Hét ország, két kontinens és egy kiégésből születő új élet – tömören így foglalható össze Udvardi-Gocs Mária története, aki ma már nemzetközi vezetőket és szakembereket inspirál. A Holinstinct alapítójának útja megmutatja, hogy a valódi változás nem(csak) szokásokkal, hanem egy új identitással kezdődik. Az interjúból kiderül, hogyan lesz a traumából tudás, a veszteségből iránytű, a belső csendből pedig valódi kiteljesedés.
Több kontinensen és hét különböző országban éltél. Hogyan formálta ez a sokféle kulturális tapasztalat a gondolkodásodat és a coaching szemléletedet?
Az, hogy hét különböző országban éltem, nemcsak a világról alkotott képemet formálta, hanem a kapcsolódásról is tanított. Már egészen kiskoromban, Ausztriában kezdtem az óvodát, így a nemzetközi környezet és a kultúrák közötti átjárás számomra sosem volt idegen, ez volt az életem természetes ritmusa. Az édesapám rengeteget utazott, és én ebbe a sokszínűségbe nőttem bele.
Ezért soha nem éreztem magam kizárólag magyarnak; inkább úgy, hogy mindenhonnan vagyok. Ez a globális identitás ma is meghatározza a látásmódomat. Megtanított arra, hogy nincs egyetlen helyes út a siker, a boldogság, a stressz és a változás minden kultúrában másképp jelenik meg. A coaching szemléletem így mélyen gyökerezik az empátiában, a nyitottságban és abban a megértésben, hogy mindannyian más háttérből indulunk, de mind ugyanarra vágyunk: biztonságra, egyensúlyra és arra, hogy önazonosan élhessünk.
Projektmenedzserként multinacionális vállalatoknál dolgoztál, ma pedig a kiégésből és a személyes krízisből építettél új szakmai identitást. Melyik volt az a fordulópont, amikor világossá vált, hogy más útra kell lépned?
Nem volt egyetlen nap, amikor minden megváltozott, inkább egy hosszú folyamat, amelyben az élet újra és újra próbált jelezni. Már évekkel korábban is történtek figyelmeztetések: egy majdnem halálos autóbaleset például, amit akkor még nem értettem. Azt hittem, ha tovább teljesítek, ha elég jól csinálom, minden rendben lesz. De a túlhajszolt évek csak folytatódtak: az állandó megfelelés, a people pleasing, amikor mindig mások igényeit tettem magam elé, miközben a saját szükségleteimet egyre hátrébb soroltam.
Az édesapám elvesztése volt az a pont, ahol az élet végleg megállított. Nem tudtam szembenézni a fájdalommal, inkább dolgoztam tovább, mintha semmi sem történt volna. De a testem és az idegrendszerem végül feladta. A kiégés akkor már nemcsak fáradtság volt, hanem egy mély belső üresség, amiben minden korábbi értelmét vesztette. Ekkor kezdtem el tanulni a pozitív pszichológiát, először még munka mellett, hobbiból. De már akkor éreztem, hogy valami bennem lassan változik. A pozitív pszichológia elvezetett a rezilienciához, a reziliencia pedig az idegtudományhoz. Onnan pedig már természetes volt a következő lépés: megérteni a test és az energia kapcsolatát, és elmélyülni a spiritualitásban is. A végső döntés pedig akkor született meg, amikor az élet ismét választás elé állított: a vállalatnál, ahol dolgoztam, épp egy nagy átalakítás zajlott. Visszamehettem volna egy hasonló pozícióba ugyanabba a mókuskerékbe, vagy választhattam volna egy teljesen új utat.
Ott álltam, egy négyhónapos kisbabával az oldalamon, és tudtam, hogy ha most nem lépek, soha nem fogok.
Akkor döntöttem úgy, hogy hallgatok a szívemre, és elindulok abba az irányba, amit belül mindig is éreztem az enyémnek. Ez volt az a pillanat, amikor valóban elkezdődött az új életem.
A saját kiégésed mennyiben segítettek abban, hogy hitelesen tudj támogatni vezetőket és szakembereket, akik hasonló nehézségekkel küzdenek?
