Tudományos alapú bőrfiatalítás az NMN szérummal

2024. november 11. | Címlap, Egészségkód

Olvasási idő: 3 perc

A legnagyobb szervünk a bőrünk, amely dinamikusan változik, és időnként teljesen megújul. Míg egy serdülő bőre kevesebb mint egy hónap alatt regenerálódik, idősebbek esetében ez a folyamat már sokkal több időt vesz igénybe. Ez a késedelem pedig a károsodások és az öregedés látható jeleinek felhalmozódásához vezet. Hogyan lassíthatjuk a bőr öregedését, és milyen megoldásokat kínálnak a leginnovatívabb, Nobel-díjat érdemlő tudományos kutatások? Ezekről kérdeztük Szekér Károlyt, a MoleQlar termékek hazai fogalmazóját.

 

Ki ne szeretne fiatal maradni, és ezt a célt leglátványosabban talán a bőrünk fiatalon tartásával tudjuk elérni. Tévhit azonban azt gondolni, hogy csak külső tényezők hatnak a bőr öregedésére?

Igen, abszolút, mert jelentős szerepet játszanak a szervezetünkön belül zajló folyamatok. Bőrünk állapotánál nagyon fontos például szervezetünk kollagén, NAD+ vagy épp hialuronsav szintje. Ezeknek az anyagoknak a mennyisége az életkor előrehaladtával fokozatosan csökken, amely folyamat így ráncok megjelenését, bőrmegereszkedést, elszíneződést és esztétikai elváltozásokat eredményez. Ráadásul a genetikai örökségünk, a hormonális változások és a szervezetünk anyagcsere folyamatai is mind befolyásolják a bőr állapotának alakulását.

Milyen szerepe van a mitokondriumoknak a bőr egészséges működésében?

A sejtek regenerációjához energiára van szükség.

A mitokondriumokat úgy kell elképzelni, mint a sejtjeink mini „erőművei”, amelyek energiát adnak a működésükhöz. Az évek múlásával nem a számuk csökken, hanem a hatékonyságuk, így lassul a sejtek regenerációja, és ez az egyik fő oka a bőr öregedésének.

A mitokondriális energiatermelés visszaesését különböző stressz faktorok okozzák, ilyen lehet a napsugárzás vagy épp a gyulladások jelenléte a szervezetünkben. Az életkor változásával a mitokondriumok nemcsak kevesebb energiát termelnek, hanem több szabad gyököt hoznak létre. Ez a folyamat oxidatív stresszhez vezet, amely károsítja a sejtmembránokat, a DNS-t és a fehérjéket, amely szintén a bőr rugalmasságának és feszességének csökkenéséhez, valamint a ráncok kialakulásához vezet.

Mit tehetünk, ha szeretnénk megőrizni bőrünk fiatalosságát?

A legfontosabb talán a NAD+-anyagcsere támogatása. A NAD+ egy koenzim, a legelterjedtebb és legfontosabb molekula, amely megtalálható az emberi test minden sejtjében. A megfelelő NAD+ szint különösen fontos a bőr számára, mivel a bőrsejteknek rendkívül nagy mennyiségű energiára van szüksége a regenerációhoz és a károk helyreállításához. Az energiát biztosító NAD+ szintünk az életünk során fokozatosan csökken, ezért célszerű a szervezetünket támogatni a NAD+ termelésben. 

Kép forrása: www.neoregedj.hu

Mivel támogathatjuk szervezetünk NAD+ előállítási folyamatát?

A NAD+ kulcsfontosságú molekula, olyannyira, hogy nem is tudjuk táplálékkiegészítők segítségével pótolni, mivel ez a koenzim kívülről bejuttatva nem tud megfelelően felszívódni szervezetünkben. Ehelyett előanyagai, a „NAD+ prekurzorok” alkalmazása a leghatékonyabb megoldás, amelyek serkentik szervezetünk NAD+ előállítását. Az NMN (nikotinamid-mononukleotid), mint a NAD+ legközvetlenebb előanyaga, nélkülözhetetlen szerepet játszik a megfelelő mennyiségű NAD+ termelésében, ezért az NMN pótlása egy hatékony megoldás lehet a bőrünk fiatalosságának megőrzésében. A MoleQlar NMN arcszérum helyi alkalmazása növeli a bőr NAD+ szintjét, támogatva ezzel a mitokondriális működésünket és a sejtjeink regenerációját.

