Schwanner-Kovács Magdolna számára a tudatos jelenlét nem hangulatfokozó wellnesseszköz, hanem alapvető életstratégia – különösen annak, aki vezetői vagy vállalkozói terhelésben él.
Beszélgetésünkben arról is szó esik, miért nehéz a teljesítményorientált kultúrában komolyan venni a belső figyelmet, hol húzódik a határ a valódi gyakorlat és a felszínes wellbeing-retorika között, és miként illeszthető be a tudatos jelenlét egy hosszan, értelmesen élt élet hétköznapjaiba.
Mi volt az a pont az életedben, amikor világossá vált, hogy a tudatos jelenlét nem kiegészítő eszköz, hanem alapvető életstratégia?
Ez inkább folyamat volt – mint ahogy szerintem minden fontos változás is az (néha vannak ugyan váratlan fordulópontok, de ezek általában tragédiák).
1999-ben kezdtem taoista meditációkat, valamint tai chit, chi-kungot és tao yint tanulni és gyakorolni; a meditáció és a keleti tanítás szeretete innen ered. A mindfulnessszel 2015-ben találkoztam egy amerikai online képzésen, a gyakorlás ekkor indult.
A Swan Lake Központban, melyet akkor a férjemmel közösen vezettünk, tartottam mindfulness- és edukációs csoportokat mentális betegséggel terápiára érkezőknek, akik általában elég rossz fizikai és pszichés állapotban érkeztek 4–6 hetes terápiára. Tehát ők nem a mindfulness miatt jöttek, de a terápia részeként naponta volt meditáció és mindfulness-csoport is, és még náluk is néhány nap alatt észrevehető változás kezdődött a figyelem irányítása és a feszültség kezelése terén. Látszódott tehát, hogy amíg a gyógyszer azonnali, kívülről jövő feszültségcsökkentésre jó, addig a mindfulnessmeditáció és -szemlélet az ember saját énerejére épít: ez kell ahhoz, hogy elkezdjen meditálni, de a meditáció meg is erősíti az akaraterőt, a kitartást és a rezilienciát.
Így nemcsak a személyes tapasztalatomra, hanem a páciensekkel végzett munkára építve alakult ki az a szemléletem, hogy ezek az eszközök és ez a hozzáállás mindenkinek segítenek nemcsak a stressz csökkentésében, hanem egy örömmel, megelégedettséggel teli és reziliens élet kialakításában.
Kép: Schwanner-Kovács Magdolna
Tanárként és kommunikációs szakemberként mit hoztál magaddal a mindfulnessoktatásba, ami szerinted megkülönböztet más megközelítésektől?
Tanárként és kommunikációs trénerként gyakran dolgoztam vezetőkkel és vállalkozókkal, ezért a mindfulnessalapú tanfolyamaim is az elfoglalt, eredményfókuszú embereket célozzák. Saját vállalkozói és cégvezetői tapasztalatom sokat segít abban, hogy jobban rá tudjak hangolódni a kliensek igényeire.
Számodra mit jelent a „napi tudatosság” a gyakorlatban – hogyan néz ki ez egy átlagos napon?
Habár mindannyiunk hétköznapjai mások, a tudatos szünetek beépítése még a legelfoglaltabb napokon is lehetséges. Az ébredés utáni és a lefekvés előtti időszak játssza a legfontosabb szerepet pszichés terhelésünk csökkentése szempontjából. Ám a nap közbeni rövid megállások és légzésfigyelés vagy testpásztázás rendkívül hatékonyan tudják csökkenteni a belső feszültséget, és segítenek figyelmünket tudatosan arra irányítani, amire valóban szeretnénk.
Mindfulness ≠ wellness. Hol látod a határvonalat a valódi mindfulnessgyakorlat és a felszínes „wellbeing-retorika” között?
