A cikk termékmegjelenítést tartalmaz.
Hogyan lesz egy tudatos fogyasztóból iparági szereplő, majd egy egészségtudatos közösség vezetője? Ipsits Anita és Ipsits Gábor 2017-ben még csak a Szafi termékek vásárlóiként keresték az egészséges alternatívákat – ma már ők irányítják a funkcionális, mentes élelmiszerek egyik legismertebb hazai márkáját. Több mint 600 természetes alapú termékkel, saját fejlesztésű lisztkeverékekkel, pék- és cukrászüzemmel, valamint erős dietetikusi háttérrel dolgoznak azon, hogy a „mentes” valódi minőséget és tápértéket jelentsen, ne csupán felkapott divattrendet. Velük beszélgettünk márkaépítésről, edukációról és arról, mi kell ahhoz, hogy hitelesek maradjanak egy gyorsan változó piacon.
Így kezdődött
Bár sem Anita, sem Gábor nem ételérzékeny, mindig is odafigyeltek arra, hogy tudatosan és tisztán táplálkozzanak, így találtak rá a Szafi termékekre, majd kezdtek együttműködésbe az alapító-tulajdonos párral 2017-ben:
„Akkoriban a Szafi Products Kft. csak néhány lisztkeverékkel volt jelen a piacon, mi javasoltuk, hogy érdemes lenne ezekre franchise rendszert építeni olyan kényelmi termékekkel, mint a pékáruk, a cukrászati készítmények, a meleg ételek és a tészták, amelyeket be lehet vinni egy egységes bolthálózatba” – mesél a kezdetekről Gábor.
2018-ban nyílt meg az első egység, majd folyamatosan nyitották a további üzleteket, amikor az alapítók bejelentették: eladják a céget.
„Ott álltunk a döntés előtt: vagy elengedjük mindazt, amit addig felépítettünk, vagy megvesszük a vállalkozást. Végül banki finanszírozással, valamint a Hiventures tőkealappal közösen megvásároltuk a céget. Valóban mindent feltettünk erre: szó szerint eladtunk mindent, amink volt” – mondja Gábor. A már bejáratott márka átvétele azonban nem volt zökkenőmentes. Még úgy sem, hogy Anita és Gábor korábban is vállalkozott és kereskedelmi, valamint élelmiszeripari tapasztalattal is rendelkezett.
„Nemcsak a cég átvétele volt nehéz, hanem a körülmények is. 2020-ban beütött a Covid első hulláma. Ez az élelmiszeriparnak kezdetben jót tett – megnőtt a kereslet a tartós élelmiszerek iránt –, de ennek a pozitív hatása még az előző tulajdonosnál csapódott le. Ráadásul ez egy erősen személyhez kötött márka volt, és sajnos a tulajdonosváltás nem lett megfelelően kommunikálva. 2022-ben ennek hatására döntöttünk úgy, hogy kiállunk az emberek elé, és Anita lesz a brand új arca és hangja” – meséli Gábor.
Ez a mentes más, mint a többi
„Amikor megvettük a céget, körülbelül 300 termék volt a portfólióban – ma már több mint 600 termékkel vagyunk jelen a piacon. Az első jelentős lépésünk az volt, hogy létrehoztunk egy saját péküzemet, ahol a mai napig a saját lisztkeverékeinkből készülnek a pékáruk. Ez azóta cukrászüzemmel is bővült. Termékfejlesztéseink során a dietetikai csapatunk nemcsak a tápanyagtartalmat ellenőrzik, hanem célzott kutatást is végeznek arról, hogyan lehet az adott terméket funkcionálisan fejleszteni – például rostokkal, növényi fehérjével, lassú felszívódású szénhidrátokkal dúsítani. Mesterséges összetevőket, tartósítószert nem használunk, és vannak olyan alapanyagok, amelyek teljes mértékben kizártak – például a kukoricaliszt, a rizsliszt és a burgonyakeményítő.”
„A célunk az, hogy a termékeink minél többféle diétába illeszkedjenek, miközben azok számára is teljes értékű tápanyagforrást jelentsenek, akik egészségtudatosan szeretnének étkezni”
– mondja Anita.
A házaspár egy saját fejlesztésű termékvonalat is indított: a Szafi Life-ot, ami speciális táplálkozási igényekre és funkcionális problémákra egyaránt megoldást kínál. Emellett egy hisztaminérzékenyek számára készült lisztkeveréket is fejlesztettek, amely már a megjelenés évében díjat nyert Kanadában.
