Tudásból közösség, közösségből változás – így épül a magyar longevity-ökoszisztéma – interjú Dr. Baucsek Katalinnal, a The Longevity Hub alapítójával

Olvasási idő: 7 perc

„A hosszú élet nem ígéret, hanem következmény – Mi az alapjait rakjuk le.” Ezzel a szemlélettel indította útjára Dr. Baucsek Katalin a The Longevity Hubot – azt a szakmai és társadalmi hálózatot, amely a hosszú, egészséges életet nem vágyálomként, hanem megtervezhető, tudományosan megalapozott életstratégiaként kezeli.

2025. június 12-én, a budapesti Puzl CowOrKing inspiratív tereiben ünnepélyesen útjára indult a The Longevity Hub, amely nem csupán egy új szakmai közösség, hanem egy teljesen új, rendszerszintű egészségkultúra-építési modell Magyarországon. A rendezvény alkalmából, a jogász végzettségű, átfogó egészségszemléletben gondolkodó alapítóval, Dr. Baucsek Katalinnal beszélgettünk, aki egyszerre látja a rendszerhibákat és a jövőformáló lehetőségeket: célja, hogy valódi szakértelem, etikai alapú együttműködés és társadalmi felelősség mentén épüljön egy olyan közösség, amely képes hosszú távon hatni az egészségtudatosság hazai kultúrájára. Az interjúban a magyar longevity-ökoszisztéma születéséről, a valódi szakértők láthatóságáról, a közösségi tudás erejéről és egy társadalmi innováció ívéről beszélgettünk.

 

Téged mikor kezdett el komolyabban foglalkoztatni a longevity, azaz a hosszú és egészséges élet tudománya? 

A longevity-szemlélet – amely számomra a tudatos, értékalapú jelenlétet jelenti testben, lélekben, kapcsolatokban és közösségben – régóta része az életemnek, hiszen világbajnok sportoló férjem mellett a tudatos táplálkozás, a rendszeres mozgás és a fegyelmezett életvitel mindennapos valóság. A téma azonban igazán mélyen a Covid-járvány idején kezdett foglalkoztatni, amikor először találkoztam egy svájci orvosi rendszerrel: egy olyan megközelítéssel, amely a személyre szabott diagnosztikát, a sejtszintű regenerációt, a prevenciót és az egészséges élettartam meghosszabbítását helyezi a középpontba.

Kezdetben csupán saját magam miatt mélyedtem el benne – az öregedés lassításának reményében –, ám ahogy egyre többet tanultam, egyre jobban elkezdett érdekelni a tudományos háttér is.

Idővel ráébredtem, hogy nemcsak magamért kutatok: a hazai társadalom tagjaként elkezdett foglalkoztatni, hogyan lehetne a megszerzett tudást, amit már saját magamon is kipróbáltam és hatékonynak találtam, szélesebb körben, társadalmi szinten alkalmazni. Innentől kezdve a longevity számomra már nem csupán kíváncsiság, hanem küldetés lett.

Ennek első lépéseként férjemmel megalapítottuk „Az Egészséges Nemzet mindannyiunk közös ügye” Alapítványt, majd tavaly ősszel elindítottuk az egészségtudatosságot a fókuszba helyező, szemléletformáló Longevity Magazint, idén pedig létrehoztuk a The Longevity Hub közösséget – egy olyan platformot, ahol a hosszú, egészséges élet nem csupán cél, hanem közös felelősség és jövőformáló érték.

The Longevity Hub

A The Longevity Hub tagjai, forrás: Sipos Zoltán

Milyen közösség a The Longevity Hub és mi volt életre hívásának a fő célja?

A The Longevity Hub nem csupán egy újabb vállalkozói kezdeményezés, hanem egy szakmai és társadalmi hálózat, ahol valódi együttműködések születnek a hosszú, egészséges életért. Akár szakemberként, szolgáltatóként, akár tudatos magánszemélyként csatlakozik valaki, nemcsak egy inspiráló közösség részévé válik, hanem aktív szereplőjévé egy jövőformáló mozgalomnak.