Mint minden más módszer, illetve szemléletmód, a tudatos jelenlét sem egy azonnal és mindenre alkalmazható eljárás. Vannak ugyan azonnali feszültségcsökkentő technikák (légzésfigyelés, dobozlégzés, a figyelem érzékszervi érzetekre történő irányítása például pánik esetében), de ezek csak a pillanatnyi stresszcsökkentésre elegendőek. A tartós idegrendszeri stabilizációhoz és új agyi idegpályák kialakulásához több hét rendszeres gyakorlásra van szükség. És természetesen a gyakorlást napjaink részévé kell tennünk – csakúgy, mint a mozgást és az étkezést.
Szerintem ma sokan írnak és beszélnek a mindfulnessről anélkül, hogy saját értékelhető tapasztalatuk (minimum 8 hét önálló és tanárral végzett gyakorlás) lenne mögötte. Ezért és amiatt a tévhit miatt, hogy „nem tudok meditálni” vagy „a meditáció nem nekem való, nem tudok egy helyben ülni”, sokan eleve ki sem próbálják, milyen különböző módokon és formában lehet gyakorolni a tudatos jelenlétet (nem csak ülő, hanem sétáló és mozgásban végzett meditáció is van, a hétköznapi tevékenységek tudatos figyelemirányítással végzése mellett).
A teljesítménykényszer és a lemaradástól való félelem miatt sokan nem mernek megállni – de ennek szerintem inkább pszichológiai oka van. Sokan tartanak attól, hogy ha megállnak, és elkezdenek önmagukra (testük fizikai érzetei, érzelmeik és gondolataik) figyelni, akkor az érzelmeik elárasztják őket (kontrollvesztettség).
A bennünk lévő szorongás feszültséget termel, mely nem hagy minket megállni és „semmit tenni”, ám a folyamatos pörgés hamar túlfeszíti az idegrendszert, és lemeríti a testet. Ezt az ördögi kört lehet megtörni a tudatos szünetekkel, és így megszelídíteni „vadcsikó-elménket”.
Kép: Schwanner-Kovács Magdolna
Hogyan kapcsolódik szerinted a mindfulness a hosszú, egészséges élethez – nem elméleti, hanem funkcionális szinten?
A tudatos jelenlét nagyon is gyakorlati szemlélet és módszertan: a figyelem irányításával csökken, majd le is áll(hat) a gondolatok áramlása – illetve a velük való azonosulás szűnik meg. Ezáltal megnyugszik az idegrendszer és a test is; az állandó készültség helyett az elme és a test cselekszik, ha kell, de ha nem, akkor pihen.
A hosszú és egészséges élethez elengedhetetlen a stresszcsökkentés, ám a mindfulness nem csupán átmeneti megoldást jelent, mint például a masszázs vagy a sport. Rendszeres gyakorlással és ezen szemlélet elsajátításával teljesen átalakul a stresszhez (és az egész életünkhöz) való viszonyunk: a reaktív, túlpörgő, állandóan elfoglalt működés helyett egy sokkal nyugodtabb, a helyzetnek megfelelőbb és fenntarthatóbb életet tudunk kialakítani.
Hogyan segítesz abban, hogy a mindfulness ne „plusz feladat” legyen, hanem beépülő működésmód?
Először plusz feladat, új szokás az, hogy megálljunk és pár percig a légzésünkre figyeljünk, vagy eszünkbe jusson, hogy például figyeljünk az ételre és az evés teljes folyamatára étkezéskor. Nincs ez másképp, mint amikor elkezdünk sportolni. Amikor viszont kezdjük megtapasztalni, mennyivel könnyebbnek, nyugodtabbnak, frissebbnek érezzük magunkat a meditáció és a gyakorlás által, akkor már természetessé válik, hogy gyakoroljunk (vö. sport: egy idő után nem is kérdés, hogy mozogjunk-e).
Kívülről is lehet látványos a tudatos jelenlét gyakorlásának hatása, de ehhez ismerni kell az embert, hogy legyen mihez hasonlítani, mert mindenki más. Általában kevesebb izgés-mozgás, ideges mozdulat és túlpörgő beszéd jellemzi azokat, akik gyakorolnak – ugyanakkor nem lassúak, csak megfontoltan beszélnek és cselekszenek (de ez megint személyiségfüggő: én például elég gyors vagyok, és a kapkodás, izgágaság szűnt meg).