„Ezen kívül urológus főorvos közreműködésével készítettünk egy férfiaknak szánt, prosztatavédő lisztkészítményt is, melyben tökmag és szabalpálma található. És természetesen a sportolókra is gondoltunk: számos fehérjedús lisztkeveréket és proteines terméket fejlesztettünk ki, amik támogatják az izomépítést és a regenerációt. Most pedig új superfood termékekkel és olyan csokoládékkal jelenünk meg, amelyek sem édesítőszert, sem hozzáadott cukrot nem tartalmaznak. Figyeljük a piaci trendeket, de egy dologban nem kötünk kompromisszumot: nálunk minden termék 100%-ban természetes összetevőkből készül. Ezen kívül pedig az is fontos számunkra, hogy azok ízélményben sem maradjanak le a hagyományos termékekkel szemben. A cél az, hogy aki egészségtudatosan étkezik, de nem kényszerből diétázik, annak se kelljen kompromisszumot kötnie” – hangsúlyozza a házaspár.
Amikor egy új lisztkeveréken dolgoznak, a fejlesztés során aktívan tesztelnek otthon is: a kollégák maguk is hazaviszik a terméket, sütnek vele, kóstoltatják barátokkal, családdal – és Gáborék is ezt teszik minden egyes alkalommal, mert csak akkor kerülhet piacra egy új termék, ha ezeken a „való életbeli” teszteken is átmegy.
„Most például egy kovászos lisztkeveréken dolgozunk, ezért létrehoztam egy saját közösséget, ahol együtt „neveljük” a kovászt a tagokkal. Mi is ezeket a termékeket fogyasztjuk otthon, a kisfiamnak is ezeket adom” – mondja Anita.
A cég termékei élelmiszerbiztonság szempontjából is kiemelkednek. A legmagasabb szintű nemzetközi élelmiszerbiztonsági sztenderd szerint dolgoznak, ami mellé saját, még szigorúbb belső előírásokat is bevezettek:
„Minden alapanyag a saját és a külső akkreditált laborokban is tesztelésre kerül. Ha egy beszállított alapanyag nem felel meg a specifikációknak – például glutén vagy más allergénszennyezés miatt – habozás nélkül visszafordítjuk a teljes szállítmányt. A gyártás során is folyamatos mintavételek zajlanak: élelmiszerbiztonsági vezetőnk naponta ellenőrzi a folyamatokat, még a dolgozók kezéről is vesz gyorsmintát, hogy semmilyen keresztszennyeződés ne kerülhessen be a gyártásba” – hangsúlyozza Gábor.

Ipsits Anita és Ipsits Gábor
Sosem lehet elég korán kezdeni
Anitáék szerint napjainkban hatalmas a zaj az élelmiszerek piacán, emiatt szükség van az intenzív és folyamatos edukációra:
„A legnagyobb probléma, hogy sokan az internetről próbálnak tájékozódni. Ha valaki például kap egy diagnózist, felmegy a netre, rákeres a »mentes termékekre«, és megveszi a legolcsóbbat, amit talál. Az pedig már nem szempont, hogy ne legyen tele mesterséges adalékanyagokkal.”
„Mi ezért tudatosan próbáljuk felhívni a figyelmet arra, hogy a »mentes« önmagában még nem jelent semmit”
– mondja Anita, aki szerint egyre több embernél jelennek meg olyan egészségügyi problémák, mint az inzulinrezisztencia, a pajzsmirigy-zavar vagy a nőgyógyászati hormonproblémák, melyek nagy része a nem megfelelően összeállított táplálkozás és a rossz minőségű „mentes” étrendek következménye. Sokan akkor kerülnek kapcsolatba Anitáékkal, amikor már rengeteg diétán vannak túl, orvoshoz, dietetikushoz fordulnak, és sokszor tőlük kapják a javaslatot, hogy próbálják ki a Szafi termékeket.
„Egy uniós felmérés szerint az EU lakosságának már 40%-a küzd valamilyen gasztroenterológiai problémával – pár éve ez még 10% alatt volt. És mi is látjuk a boltjainkban: egyre fiatalabb gyerekek jönnek be a szüleikkel, tej-, laktóz- és gluténérzékenységgel. Ez egyértelműen az évek óta tartó bélrendszeri rombolás eredménye, amit az ultrafeldolgozott élelmiszerek okoznak. És amikor valaki ma azt mondja, hogy »régen nem volt ennyi gluténérzékeny«, akkor azt kell mondanunk: azért, mert teljesen más dolgokat ettünk” – világít rá a lakosság egyre romló egészségügyi állapotának okaira Gábor.
Szerinte nem arról van szó, hogy tilos néha megenni egy bolti csokit vagy egy készterméket – ha az étrendünk 80-90 %-ban rendben van, jelentősen csökkenthető a betegségek kialakulásának kockázata.
