Újabb csodaszer a láthatáron? 

2024. december 4. | Egészségkód, Címlap, Kiemelt

Olvasási idő: 3 perc

Számos táplálékkiegészítő vált az általános egészségmegőrzés fontos szereplőjévé az elmúlt években. Ezek között nem egy járta be azt az utat, amit az AKG, mely napjainkban jellemzően sportolók és testépítők sikeresebb eredményeit hivatott támogatni. Ám egyre több kutatás igazolja, éppen az említett alkalmazásán alapulva, hogy általános egészségjavító és élethossznövelő hatással is rendelkezik.

Az 1980-as és ‘90-es évek kutatásai már kimutatták az AKG, vagyis az alfa-ketoglutarát izomnövekedésre, sebgyógyulásra, illetve a műtétek utáni lábadozáskor kifejtett pozitív hatásait. Növekvő számú tanulmány foglalkozik a vegyület alkalmazhatóságáról, ám a vizsgálatok többsége még az állatkísérletek fázisában tart. Számos kutatás, illetve humán terápiában szerzett tapasztalat azonban kifejezetten jókat ígér az AKG alkalmazhatósága kapcsán. 

Az alfa-ketoglutarát, melyet jellemzően Ca-AKG (azaz kalcium alfa-ketoglutarát) formájában forgalmaznak, kulcsfontosságú molekula az úgynevezett Krebs-ciklusban (citromsavciklus), melyben egyfajta közvetítőként lép fel. A sejtszintű „légzés” folyamatába bekapcsolódva, a glükózmolekulák véroxigénnel történő reakcióba lépését segítik elő, melynek során a glükózmolekulák szén-dioxidra és vízre bomlanak le.

Az AKG egy nitrogénmegkötő vegyület, valamint glutamát és glutamin forrás, amelyek serkentik a fehérjeszintézist és gátolják az izmokban található fehérjék lebomlását.

Az AKG, mint a glutamát és glutamin prekurzora, azaz az előállításhoz szükséges előanyagként az emésztőrendszer sejtjeinek központi metabolikus üzemanyaga is egyben. Az AKG csökkentheti a fehérje katabolizmust, azaz lebomlást, és növelheti a fehérjeszintézist, ezáltal elősegíti a csontszövet kialakulását a vázizmokban.

Az AKG a sejtszintű energia és proteinszintézis kulcsfontosságú vegyülete, de ismert izomerő és állóképesség javító hatása is, így nem meglepő, miért népszerű a testépítők körében. Az izomépítő edzésprogramok alapvető tézise, hogy az edzés során megdolgoztatott izmok megfelelő regenerálódásához megfelelő fehérjebevitelre van szükség, mely önmagában nem feltétlenül elégséges: a fehérjéknek be is kell épülniük. Emellett meg kell előzni az izomvesztést, azaz a fehérje katabolizmust. A nem megfelelő fehérjefogyasztás izomvesztéshez vezet, mely az izom- azaz tömegnövelő edzések során kerülendő. 

Kép forrása: Prostock Studio

Ez a folyamat azonban általános jellemzője az öregedésnek is, mely maga is egy izomvesztéssel járó folyamat.  Az öregedés egyik sarokköve a fehérje-metabolizmus rendellenessége.

Ám a táplálékkiegészítőként fogyasztott AKG, jellemzően Ca-AKG (kalcium-AKG) formájában, feltételezhetően javítja a protein metabolizmust és szintézist idősebb felnőtteknél is.

Egy nemrég végzett tanulmány szerint Ca-AKG mind a nőstény mind a hím egereknél növeli az átlagélettartamot, a nőstények esetében 9,6-12,8%, a hímeknél 16.6-19.7%-kkal.

Az AKG mint öregedés elleni csodaszer?

A vegyesen, embereken és állatokon végzett kutatások eredményei szerint az AKG számtalan egészségmegőrző és élethossznövelő hatással rendelkezik. A szervezet sejtszintű öngyógyító képességeit, az epigenetikus és az immunfolyamatokra kifejtett hatásával javítja. A már említett módon megelőzi az izom-protein lebomlást, ugyanakkor posztmenopauzás nőknél kimutatták, hogy a naponta szedett Ca-AKG megelőzheti a csontritkulást is. Egy kutatásban résztvevő nők csontsűrűsége a kezelés előtti állapothoz képest 1,6%-al mozdult el, fél éves terápiát követően. A csont- és izomvesztés pedig egyértelműen egybeesik az emberi szervezet csökkent ellenállóképességével. 

A tárgyban fellelhető tanulmányok hangsúlyozzák, hogy az AKG emberi testre kifejtett hatásainak pontos igazolásához még több, nagymintás kísérletre van szükség. Az mindenesetre már most sejthető, hogy az egészségmegőrzésben számos alkalmazási területen hasznos lehet. A kollagén-metabolizmust serkentő hatásra révén bőrrákmegelőző hatása is lehet, de idegrendszeri és veseproblémák megelőzése, illetve kezelése során is használható lehet.

Szívműtéteknél pedig már most alkalmazzák is a vese keringésének javítása céljából, ezáltal csökkentve az iszkémiás, elégtelen vérellátásra utaló biomarkeret is.

Hogy csodaszerről lenne szó, az talán túlzás. Azonban az AKG több területen kifejtett hatása is sokkal inkább igazolja azt, hogy szervezetünkben számos folyamat szorosan összefügg, mint ahogy az egészségmegőrzés is alapvetően összefügg az élethossznövelő terápiák megtervezésével.  

csodaszer

Kép forrása: Look Studio

Szerző: Makai Máté

(Kiemelt kép forrása: Corona Borealis Studio)

Források:

  1. ScienceDirect: Alpha-Ketoglutarate dietary supplementation to improve health in humans
  2. National Library of Medicine: Alpha-Ketoglutarate: Physiological Functions and Applications

 

További érdekes cikkeink

Kövess minket máshol is

Ezeket olvastad már?

Az ageizmus létezik, de tehetünk ellene 
Az ageizmus létezik, de tehetünk ellene 

A világ lakossága egyre tovább él – amely számos előnnyel, de talán még több kihívással is jár.  Bár a társadalmi egyenlőség kérdésében az utóbbi években jelentős előrelépések történtek, van egy terület, amelyről keveset beszélünk, pedig mindenkit érint: az ageizmus,...

bővebben
Posztbiotikumok, a bélflóra új generációs támogatói
Posztbiotikumok, a bélflóra új generációs támogatói

A bélrendszer egészségének megőrzése az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kapo, különösen a mikrobiom szerepének jobb megértésével. Talán a prebiotikumok és probiotikumok szerepét már nem kell bemutatni. A legfrissebb kutatások azonban egy fontos új...

bővebben