Az étrendünk alapjaiban határozza meg azt, hogy mennyire érezzük magunkat energikusnak a hétköznapokban, mennyire tudjuk megőrizni az egészségünket és szakértők szerint a hangulatunkat, illetve a személyiségünket is. De mit jelent ez pontosan? Hogyan hat ránk mindaz, amit megeszünk?
Általában azt gondoljuk, hogy a személyiségünk – akár extrovertáltak, akár introvertáltak vagyunk – olyasmi, ami a születésünktől fogva fokozatosan kialakult, (örökölt) fix tulajdonságok összessége. Az igazság azonban az, hogy ez nem ennyire kőbe vésett dolog. A személyiség dinamikus és változékony, nem csupán genetikai tényezők határozzák meg, hanem a környezeti hatások, például az étrend is jelentős szerepet játszanak benne. A genetika csak 30-40%-ban felelős a személyiségünkért.
„A többi 60%-ról az emésztőrendszerünk állapota, a vércukor szintünk és a szervezetünkben zajló gyulladásos folyamatok tehetnek.”
A megfelelő táplálkozási szokások ugyanis nemcsak a testünk egészségéhez járulhatnak hozzá. Az étrendünk befolyásolja a kreativitásunkat, az agyi működést és a koncentrációs készséget. Emellett hatással van a hangulatunkra is, hiszen a boldogságérzetet okozó szerotonin hormonok 90%-a belekben szabadul fel.
Egészséges bélflóra = boldogabb élet?
A bél-agy tengely, a bél és az agy közötti kommunikációs hálózat, amelyben a bél mikrobiom – amelyet a bélrendszerben élő mikroorganizmusok trilliói alkotnak – kulcsszerepet játszik a hangulat, a stressz és a gyulladások szabályozásában. Az egészséges bélflóra alacsonyabb szorongással és jobb érzelmi stabilitással jár együtt, míg az egyensúlyhiány ingerlékenységhez és neuroticizmushoz vezethet. Az étrend jelentősen befolyásolja a bél mikrobiom összetételét: a rostban gazdag és minimálisan feldolgozott ételek támogatják a jótékony baktériumokat, míg a cukorban és egészségtelen zsírokban gazdag étrend a káros baktériumok elszaporodását segíti elő.

Kép forrása: Roman Samborskyi
Az étrendünktől függ, mennyire vagyunk rugalmasak és nyitottak?
A neuroplaszticitás, azaz az agy képessége a szerkezetének és funkcióinak megváltoztatására, szintén összefügg az étrenddel. Bizonyos tápanyagok, például az omega-3 zsírsavak és antioxidánsok támogatják a neuroplaszticitást, elősegítve az alkalmazkodóképességet és a rugalmasságot.
„Ezzel szemben a rossz minőségű étrend negatívan befolyásolhatja az agy átstrukturálódási képességét, ami hatással lehet a személyiségjegyekre, például a lelkiismeretességre és a nyitottságra.”
Az étrend az immunrendszer működését is befolyásolja, különösen a gyulladásos folyamatokon keresztül. A krónikus gyulladások összefüggésbe hozhatók hangulati zavarokkal és a személyiség bizonyos aspektusaival, például a fokozott neuroticizmussal. Az egészséges étrend, amely csökkenti a szervezetben kialakuló gyulladásokat, hozzájárulhat a pozitív személyiségjegyek kialakulásához és fenntartásához.
Hogyan változtassunk a táplálkozásunkon?
Dr. Mark Hyman, amerikai orvos és a funkcionális orvoslás egyik legismertebb képviselője szerint a táplálkozás a leghatékonyabb módszer az egészségünk, a hangulatunk és a személyiségünk formálására is. Azt már tudjuk, hogy az ultra-feldolgozott élelmiszerek, amelyek kémiai adalékanyagokat és mesterséges összetevőket tartalmaznak, negatívan befolyásolhatják a bélflórát, növelve a gyulladások és különböző betegségek kockázatát. Ezek közé tartoznak a szénsavas üdítők, cukros vagy sós csomagolt snackek, előre csomagolt pékáruk, valamint az instant készételek is. Tehát minden, ami hosszas folyamatokon ment keresztül, mielőtt az asztalunkra kerülhetne. Fontos, hogy lerövidítsük ezt az utat és lehetőség szerint természetes forrásból származó, feldolgozatlan, tápanyagokban gazdag alapanyagokat válasszunk, amelyekből tápláló és egészséges ételeket készíthetünk.

Kép forrása: Drazen Zigic
A teljes értékű élelmiszerek fogyasztása ugyanis javíthatja a bél egészségét, ezáltal pozitívan befolyásolva a hangulatot és csökkentve a depresszió kockázatát. Számos kutatási eredmény igazolja, hogy egy olyan kiegyensúlyozott étrend, mint a mediterrán diéta, védelmet nyújthat a depresszió ellen, illetve hozzájárulhat a kognitív egészségünk megőrzéséhez is. A mentális képességeink megőrzéséről és az ebben segítő étrendről bővebben egy korábbi cikkünkben írtunk.
Tehát megállapíthatjuk, hogy mindaz, amit elfogyasztunk, az alapjait jelenti annak, ahogy érezzük magunkat és ahogy a világot látjuk. Épp ezért nem mindegy, hogyan állítjuk össze az étrendünket.
„Átgondolt, személyre szabott és egészséges táplálkozási szokásokkal megteremthetjük a tisztább elme, jobb koncentráció és az érzelmi reziliencia biológiai alapját.”
Szerző: Hevesi Szandra
(Kiemelt kép forrása: RossHelen)
Források: