Nem hiszem, hogy van olyan időszaka az évnek, amikor a női test ne állna a figyelem középpontjában, de az év eleje különösen kritikus időszak. Nők tömegesen hozzák meg a döntést: új év, új test. Mielőtt bármit teszel, egy pillanatra gondolkodj el egy látszólag ide nem illő kérdésen: szerinted mitől gyönyörű egy táj?
Nézem ezt a természetesen hullámzó vidéket. Bársony fényű lankák és lágy domborulatok uralják a látképet. A tenyeremen futó sorsvonalak, mint megannyi patak, futnak saját tengerük felé. Ujjbegyeimen a lenyomat, akár a fa évgyűrűi. Vajon, ha jobban figyelnék, mesélne a megélt évekről? Kiárulná a sóvárgó aszályt és a buján csapadékos éveket?
A nő teste gyönyörű táj, de ahogy a természet is több, mint néhány fa, föld és víz, úgy a testünk is több annál, amit első pillantásra látunk. Az izgalmas igazságok sokszor a szélsőségekben mutatkoznak meg. Létezik valami, ami gyengéden fog át minden nevetőráncot, egyedi görbületet és fáradhatatlan izomszövetet. Ez a női test ökoszisztémája, kölcsönhatások rendszere, melyben minden részlet összesimul.
A természet akkor virágzik, ha a rendszer harmóniában van. Hasonlóképpen, a női test is akkor képes az összhangot fenntartani, ha megvan benne az egyensúly. Az, amelyikről elhitették velünk, hogy folytonosságát a mindig konstans, egyforma adja: a minden porcikájában, egyneműn tökéletes nő. Pedig ennél messzebb nem is állhatnánk az igazságtól.
Az egyensúlyt az ellentétes irányból ható erők kiegyenlítődése adja.
Mélységek és magasságok összecsapása és rendeződése. A test, melynek egyik pontja gyönyörű és életteli hullámzásával csodálatra késztet, míg egy másik, sziluettjét lágyan bontva, feloldódik a pihentető és megengedő mozdulatlanságban.
Kép forrása: Dasha Petrenko
Nem más ez, mint a rét millió árnyalatban játszó szőnyege, vagy az őszi lombkorona – az erdő kaleidoszkópja. Elragadó, és természetes. Milyen szépnek látjuk a sokszínű természetet és mennyire ijesztő számunkra a változatos és változó test. Amit magunk körül keresünk, azt önmagunkban üldözzük.
Pedig mitől szép egy táj? Ha nyaralsz, ha úton vagy, vagy épp a fűben ülve megpihensz, mire mondod azt, hogy ez gyönyörű? Azt szereted, ha minden egynemű és unalmas? Ha ugyanaz ismétlődik, ameddig csak a szem ellát? Vagy izgalmas tájra vágysz? Hegyekre és fennsíkokra? Árnyék és fény játékára? Szikrázó habokra a tengerben, és fakó dűnékre, ahol megpihenhet a tekintet?
A nő teste is ilyen kell legyen! Akkor izgalmas, ha egymást váltja benne a szépség és a szabálytalanság, finom vonalak és markáns szegletek. Legyen, ahol csodálatra hív, mint egy idilli tájkép, és legyen, ahol azt sugallja, a vad és szelídítetlen még felfedezésre vár. Engedd, hogy egyszerre öltsön benne alakot erő, és sebezhetőség, mint ahogy egy viharban, áradásban, tűzben egyszerre mutatkozik meg a természetben rejlő féktelen energia, és törékenység.
Kép forrása: MIRRORstudio
Ezért, mielőtt bármit is változtatnál a testeden, állj meg egy pillanatra, és nézd meg ezt a különleges tájat. Figyeld meg, mi teszi egyedivé! Ne csak a színeket, a formákat és a vonalakat nézd, hanem azokat a részleteket is, amelyeket a szem nem mindig ragad meg elsőre. A természet nem azért gyönyörű, mert tökéletes.
Igazi szépség nem a szabályosságban, hanem a különbözőségben rejlik.
Ha változtatni akarsz, ne azért tedd, mert úgy érzed, hogy valami nem elég jó, hanem azért, hogy felfedezd, hogyan érheted el a legszebb harmóniát, amit a saját tested kínál. Az adja majd azt a látképet, melyben minden részlet felejthetetlenül összesimul.
Szerző: Punyi-Jevuczó Diána – Fonóasszony
(Kiemelt kép forrása: New Africa)