A kiégés számomra nemcsak egy testi-lelki összeomlás volt, hanem egy mély tanítás is arról, mit jelent elveszíteni a kapcsolatot önmagaddal. Akkoriban már annyira kívülről éltem az életemet, hogy csak azt figyeltem, mit várnak tőlem mások: hogyan kell teljesítenem, mit kell elérnem, hogyan kell helytállnom. Már nem tudtam, mit akarok, mi az, ami valóban engem tesz boldoggá, vagy mi az, ami igazán hajt.
Emlékszem, amikor a kanapén ültem, sírva, teljesen kimerülve és akkor még nem is értettem, mi történik velem. Csak később láttam vissza, hogy ez volt az a pont, ahol a testem és az idegrendszerem megpróbált megállítani. Hogy megmutassa: nem lehet a végtelenségig mások elvárásai szerint élni. Ez volt az a folyamat, amely megtanított arra, hogy minden gyógyulás a kapcsolódással kezdődik önmagunkhoz. Azzal, hogy újra meghalljuk a belső hangunkat, felismerjük, mire van valóban szükségünk, és mi az, ami nem szolgál többé.
Amikor ma emberekkel dolgozom legyenek vezetők, szülők, vállalkozók vagy épp olyanok, akik egyszerűen csak újra jól akarják érezni magukat a saját életükben, pontosan tudom, milyen érzés elveszíteni önmagad a megfelelésben. És azt is, milyen felszabadító, amikor végre visszatalálsz. Ma már teljes bizonyossággal tudom, ki vagyok, mit akarok, és hogy nem kell senkinek megfelelnem. Ez a belső szabadság az, amit a munkám során is szeretnék továbbadni. Mert ennél hitelesebben, mint amikor te magad jársz végig egy utat, nem lehet másokat támogatni.
Udvardi-Gocs Mária
Gyakran hangsúlyozod, hogy a hosszú, egészséges élet nem csupán fizikai, hanem érzelmi és idegrendszeri biztonság kérdése is. Mit értesz pontosan „identitásalapú belső munka” alatt?
Az identitásalapú belső munka számomra arról szól, hogy a változást nem kívülről próbáljuk meg erőltetni, hanem belülről indítjuk el.
A legtöbben új szokásokat akarnak kialakítani, több fegyelmet, jobb hatékonyságot de közben ugyanabban az identitásban maradnak, amely a problémát létrehozta. És amíg ez az identitás, ez a belső energia-lenyomat nem változik, addig az életünk újra és újra ugyanazokat a köröket fogja futni.
Sokszor látom, hogy valaki mindent tud „fejből”: hogyan kellene máshogy gondolkodni, reagálni vagy élni, de mégsem tud változtatni. Mert valami blokkolja belül. Ezek a blokkok lehetnek régi tapasztalatok, elnyomott érzelmek, vagy akár olyan energetikai minták, amelyek még mindig ott rezegnek a tudattalanban. A belső munka ezért számomra mindig három szinten történik: az idegrendszer szintjén, ahol új biztonságot építünk; a tudatalatti szinten, ahol feltárjuk és oldjuk a blokkokat; és az energetikai szinten, ahol megtisztítjuk azt, ami már nem szolgál. Amikor ezek a rétegek összehangolódnak, a változás nem erőfeszítés többé, hanem természetes következménye annak, hogy az ember újra kapcsolatban van önmagával, és egy tisztább, szabadabb energiából működik.
A Holinstinct története egy békés bázeli szombat estén indult. Hogyan lett ebből az egyszerű ötletből egy nemzetközi jólléti program, amely ma szakembereket és vállalatokat támogat?
A Holinstinct története valóban egy bázeli estén kezdődött, amikor a kolléganőmmel és barátnőmmel, Treso Bernadettel leültünk beszélgetni. Mindketten sok mindenen mentünk keresztül: ő egy krónikus immunrendszeri betegségből gyógyította ki magát, én pedig a kiégésből és a trauma feldolgozásából érkeztem.
Ott, azon az estén jöttünk rá, hogy ugyanaz a hivatásunk: segíteni az embereknek abban, hogy újra jól legyenek testben, lélekben és gondolkodásban.