Ez egy olyan szakmai ökoszisztéma, ahol az érték a hiteles kapcsolódásokon keresztül jön létre. A hosszú, egészséges élet itt nem csupán cél, hanem közös nyelv, misszió és életstratégia.

Olyan kivételes szakembereket hívunk ebbe a közösségbe, akik saját területükön kiemelkedőt alkotnak, és hisznek abban, hogy a hosszabb, egészségben töltött életévek elérése nem csupán orvosi feladat, hanem közös társadalmi felelősség. A magyar longevity-ökoszisztéma már formálódik – és mindannyian hisszük, hogy ebben közösségünk összes tagjának helye és fontos szerepe van. Az én feladatom ebben a rendszerben: hidat építeni szakértők, kutatók, alkotók és a társadalom többi tagja között; felerősíteni a releváns hangokat, és összekapcsolni azokat, akik tenni akarnak. Meggyőződésem, hogy egy jól működő ökoszisztémában minden elem értékes, mert egymást erősítik. A The Longevity Hub egy közös vízió, egyben egy társadalmi innováció, melyben értékvezérelt, tudományosan hiteles szakemberek dolgoznak együtt egy sokkal egészségesebb jövőért.

 

Milyen problémákra kíván választ adni ez a közösség? 

Jelenleg azt tapasztalom, hogy a hiteles, szakmai tudás méltatlanul háttérbe szorul. A TikTok és más közösségi platformok elterjedésével rengeteg önjelölt „szakértő” kap hangot – önmagában ez nem lenne probléma, ha inspiráló, pozitív tartalmakról lenne szó. A valódi veszély ott kezdődik, amikor komoly egészségügyi kérdésekben is magabiztosan osztanak tanácsokat, miközben nincs meg hozzá a megfelelő képzettségük, felelősségtudatuk vagy tudományos háttérismeretük. Svájc régóta inspirál, szabályozottságuk, fegyelmük, és az egészségügyi rendszerük átgondolt, jól működő struktúrája példaértékű számomra. Jogászként különösen nagyra értékelem a világos felelősségi kereteket, a strukturált rendszert és az átlátható szabályozást, így például azt, hogy ki, milyen feltételek mellett nyújthat egészségügyi szolgáltatást, vagy szólalhat meg ilyen témákban.

Magyarországon rengeteg valódi szakértő dolgozik elhivatottan, mégis gyakran túl szerények vagy túl elfoglaltak ahhoz, hogy láthatóvá váljanak. A The Longevity Hub célja, hogy a hiteles szakértelem megfelelő platformot és figyelmet kapjon, és végre azok kerüljenek a középpontba, akik valóban értenek hozzá, és megkapják azt a társadalmi elismerést, amit tudásuk és felelősségvállalásuk alapján megérdemelnek.

Egyre többen keressük a hiteles forrásokat, az értékalapú együttműködéseket, és azokat a keretrendszereket, amelyek segítenek különbséget tenni tudomány és trend, valós érték és látszat között. A fő fókuszunk a prevenció. A célunk az egészségben eltöltött évek meghosszabbítása közös összefogással, a tudományt és a szakmai tudást állítva ennek a célnak a szolgálatába.

Dr. Baucsek Katalin, forrás: Sipos Zoltán

Hogyan épül fel a társadalmi innováció, amelynek része a The Longevity Hub, és az ökoszisztémában hogyan kapcsolódnak egymáshoz a szakemberek?