„Amikor én kicsi voltam, a nagymamám mindent otthon sütött. A tojást a saját tyúkjai tojták, a lisztet a piacon vettük. Nem volt mentes, de mindössze 3-4 alapösszetevő volt benne, semmi más. Ma sok szülő, ha kakaós csigát kér a gyerek, bemegy a boltba és levesz valamit a polcról. Az, hogy abban mi van, gyakran másodlagos” – mondja Anita, aki szerint az edukáció – és nemcsak a felnőtteké, de a gyerekeké is – ezért is létfontosságú.
A házaspár abban is hisz, hogy nem tiltani kell, hanem példát mutatni. A gyerek a szülői mintát követi – ha egészségtudatosan élünk és ezt látja nap mint nap, nagy eséllyel ő is ezt viszi tovább.
„Általában nem akkor érezzük, mennyire jól étkezünk, amikor áttérünk az egészséges táplálkozásra, hanem amikor egyszer »félreeszünk«. Olyankor sokkal jobban feltűnik, mit művel a testünkkel egy-egy rossz étel” – mondja Anita.
Hogy Gábor és Anita a fiatalok edukációját nagyon komolyan veszi, az is bizonyítja, hogy tavaly csatlakoztak egy országos iskolai prevenciós turnéhoz, melyben szerepet kapott az egészséges táplálkozás is:
„Főként középiskolákba járunk. Egy zenekar vezeti fel a programot pár számmal, így lazább, nyitottabb közeg alakul ki, utána pedig mi tartunk előadást. A legmegdöbbentőbb az, hogy már a tiniknél is rengeteg komoly problémával találkozunk: elhízással, bélproblémákkal, magas vérnyomással” – meséli Gábor.
A házaspárnak az a tapasztalata, hogy a gyerekek többsége nem ismeri az egészséges alternatívákat.
Ha megkérik őket, hogy soroljanak fel három zöldséget, három gabonát – már ott elakad a tudásuk. Ám amikor megkóstolják a cukkinis pogácsájukat vagy a hajdinás lencsechipszüket, meglepődnek, mennyire finom.

Ipsits Anita és Ipsits Gábor
Mennyire vagyunk tudatosak?
„Az Európai Unió globálisan is vezető szerepet tölt be az élelmiszerminőség és szabályozás terén. És ebben Magyarország abszolút felzárkózott – sőt, egyes szegmensekben élen jár” – mondja Gábor.
Az igény az egészséges, mentes élelmiszerek iránt hazánkban is egyre nagyobb, ezért is fektetnek Gáborék nagy hangsúlyt a folyamatos fejlesztésekre. Az egyik legfrissebb ezek között az a hat új csokoládé, amelyek se hozzáadott cukrot, se édesítőszert nem tartalmaznak, mégis nagyon finomak.
„Ezzel párhuzamosan debütál nemsokára egy új, négytagú superfood termékcsaládunk is. Ezek olyan funkcionális termékek, amelyek vitaminokat, nyomelemeket, gyógygombákat és zöldségalapokat tartalmaznak – magas rosttartalommal, mesterséges összetevők nélkül és akár étkezéshelyettesítőként is fogyaszthatók, mert valóban teljes értékű tápanyagprofilt kínálnak.” – számol be az újdonságokról a házaspár.
A Szafi márka életében egy másik fontos mérföldkő az arculatuk teljes megújítása, melynek része, hogy bevezettek egy teljesen új, 100%-ban újrahasznosítható csomagolóanyagot.
S hogy mi a házaspár közös sikerének titka?
„Idén 2005 óta alkotunk egy párt és 2009-ben alapítottuk az első közös vállalkozásunkat, és 13 éve dolgozunk együtt napi szinten. Ez rengeteg előnnyel jár, de persze kihívásokkal is. Hogy hazavisszük-e a munkát? Nem is kérdés – a munkával kelünk és fekszünk. Ha éjjel eszünkbe jut valami, simán felébresztjük a másikat, hogy el ne felejtsük reggelre. Nálunk teljesen normális, hogy nincsenek éles határok a munka és a magánélet között. De ezt csak úgy lehet, ha mindkét fél ugyanannyira elhivatott, és vállalja ezt az életformát. Közös célunk van, ami összekovácsol bennünket: minőséget adni, értékeset, időtállót létrehozni, ettől működik a kapcsolatunk immár 20 éve” – mondják.
Szerző: Jean Orsolya
(Kiemelt kép: Ipsits Anita és Ipsits Gábor)




