„A közösségi kiszállítás egyszerre fenntartható és személyes” – Interjú Bagdy Márkkal, a TOURMIX társalapítójával

2025. december 24. | Címlap, Címlap-kiemelt, Longevity-sztorik

Olvasási idő: 6 perc

 

A cikk termékmegjelenítést tartalmaz.

A TOURMIX nem egyszerűen egy újabb futárszolgáltatás, hanem egy városi szemléletváltás: a logisztika hivatásos futárok helyett hétköznapi emberek kezébe kerül. A közösségi kiszállítás modellje fenntarthatóbbá teszi a csomagkézbesítést, miközben emberközeli élményt kínál a vásárlóknak és a városlakóknak egyaránt. A startup mára több mint ezer mixert mozgat meg, és a nemzetközi szakmai figyelmet is elnyerte – most Bagdy Márk mesél arról, hogyan épült fel mindez.

 

Miért pont ez a közösségi, „hétköznapi emberek viszik a csomagot” modell lett a TOURMIX alapja? Mi volt az a probléma vagy felismerés, ami erre vezetett titeket?

Az egész egy nagyon egyszerű felismerésből indult: a város tele van olyan emberekkel, akik nap mint nap ugyanazokat az utcákat járják be. Rájöttünk, hogy sok esetben teljesen felesleges külön autót küldeni oda, ahol valaki amúgy is elhaladna. Ahogy elkezdtünk beszélgetni diákokkal, ingázókkal, anyukákkal és idősebbekkel, világossá vált, hogy ez a modell mindenkinek ad valamit: a városnak kevesebb terhelést, a mixereknek rugalmas lehetőséget, a vásárlóknak pedig egy sokkal személyesebb élményt. Innen indult minden.

 

Ha röviden át kellene tekintenetek: hogyan épül fel ma a TOURMIX szolgáltatása? Melyek a fő megoldások, milyen extra funkciók vannak, és hogyan különülnek el egymástól árban vagy működésben?

A TOURMIX működése nagyon egyszerű: a nagy futárcégek hozzák be a csomagokat a városba, a mixerek pedig kijelölt pontokról gyalog, biciklivel, rollerrel vagy akár tömegközlekedéssel viszik el azokat a címzettekhez — extra kibocsátás nélkül.

Ehhez jönnek az olyan szolgáltatások, amelyek a hagyományos cégek számára nehezen megvalósíthatók: személyes átadás, rugalmas időzítés (akár estére vagy hétvégére), ajándékozási funkció üzenettel, és „fitting-room” kézbesítés, ahol több méret vagy több pár cipő egyszerre megy ki. A vásárlók nagyon szeretik ezeket a kis figyelmességeket: amikor átadunk egy könyvet és jó olvasást kívánunk, vagy amikor valaki szerdára kéri a csomagot, és tényleg akkor visszük. 

Az ajándékozás különösen népszerű lett, mert a személyes üzenet és az emberi átadás olyan élményt ad, amit automatán keresztül nem lehet elérni.

A mixerek nagyon sokfélék – fiatalok, idősek, többségük nő, sokan a környezet miatt csatlakoznak. Mi alapján választjátok ki, hogy kik legyenek a „márka arcai”? Mi az a hozzáállás vagy történet, ami egy igazi TOURMIX-mixerre jellemző?

A márka arcait nem megtervezzük — megtaláljuk. Mindig azokból lesz „TOURMIX-arc”, akiknek van egy személyes, erős történetük: egy diák, aki tanulás mellett keres némi pluszt, egy anyuka, aki sétál a gyerekkel és közben elvállal pár csomagot, egy nagypapa, aki így marad aktív, vagy egy környezettudatos fiatal, aki amúgy is biciklivel jár.

A közös bennük, hogy kedvesek, segítőkészek és emberiek. Inkább olyanok, mint egy szomszéd, aki épp arra jár — nem klasszikus futárok.

Pont erre indítottuk el a sztárkampányunkat is, ahol ismert emberek vittek ki csomagokat. Azzal, hogy ők is „mixerszerepbe” álltak, megmutattuk: tényleg bárki csatlakozhat hozzánk akár havi 1–2 kézbesítéssel is.

