hagyomány

Összekapcsolt emlékezet

Összekapcsolt emlékezet

A női örökségre gyakran gondolunk úgy, mint valamire, ami vérszerinti, ami az időben lineárisan mozogva válik értelmezhetővé. Tágítsunk ezen a megközelítésen, és nézzük meg, hogyan működik a női tudás horizontális hálózata, vagyis az összekapcsolt emlékezet. „Mindenki...

Örökül adott életmód

Örökül adott életmód

Úgy hiszem, életstílusunk és életvitelünk nemcsak mintául szolgálhat gyermekeinknek, hanem egyenesen örökíthető. Amilyen bénítóan hathat elsőre ez a gondolat, olyan felszabadítóvá válik, amint megértjük a benne rejlő lehetőséget, a családi szokások erejét. Ha becsukom...

Százkarú istennőnek születtem

Százkarú istennőnek születtem

Én is százkarú istennőnek születtem, mint minden nő. Kezeinkkel egyszerre gépelünk, ringatunk, főzünk, pakolunk, alkotunk. Elvárásaink olyan magasra kerültek, és feladatból is annyi jut, mint csillag az égen. Hogy fér meg ennyi szerepkör között az öngondoskodás?...

Kapszulába zárt természet

Kapszulába zárt természet

A természet volt az első patika. Fák árnyékában, patakok szélén, napégette réteken nyíló virágok voltak az első orvosok. Mielőtt üvegcsékben árulták volna a gyógyulást, mielőtt laboratóriumokban nevezték volna nevén a hatóanyagokat, az ember ösztönből nyúlt a...

Megterített emlékek

Megterített emlékek

Mi történik, amikor a karácsonyi asztalon nemcsak a fogásoknak, hanem történeteknek is megterítünk? Az apró díszek, az ételek, a fények, mind-mind egy női kéz alkotásai, amelyek a családot, sőt, generációk tudását fogják össze. De az ünnepi asztalok és az ízek...

Miért fogyasszunk rendszeresen halat?

Miért fogyasszunk rendszeresen halat?

Napjainkban a magyarok átlagosan kevesebb halat fogyasztanak, mint más európai országok lakói, bár karácsonykor a hagyományos halételek révén jelentős emelkedés tapasztalható. Jó lenne ezt a szokást az ünnepek után is fenntartani, hiszen fogyasztásuk kifejezetten...

Karácsonyi időutazás

Karácsonyi időutazás

Minden család másképp ünnepli a karácsonyt, mégis vannak közös pontok, amelyek egy kultúrkörön belül fellelhetőek. Sokszor évszázados szokásokat elevenítünk fel, máskor éppen új hagyományokat teremtünk, miközben izgalmas utazásra indulunk az ünnep generációkon átívelő...

Ünnep, csomagolás helyett tartalom

Ünnep, csomagolás helyett tartalom

Az asztalnál ült, apró kezeit az álla alá támasztva, és tekintetében ott ragyogott az a különös, gyermeki csodavárás. Neki az ünnep varázslat.  Egyetlen érzéssé mosódtak össze benne a feldíszített otthon színei, a hamarabb nyugvó nap különös fényei, és a sütemények...

Mikulás-nap, bűntudat nélkül

Mikulás-nap, bűntudat nélkül

A Mikulás-napi ünnep Magyarországon Szent Miklós püspök emlékéhez kapcsolódik, aki a 4. században élt, és jóságáról, adakozó természetéről vált híressé. A több mint másfél évezreddel ezelőtt élő jótevő püspök legendájának köszönhetik a gyermekek napjainkban a...

Adventi készülődés a személyiségfejlődés tükrében

Adventi készülődés a személyiségfejlődés tükrében

Fényt, melegséget és reményt áraszt az adventi időszak meghittsége. A naptári év legsötétebb hetei valójában teret, és a szó legnemesebb értelmében vett időt adnak a léleknek a megújulásra. Az ünnepi készülődés szelíd hagyomány követése keretet adhat az elmélyülésnek,...

Advent, amikor a csend visszhangot ver

Advent, amikor a csend visszhangot ver

Képzeld el, ahogy egy bársonyosan puha székben megpihenve figyeled a gyertyák fényének meghitt táncát a falakon. A levegőben narancs és friss fahéj illata keveredik, felidézve gyermekkorod karácsonyának mágikus pillanatait.  A világ zajai elhalkulnak, a gondolatok...

Rítus – a keret, ami szabaddá tesz

Rítus – a keret, ami szabaddá tesz

Aki keretet ad az életének, az biztonságban van. Aki biztonságban van, az nem fél. Aki pedig nem fél, azé a valódi szabadság. A lakás csendes. Csak a padló recseg a lábam alatt, ahogy a konyhába osonok. Úgy látszik, a lélek nehezétől, a test is nehezebb. Arra...

Életben tartott emlékek

Életben tartott emlékek

Az emlékezés és a hosszú, egészséges élet kapcsolata egyre nagyobb figyelmet kap a pszichológia, neurológia és gerontológia területén. A szeretteinkhez fűződő emlékek nem csupán érzelmi támaszt nyújtanak, hanem egyre több tudományos bizonyíték alapján jelentős hatást...