A Holinstinct ebből a közös szenvedélyből született. Kezdetben egyszerű ötlet volt, ma már egy nemzetközi jólléti program, amely vállalatokat és magánszemélyeket is támogat. A holisztikus szemlélet mindig a lényünk része volt. Hiszünk abban, hogy az ember nem különálló részekből áll, hanem egy rendszer, ahol a test, az idegrendszer és az érzelmek egymásra hatnak. Ha ez az egyensúly helyreáll, akkor minden más a teljesítmény, a kapcsolatok, a kreativitás magától más szinten működik. Nekünk ez nem egy elmélet, hanem életmód. Ezt éltük meg a saját utunkon, és ezt visszük tovább minden programunkban: hogy a jóllét nem valami, amit „elérni” kell, hanem egy állapot, ahová újra vissza lehet találni.
A vállalati kultúrában dolgozó vezetők gyakran óriási nyomás alatt állnak. Mit tapasztalsz: mi az a belső változás, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy ne csak túléljenek, hanem valóban kiteljesedjenek?
Sok emberrel dolgozom, akik kifelé erősek, felelősségteljesek, mindig tartják magukat de belül már rég elvesztették a kapcsolatot önmagukkal. Ez nemcsak a vezetőkre igaz, hanem mindenkire, aki sokat ad, mindig elérhető, és nehezen engedi meg magának a pihenést. Én is pontosan így éltem korábban: mindig kontrollálni akartam mindent, megfelelni, bizonyítani, tökéletesen teljesíteni. Azt hittem, ez az út a sikerhez de valójában ez vitt legmesszebb önmagamtól. A fordulat akkor kezdődik, amikor újra kapcsolódunk magunkhoz. Amikor elkezdjük meghallani, mire van valóban szükségünk, és merünk magunkkal őszinték lenni ítélkezés nélkül.
Amikor valaki jóban van önmagával, minden más is megváltozik körülötte. Másképp reagál a stresszre, másképp kommunikál, és másképp látja az embereket is.
Megjelenik benne a bizalom, az együttérzés, és egyfajta belső nyugalom, amit nem lehet „megtanulni”, csak megélni. A kiteljesedés kulcsa nem a tökéletesség, hanem a belső harmónia. Mert ha valaki kapcsolatban van önmagával, akkor stabil marad a bizonytalanságban is, és képes lesz nemcsak működni, hanem valóban jelen lenni. És ez a fajta jelenlét az, ami végül mindent megváltoztat az emberi kapcsolatokat, a munkát, és az élet minőségét is.
Udvardi-Gocs Mária
Az idegtudományt és a reziliencia coachingot ötvözöd a gyakorlatodban. Melyik az a tudományos felismerés, amely a legmélyebben beépült a munkádba?
Ami engem a legjobban lenyűgöz az idegtudományban az az, hogy az agyunk valóban képes egész életünkön át változni. Halálunk napjáig képes új idegi kapcsolatokat létrehozni, új mintákat tanulni, és felülírni a régieket. Ez azt jelenti, hogy soha nem késő. Soha nem késő másképp reagálni, másképp érezni, másképp gondolkodni. De ehhez nem elég „fejben” megérteni a dolgokat. A test és az idegrendszer is részt vesz ebben a folyamatban. Amikor valaki hosszú ideig stresszben él, a teste és az idegrendszere hozzászokik ehhez a feszültséghez, és ez válik a megszokott állapottá. Ilyenkor a biztonságot paradox módon maga a feszültség jelenti. A változás tehát először furcsának, sőt néha fenyegetőnek érződik mert az idegrendszer még nem ismeri a nyugalmat. Épp ezért dolgozom egyszerre az elmével, a testtel és az energiával is. Mert ha csak az egyiket érintjük, a blokk ott marad a másik szinten. Amikor valaki elkezd dolgozni magán, és az energetikai blokkok is oldódnak, valami fantasztikus történik: a test fellélegzik, az elme kitisztul, és az ember elkezd újra áramolni az életével. Ez a pillanat mindig különleges. Mert nemcsak a gondolataink változnak meg, hanem az egész működésünk. Az, ahogyan érezzük magunkat, ahogyan másokra nézünk, ahogyan reagálunk a világra. És ez az a pont, ahol a tudomány és az energia összeér, ahol valóban megtapasztalható, hogy a változás nemcsak lehetséges, hanem természetes.