Az a feltételezésem, hogy mint minden új szokásra, erre is igaz, hogy kevesen tartanak ki hosszú távon a tudatos jelenlét gyakorlása és a szemlélet életükbe beépítése mellett. A legnehezebb talán az elindulás: egy 8 hetes MBSR-tanfolyam elvégzése (napi otthoni gyakorlással).
Küldetésemnek tartom a fenntartható és közösségek köré szerveződő mindfulnessgyakorlás elterjesztését, mert tapasztalataim szerint a csoportban gyakorlás és a tapasztalatmegosztás rengeteget ad.
Kommunikációs szakemberként mit látsz: hogyan lehet a mindfulnesst hitelesen közvetíteni anélkül, hogy elvesszen a mélysége?
A korábban leírtakra utalnék vissza: hitelesen ezt is csak az tudja közvetíteni, aki maga is gyakorol. Nekem a 8 hetes tanfolyam tartása is rengeteget adott a saját gyakorlásomhoz (eddig egyet vezettem magyarul és egyet angolul).
Mind a mindfulnessről szóló írások, mind a tanfolyamok leírása még mindig kevés személyes tapasztalaton nyugvó dolgot oszt meg, pedig ez lenne a lényeg: fontos lenne lehozni a földre azokat az előnyöket, melyeket a gyakorlás nyújt. Ugyanakkor a nehézségekről is többet kellene beszélni, mert különben könnyen beleeshetünk az „ez is csak egy újabb csodapirula!” csapdájába.
A tanár ebben a szemléletmódban inkább facilitátor: a tanulókat gyengéden kíséri a tudatos jelenlét rögös útján, és MINDIG a saját tapasztalat az első a tankönyvi útmutatóhoz képest.
Hogyan látod a The Longevity Hub szerepét abban, hogy a mindfulness ne elszigetelt gyakorlat maradjon, hanem rendszerbe illesztett tudás és mit ad számodra szakmailag az, hogy egy multidiszciplináris longevityközösség része vagy?
A közösség szerepéről már fentebb írtam.
Ha a The Longevity Hub tagjai maguk is megismerkednek a mindfulness előnyeivel, akkor tudnak érdemben gondolkodni annak a Hubon belüli rendszerbe illesztéséről.
Számomra a longevityközösség épp azt a keretet adja, melyet már régóta keresek: az egészséges és fenntartható életmód kialakításához egy szakmai-vállalkozói csoportosulást, amelynek tagjai valóban tenni akarnak önmagukért és másokért is. Mindezt önzetlen tudásmegosztással és átlátható szerkezetben.
– Hogyan látod a tudatos jelenlét helyét 5–10 év múlva a hazai egészség- és életminőség-kultúrában és ha egy dolgot kellene üzenni azoknak, akik most kezdenének el foglalkozni a tudatossággal: mi lenne az?
Ahogy korábban jeleztem, szívügyem a mindfulness módszerének és értékrendszerének terjesztése – főként a vezetői és vállalkozói szférában. Magánegészségügyben dolgozva az elmúlt 12 évben sajnos elég lesújtó a kép, mely kirajzolódni látszik mind páciens-, mind ellátói oldalról, ami a szemléletet illeti. Ma még mindig a csodavárás jellemzi a magánellátóhoz forduló beteget, és ezt időnként ki is használja a rendszer (vagy legalábbis nem transzparens a várható eredményeket tekintve).
Kép: Schwanner-Kovács Magdolna
Az emberek őszinte, nem rövid távú, gyógyszerlobbik által meghatározott edukációjára van szükség a tekintetben, hogy mi minden múlik rajtunk a testi és pszichés egészségünk fenntartásában (vagy visszaszerzésében).
Tíz éven belül valószínűleg sokkal nyilvánvalóbb lesz a mindfulness szerepe mind a mentális, mind pedig a testi egészség fenntartásában.
Üzenetként talán azt mondanám, hogy sosem késő (amíg az agyunk és a testünk ép), és csak rajtunk múlik!
Főkép: Schwanner-Kovács Magdolna
Dr. Baucsek Katalin LL.M. – Longevity Magazin