Az NMN molekula koncentrált szérumként annyira képes beavatkozni a bőr NAD+-anyagcseréjébe, hogy egy tanulmány szerint akár 70%-kal is növelheti a kollagéntermelést.

A vizsgálat során kiderült, hogy az NMN segített helyreállítani vagy szükség esetén gyorsabban eltávolítani az öreg bőrsejteket, ezáltal fokozva a bőr regenerációját, fiatalosabb megjelenést kölcsönözve így a bőrnek.

Az NMN arcszérum Nobel-díjat érdemlő technológiát használ. Mi is pontosan a HIF mechanizmus, és hogyan segíti a bőrünk egészségének megőrzését?

2019-ben három tudós Nobel-díjat kapott a HIF (hipoxia-indukálta faktor) mechanizmus felfedezéséért. A HIF egy olyan fehérje, amely minden sejtünkben jelen van, és fontos szerepet játszik szöveteink megújulásában. Szabályozza többek között az érképződést és a kollagéntermelést, így támogatva a bőr egészségét és regenerálódását.

Az életkor és a stressz a HIF működésében is jelentős változásokat okoz, ami a sejtek regenerációjának lelassulásához vezet. Az NMN arcszérumban található anyagok ugyanakkor képesek fokozni a HIF aktivitását, amely így javítja a bőr vér- és tápanyagellátását, védi a kötőszöveti sejteket, javítja a bőr minőségét és ellensúlyozza az öregedés hatásait. Ennek eredményeként növekszik a bőr vastagsága, kollagénsűrűsége, szakítószilárdsága és rugalmassága.

Sokszor hallunk a napozás bőröregítő hatásáról. Hogyan védekezhetünk a káros napsugarak ellen?

Természetesen célszerű kerülni a hosszú ideig tartó napozást. Nemcsak azért, mert káros lehet a szervezetünkre, hanem azért is, mert a napsugarak esztétikai nyomokat is hagynak a bőrünkön. Az életkorunk előrehaladtával, a bőrünk regenerációs képességének lassulásával ezeket a nyomokat is egyre kevésbé tudja helyreállítani a szervezetünk. Ezért van az, hogy ha fiatalabb korunkban napozunk, és egy kicsit le is égünk, a bőrünk nagyon hamar tud regenerálódni, mert a bőr helyreállító funkciói megfelelően működnek. Később, a szervezetünknek épp ebben a regenerációs folyamatban van szüksége támogatásra. Az NMN arcszérum segít a regeneráció fokozásában, ugyanakkor hatékonyan védi a bőrt az UVB sugárzás káros hatásaitól, és csökkenti a ráncok kialakulását. Ez azt jelenti, hogy az NMN-alapú bőrápoló termékek kettős hatással bírnak: nemcsak az öregedés jelei ellen küzdenek, hanem a napfény által okozott további károsodások ellen is védelmet nyújtanak.

 

Szerző: Dr. Ujhelyi Nelli

(Kiemelt kép forrása: www.neoregedj.hu)

További érdekes cikkeink

Kövess minket máshol is

Ezeket olvastad már?

Az ageizmus létezik, de tehetünk ellene 
Az ageizmus létezik, de tehetünk ellene 

A világ lakossága egyre tovább él – amely számos előnnyel, de talán még több kihívással is jár.  Bár a társadalmi egyenlőség kérdésében az utóbbi években jelentős előrelépések történtek, van egy terület, amelyről keveset beszélünk, pedig mindenkit érint: az ageizmus,...

bővebben
Posztbiotikumok, a bélflóra új generációs támogatói
Posztbiotikumok, a bélflóra új generációs támogatói

A bélrendszer egészségének megőrzése az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kapo, különösen a mikrobiom szerepének jobb megértésével. Talán a prebiotikumok és probiotikumok szerepét már nem kell bemutatni. A legfrissebb kutatások azonban egy fontos új...

bővebben