 

Mi volt az eddigi legnagyobb fordulópont a cég életében? Egy döntés, egy partner, egy fejlesztés – bármi –, ami után érezhetően nagyot ugrott előre a működés?

A valódi nagy fordulópont akkor jött el, amikor elindult az együttműködésünk a hagyományos futárcégekkel, és mi lettünk a gyalogos övezetek fenntartható kézbesítői. Ettől a pillanattól kezdve tudtuk kiszolgálni a nagy webshopokat is, miközben a mixerek számára nagyon egyszerű, bárki által elvégezhető, néhány száz méteres távokat biztosítottunk.

Ez a két oldal együtt indította be az „ugrást”: rengeteg új mixer regisztrált, és az első nagy márkák — mint a The Body Shop vagy az Office Shoes — is csatlakoztak.

Ekkor éreztük először igazán, hogy a TOURMIX nemcsak egy jó ötlet, hanem egy olyan modell, amely valóban képes felforgatni a hagyományos házhozszállítást.

Bagdy Márk

Melyik vásárlói vagy partneri visszajelzés erősített meg abban, hogy szükség van erre a fajta fenntartható, személyesebb csomagszállításra? Volt valami konkrét insight, adat vagy élmény, ami különösen meghatározó volt?

Az egyik legmeghatározóbb élményünk az volt, amikor sorra kezdtek érkezni a vásárlói üzenetek: „Végre egy futár, akivel jó találkozni.” Ez egyszerű mondatnak tűnik, de óriási erőt adott, mert megmutatta, hogy az embereknek mennyire hiányzik a kedvesség és a személyesség ebből a folyamatból.

A partnerektől pedig azt hallottuk, hogy évek óta nem volt ilyen alacsony a sérült csomagok száma. A gyalogos, biciklis kézbesítés lassabb tempója és a mixerek odafigyelése olyan minőséget hozott, amit ők sem vártak előre.

Nagyon sok vásárló mondta azt is, hogy számukra sokkal kényelmesebb este otthon átvenni a csomagot, mint automatához menni vagy egész nap figyelni, mikor érkezik a futár. Ezek a visszajelzések tették egyértelművé: nemcsak fenntarthatóbb, hanem emberközelibb modellre is valós igény van.

 

Hogyan döntitek el, hogy egy ötlet vagy fejlesztés mennyire illik a márkához? Hol húzzátok meg a határt a gyors növekedés, az üzleti célok és a fenntarthatóság között?

Nálunk minden új ötlet ugyanazzal az egyetlen kérdéssel indul: közelebb visz-e ahhoz, hogy élhetőbbé tegyük a várost? Ha a válasz nem egyértelmű „igen”, akkor nem erőltetjük.

Olyan megoldásokban gondolkodunk, amelyek a közösséget, a mixereket és a fenntarthatóságot is szolgálják. Ha egy fejlesztés csak gyorsabb növekedést vagy nagyobb láthatóságot hozna, de nem javítaná a rendszer egészét, akkor inkább lemondunk róla. Hosszú távú, értékalapú márkát építünk, nem kampányszerűen működünk.

Üzletileg sikeres modellek léteznek már – ami viszont valódi újítást hoz, ahhoz új szemlélet kell. Ez nem azt jelenti, hogy a TOURMIX ne lenne gazdaságilag fenntartható, hanem azt, hogy a gondolkodásunk kiindulópontja más: először a város és az emberek igényeit nézzük, és csak utána a táblázatot.

Milyen mérőszámok vagy visszajelzések alapján látjátok, hogy jól működik a rendszer? Mi az, amire leginkább figyeltek – például csomagépség, gyorsaság, a vásárlók élménye vagy a mixerek elégedettsége?

A modellünk egyik alappillére, hogy a mixerek szeressék használni a rendszert és szívesen vigyék a csomagokat. Szerencsére ezt meg is tapasztaltuk: 

ma már több mint ezer regisztrált mixerünk van, és folyamatosan érkeznek az új jelentkezők.

A vásárlói élmény ugyanolyan fontos. Rendszeresen mérjük a visszajelzéseket, és ezek alapján finomítjuk a szolgáltatást. Azt látjuk, hogy a vásárlócentrikus működés meghozza az eredményt: egyre többen választanak minket, és nő a visszatérő vásárlók aránya is.