A magyar longevity ökoszisztéma társadalmi innováció egy négy pilléren nyugvó multidiszciplináris stratégiai terv a prevenció területén, egy olyan ökoszisztéma, amely hosszú távon képes hatással lenni az egészséghez, öregedéshez és életminőséghez való társadalmi viszonyulásra. A rendszer egyik alappillére a Longevity Magazin, amely a hiteles tájékozódás tere – egy olyan edukatív platform, ahol megbízható, szakmailag ellenőrzött tartalmakon keresztül kommunikálunk mindazokkal, akiket érdekel az egészségtudatos, hosszú élet lehetősége. A második pillér a The Longevity Hub közössége, amely a szakértői együttműködés színtere. A csatlakozó szakemberek és szolgáltatók közös etikai kódexet fogadnak el, ami nem pusztán formai keret, hanem egy értékalapú és felelősségteljes együttműködés alapja. Ez biztosítja, hogy a közösség minden tagja azonos vízió mentén, hitelesen járuljon hozzá egy élhetőbb, egészségesebb társadalom megteremtéséhez. A harmadik pillér a társadalombiztosítási dimenzió: egy olyan komplex, még fejlesztés alatt álló rendszer, amelynek célja egy alternatív egészségügyi ökoszisztéma létrehozása, ahol a preventív szemlélet és a társadalmi felelősségvállalás intézményesülhet. A negyedik pillér a közösségi hozzáférés, azaz a hidak megteremtése. Arra törekszünk, hogy az általunk létrehozott rendszer valóban elérhető és érthető legyen mindazok számára, akik érdeklődnek az egészségtudatosság iránt.

A The Longevity Hub működésének középpontjában a közös értékeken alapuló, aktív szakmai együttműködés áll. A tagok tematikus, holisztikus szemléletű projekteken dolgoznak együtt, amelyek az élet minden szakaszát átfogják – a fogantatástól egészen az időskorig. A munkacsoportok korosztályi alapon szerveződnek, és céljuk, hogy feltérképezzék, mire van szükség a különböző élethelyzetekben és társadalmi szerepekben, de nem csupán egészségügyi vagy prevenciós célokat szolgálnak, hanem átfogó társadalmi javaslatokat is megfogalmaznak – az oktatás, a közösségfejlesztés és az életminőség javítása terén.

A cél, hogy minden korosztály számára valódi lehetőségek nyíljanak egy hosszabb, egészségesebb, tartalmasabb élet megélésére.

Dr. Baucsek Katalin, forrás: Sipos Zoltán

Hatalmas az érdeklődés, a nyitottság a szakemberek részéről a The Longevity Hub iránt. Mi a csatlakozási szándékuk fő mozgatórugója?

Sok szakember érzi úgy, hogy légüres térben mozog és nem éri el a megfelelő közönséget, nem tudja hitelesen képviselni a tudását azok felé, akiknek valóban szükségük lenne rá. Sokan közülük már belefáradtak abba a felszínes, látszatkapcsolatokkal teli közegbe, ahol elvész a valódi szakmai szövetség lehetősége. Ezek a szakemberek nem passzív résztvevők, hanem aktív alkotótársak szeretnének lenni. A The Longevity Hub pedig pont erre ad lehetőséget – közösségi gondolkodásra, közös vízióval, közös felelősséggel. Ez egy valódi szakmai közösség, amely láthatóságot és együttműködési lehetőségeket kínál, egy erős, transzparens keretrendszeren belül. Ennek a közösségnek a tagjai egytől egyig kivételes szakmai háttérrel és integritással rendelkeznek.

Amikor pedig ennyi értékes elme találkozik, valami egészen különleges jön létre: egy kollektív tudás, amit bátran nevezhetünk „mesterelmének” is. Ebben a térben közösen gondolkodunk, és együtt dolgozunk ki olyan megoldásokat, amelyek valódi, mérhető társadalmi hatást hozhatnak. 

 

Tervben van, hogy akárcsak a Longevity Magazin esetében, úgy a Hub szintjén is nemzetközivé váljon a kapcsolati háló?

