Rekordszámú, összesen 1112 fürdőző csobbant a jeges Tiszában Tiszafüreden, január 4-én, szombaton, miközben több mint 3000 néző bíztatta a partról a bátor és jókedvű résztvevőket. Ennyien még sosem fürödtek egyszerre a jég hideg Tiszában, de az elmúlt évtizedben Magyarország más vizében sem rendeztek hasonló méretű jeges fürdőzést.
Mára hagyománnyá vált az újévi jeges fürdőzés a Tiszán
A mostanra igazi népünnepéllyé vált esemény idén szó szerint jeges volt, hiszen szombat reggel 5 centi vastag jeget kellett feltörni ahhoz, hogy a fürdőzők kora délután be tudjanak sétálni a Holt-Tiszába, ami mindössze 1 fokos volt. A csobbanók 12 turnusban merültek, hat szauna, egy dézsafürdő, valamint tábortüzek gondoskodtak a hideg utáni felmelegedésükről. A fürdőzés előtt immár hagyományosan, a vízkereszthez kapcsolódva, Czókoly Sándor káplán, atya megszentelte a Tiszát.
A rendezvényt immár ötödik alkalommal rendezte meg az alapító, Ljasuk Dimitry – a Tisza-tó zöld nagykövete, filmes szakember – ezúttal Tiszafüred Város Önkormányzatával közös szervezésben. Az első fürdőzést 2021 januárjában hívta életre Dimitry, akkor még mindössze tíz bátor jelentkezővel. Az évek során aztán egyre többen érkeztek a fürdésekre, és így lett öt év alatt a Jeges Fürdés, Újévi Csobbanás a Tisza-tó és környékének legnagyobb téli közösségi sporteseménye.
„Fantasztikus érzés, hogy sikerült a Tisza-tavon is meghonosítani egy egyébként külföldön már régóta ismert és nagy népszerűségnek örvendő újévi szokást. Korábban elképzelni sem mertem volna, hogy több mint ezer emberrel közösen győzzük le a félelmünket, illetve ekkora tömegben, boldogságban úszva fejezzük ki a tiszteletünket hazánk szeretett folyójának. Gratulálok valamennyi csobbanónak, kiemelten a gyermekeknek és az első kerekesszékes fürdőzőnek is.” – mondta Ljasuk Dimitry főszervező.

Kép forrása: Pálvölgyi Krisztina és Fodor János
Számos élettani előnnyel jár megmártózni a jeges vízben
A bátor fürdőzők, a különleges jeges mártózással a figyelemfelhíváson túl, a saját egészségükért is rengeteget tettek. A jeges vizes fürdés serkenti a vérkeringést, mivel a hideg víz összehúzza az ereket, majd amikor a test felmelegszik, újra kitágulnak, javítva ezzel az erek rugalmasságát, a keringést és az oxigénellátottságot.
Az extrém hideg erősíti az immunrendszert és csökkenti a szervezetben található gyulladásokat, miközben javítja a stressztűrő képességünket is.
Aktiválja továbbá a barna zsírszövetet, elősegítve a kalóriaégetést és a metabolikus egészség javítását. A hideg vízben történő megmártózást nem véletlen használják terápiaként, amelyről bővebben a holnap reggeli cikkünkben írunk majd.

Kép forrása: Pálvölgyi Krisztina és Fodor János
Vízimentők, búváros és hidegterápia szakértő biztosította a rendezvényt
Újvári Imre, Tiszafüred polgármestere kiemelte, hogy a fürdőzők biztonságáról idén is vízimentők, búvárok és a mentőszolgálat munkatársai gondoskodtak. „Tiszafürednek ez egy kivételesen jó lehetőség, hogy télen is felhívjuk a figyelmet a Tisza-tóra, az egészséges életmód fontosságára, az pedig minden korábbi várakozásunkat felülmúlta, hogy végül csaknem 4 ezren köszönthettük így együtt az új évet” – fogalmazott a városvezető.
A csobbanás végén a haladó hidegvizes fürdőzők kapták meg a lehetőséget, hogy több fordulóban, 15 perces etapokban merítkezhessenek meg a jeges vízben, majd szauna szeánszokon melegedjenek fel. A gyakorlott fürdőzőket Czettele Győző többszörös Téli Balaton-átúszó, a Hidegterápia Hungary alapítója kísérte gondos felügyelet mellett a Tiszába.

Kép forrása: Pálvölgyi Krisztina és Fodor János
A rendezvény célja a figyelemfelhívás
A Jeges Fürdés alapítója és főszervezője Ljasuk Dimitry célja felhívni a figyelmet hazánk egyik legnagyobb folyójának természeti értékeire, és arra, mennyit tehetünk mi magunk a Tisza élővilágának megóvásáért. A különleges évindító programon túl, leginkább filmalkotásokkal igyekszik elérni az említett célt. Legismertebb filmje a „Jóreménység-sziget”, ami az utóbbi évek egyik legsikeresebb független magyar mozifilmje. Emellett Dimitry nevéhez fűződik a Tisza szennyezettségét feltáró, számos nemzetközi díjat nyert „Tisza nevében” című dokumentumfilm, de részt vett a „Tisza-tó, az ember alkotta paradicsom” természetfilm készítésében is, és nemrég mutatta be a Tisza-tó megóvását segítő ismeretterjesztő filmjét, a „Tisza-tó írott és íratlan szabályok” című alkotását. A Jeges Fürdés mellett rendszeresen szervez és tart szemétszedéseket a Tisza-tavi közösségek és vállalatok részvételével a térségben.
Sajtóközlemény
(Kiemelt kép forrása: Pálvölgyi Krisztina és Fodor János)
További képek:

A főszervező Ljasuk Dimitry, Kép forrása: Pálvölgyi Krisztina és Fodor János

Kép forrása: Pálvölgyi Krisztina és Fodor János

Kép forrása: Pálvölgyi Krisztina és Fodor János

Kép forrása: Pálvölgyi Krisztina és Fodor János

Kép forrása: Pálvölgyi Krisztina és Fodor János

Kép forrása: Pálvölgyi Krisztina és Fodor János

Kép forrása: Pálvölgyi Krisztina és Fodor János

Kép forrása: Pálvölgyi Krisztina és Fodor János

Kép forrása: Pálvölgyi Krisztina és Fodor János