A partnereink szempontjából pedig kiemelten fontos, hogy ne adjunk plusz terhet a működésükhöz. Ugyanazt a gördülékeny csomagfeladást, nyomonkövetést és adminisztrációt kínáljuk, amit a klasszikus futárcégek, csak épp fenntarthatóbb formában. Enélkül belépni sem tudtunk volna a piacra, ezért ez volt az egyik legelső fejlesztésünk.

 

Milyennek képzelitek a TOURMIX-et 3–5 év múlva? Mely városokba vagy területekre lépnétek be, milyen új szolgáltatásokat terveztek, és milyen fenntarthatósági célokat szeretnétek elérni?

3–5 év múlva azt szeretnénk, ha Európa nagyvárosaiban is teljesen természetes lenne, hogy a csomagokat helyiek viszik el – gyalog, rollerrel, biciklivel vagy akár tömegközlekedéssel. A modellünk lényege, hogy a város ritmusára épül, ezért azokba a helyekbe lépünk be először, ahol már most is erős a fenntarthatósági szemlélet. Bécs és több északi város is a terveink között szerepel.

Közben folyamatosan fejlesztjük a szolgáltatásainkat. A legizgalmasabb új irány a „fitting room” koncepciónk továbbfejlesztése: ilyenkor a mixer rögtön több pár cipőt vagy különböző méretű, színű ruhát visz ki, a vásárló pedig helyben felpróbálhatja őket, és a nem megfelelő darabokat a mixer azonnal vissza is viszi. Ez nemcsak a kibocsátást és a járműforgalmat csökkenti, hanem a csomagolási hulladékot is – hiszen nincs szükség többszöri kiszállításra és újracsomagolásra.

Fenntarthatósági célunk továbbra is egyértelmű: 

minden olyan városban, ahol megjelenünk, radikálisan csökkenteni szeretnénk a last-mile szakasz emisszióját, és olyan kézbesítési modellt építeni, ami valódi alternatívát ad a jelenlegi, túlterhelt városi logisztikával szemben.

tourmix

Szerinted mi az a tudás, hozzáállás vagy érték, amitől a mixerek és a rendszer együtt jobb élményt ad, mint egy hagyományos futárszolgálat? Mi az a plusz, amit a TOURMIX tud?

A TOURMIX egyik legnagyobb ereje a vásárlócentrikusság. Nálunk a vásárló dönti el, mikorra szeretné a csomagot – akár estére, akár hétvégére –, és a rendszer ehhez igazodik, nem fordítva. Emellett a modellünk természetéből fakadóan kevesebb a károsanyag-kibocsátás és kevesebb furgon jelenik meg a lakókörnyezetben, ami érezhetően élhetőbbé teszi a várost.

A másik fontos elem a személyesség. A csomagot sokszor egy kedves egyetemista, egy mosolygós anyuka vagy egy aktív nyugdíjas kézbesíti – olyan valaki, aki nem rohan tovább húsz másik címre, hanem tényleg odafigyel erre az egy találkozásra. A mixerek nem 50–100 csomagot próbálnak „ledarálni” egy nap alatt: ők néhány küldeményt visznek, nyugodtabb tempóban, és ettől az egész átadás élménye megváltozik. Sok vásárló mondta már, hogy egy TOURMIX-kézbesítés inkább egy kedves gesztusnak érződik, mint logisztikai műveletnek — és mi pontosan ezt a pluszt szeretnénk adni.

 

Ha össze kellene foglalnod egy mondatban, mit jelent a TOURMIX mint márka, hogyan hangzana?

A TOURMIX nekünk azt jelenti: egy olyan várost, ahol a csomagszállítás nem teher, hanem természetes, emberi része a mindennapoknak.

Szerző: Tóth Júlia

(Kiemelt kép: Bagdy Márk)

További érdekes cikkeink

Kövess minket máshol is

Ezeket olvastad már?

Alacsonyabb testhőmérséklet, hosszabb élet?
Alacsonyabb testhőmérséklet, hosszabb élet?

Egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy az alacsonyabb testhőmérséklet lassíthatja az öregedési folyamatokat, csökkentheti a sejtkárosodás mértékét, és hozzájárulhat az élettartam meghosszabbításához. Ezek az eredmények pedig új távlatokat nyithatnak az egészséges...

bővebben