Míg a Longevity Magazin esetében elengedhetetlen a kapcsolatépítés a külföldi szakértőkkel, addig a Hub esetében más a helyzet, mivel ez egy magyar társadalmi innováció. Így nem célunk az ökoszisztéma aktív tagjaként bevonni külföldi szakértőket. Ugyanakkor nagyon is nyitottak vagyunk arra, hogy külföldön élő magyar szakembereket integráljunk – és ez már meg is történt. Van például németországi magyar orvos és Svájcban dolgozó magyar coach is a Hub tagjai között. Teljesen külföldi szereplők esetében inkább eseti együttműködésekre, workshopokra, jó gyakorlatok megosztására számítunk.

Kép forrása: Sipos Zoltán

Hogyan illeszkedik a The Longevity Hub a magyar ökoszisztémába? 

A The Longevity Hub gyakorlatilag maga a magyar longevity ökoszisztéma. Ez az a platform, ami összekapcsolja a szakértőket, a szolgáltatókat, és idővel az egészségtudatos polgárokat is. Most még lépésről lépésre építkezünk – elsőként a szakmai közösség jön létre, de idővel mindazok is részesei lehetnek, akik hasonló értékek mentén gondolkodnak. A küldetésünk egy olyan nagyívű társadalmi változás előkészítése, amely hosszú távon az egész nemzet egészségi állapotát javíthatja. A Hub azoknak szól, akik készek tenni is ezért – nem csak beszélni róla. Sokan még kivárnak, figyelnek, szemlélődnek, és ez teljesen rendben van. Én senkit nem szeretnék rábeszélni, hogy azonnal csatlakozzon, vagy most rögtön vegye ki a részét az építkezésből. Amit viszont határozottan állítok: ha megnézzük a globális mintázatokat, modelleket, ha figyelünk arra, merre tartanak a fejlettebb társadalmak, akkor egyértelmű, hogy a magyar társadalom számára is ez a következő logikus lépés. 

A The Longevity Hub nyitóeseményét 2025. június 12-én, a tavalyi évben az Év Közösségi Terének választott Puzl CowOrKing inspiráló business meet tereiben tartották meg. A rendezvényen az alapító, Dr. Baucsek Katalin köszöntötte a résztvevőket, majd röviden ismertette a The Longevity Hub szakmai koncepcióját. Ezt követően az életöröm és a longevity kérdése került középpontba egy interaktív kerekasztal-beszélgetés során, ahol az alapító mellett részt vett Mészáros Lili topmodell, Belayane Najoua kommunikációs szakember és Dr. Ujhelyi Nelli, a Longevity Magazin főszerkesztője. A beszélgetést követően Ács Adél rövid meditációs programja következett, majd az esemény a szakmai networkinggel zárult.

A már csatlakozott szakértők listáját ide kattintva tekintheted meg. Amennyiben szeretnél csatlakozni a The Longevity Hubhoz, keresd fel a www.thelongevityhub.hu oldalt, vagy kattints ide.

További képek az eseményről (forrás: Sipos Zoltán):

A cikk termékmegjelenítést tartalmaz.

Szerző: Jean Orsolya

(Kiemelt kép: Dr. Baucsek Katalin, forrás: Sipos Zoltán)

További érdekes cikkeink

Kövess minket máshol is

Ezeket olvastad már?

Merre tart a longevity? 9 nemzetközi szakértőnk válaszol
Merre tart a longevity? 9 nemzetközi szakértőnk válaszol

Kilenc nemzetközi longevity szakértő, kilenc különböző perspektíva – mégis egy közös jövőkép: egy hosszabb, egészségesebb élet lehetősége. Az elmúlt hónapokban a longevity tudomány elismert vezéralakjaival beszélgettünk – a biotechnológia úttörőitől, a longevity...

bővebben
Hosszabb nappalok, produktívabb napok?
Hosszabb nappalok, produktívabb napok?

A nyári időszakban a hosszabb nappalokhoz kapcsolódó „több idő – több teljesítmény” illúziója egyfajta csendes elvárássá alakul bennünk: ha tovább van világos, több mindent kellene elérni, kihasználni, megvalósítani. Ez a gondolat azonban gyakran nem a valódi belső...

bővebben