Mit jelent számodra a „neurotranszformáció”? Hogyan tudja ez a szemlélet átírni a mindennapi életünket és a szokásainkat?
A neurotranszformáció számomra annak a folyamata, amikor az ember újra összhangba kerül önmagával idegrendszeri, lelki és energetikai szinten is. Ez nem egy gyors technika, hanem egy életmódváltás. Egy lassú, tudatos visszatérés önmagadhoz. Sokszor próbálunk változni „fejből”. Eldöntjük, hogy türelmesebbek leszünk, több határt húzunk, vagy végre nem reagálunk túl dolgokra, de pár nap múlva ugyanott találjuk magunkat. Nem azért, mert gyengék vagyunk, hanem mert a régi idegrendszeri minták és energetikai lenyomatok még mindig bennünk futnak.
A neurotranszformáció épp ezért arról szól, hogy a változást nem a viselkedés szintjén kezdjük, hanem a gyökereinél. Amikor újra biztonságban érezzük magunkat a testünkben, amikor az idegrendszerünk megtanul reagálás helyett választani, és amikor a blokkolt energia is elkezd szabadon áramlani, a mindennapi működés magától kezd el megváltozni. Másképp szólunk magunkhoz, másképp nézünk a világra, és másképp viszonyulunk másokhoz. Már nem küzdünk mindenért, hanem hagyjuk, hogy az élet is együtt mozogjon velünk. Amikor valaki átesik ezen a folyamaton, mindig látom rajta azt a pillanatot, amikor átkapcsol. Amikor először nem a fejével érti meg, hanem érzi: „Igen, most már értem, most már másképp vagyok jelen.” Ez a neurotranszformáció lényege nem egy módszer, hanem egy állapot. Egyfajta belső újrabehangolás, ahol az elme, a test és az energia végre ugyanazt a nyelvet beszéli. És onnantól minden más: a döntéseid, a reakcióid, a szokásaid, az életed ritmusa. Ezért szeretem ennyire ezt a szemléletet. Mert nem arról szól, hogy „jobb” legyél, hanem arról, hogy igazibb lehess.
A Holinstinct nemcsak egyéni, hanem szervezeti szinten is kínál programokat. Milyen változásokat látsz ott, ahol a vállalat valóban elköteleződik a dolgozói jóllét mellett?
Amikor egy szervezet valóban elköteleződik a jóllét mellett, ott nemcsak a hangulat változik meg, hanem az egész energia. Az emberek érezni kezdik, hogy számítanak. Hogy nemcsak egy pozíció, egy szerep vagy egy szám a rendszerben, hanem valaki, akibe érdemes invesztálni. Ez a tudat, hogy a vállalat befektet belém, hogy fontos vagyok – már önmagában gyógyító. Mert a legtöbb munkahelyi feszültség gyökere valójában nem a feladatok mennyisége, hanem az, hogy az emberek nem érzik magukat látottnak, megbecsültnek, támogatottnak.
Amikor egy cég bevezet egy valódi jólléti programot, az emberek elkezdenek másképp kommunikálni, másképp reagálni, és másképp figyelni egymásra. Lecsökken a reaktivitás, és megjelenik az együttérzés.
Ez a légkör önmagában csökkenti a stresszt, javítja a kreativitást, és növeli a biztonságérzetet mert a szervezet idegrendszere is „megnyugszik”.
És ami talán a legfontosabb: a jóllét és a produktivitás nem egymást kizáró tényezők. Amikor az emberek jól vannak, kiegyensúlyozott az idegrendszerük, és nem a túlélésből működnek, akkor a teljesítményük is magától emelkedik. Több fókusz, több ötlet, több minőségi energia van jelen.
A Holinstinct programjaiban mindig azt látom, hogy amikor a vezetés komolyan veszi a jóllétet, az emberek is elkezdenek felelősséget vállalni önmagukért. Ez egy kölcsönhatás: a szervezet ad egy biztonságos teret, az egyén pedig megnyílik benne. És onnantól valami teljesen új energia jelenik meg. Több mosoly, több őszinte beszélgetés, több emberi jelenlét. A jóllét nem pusztán egy HR-kezdeményezés vagy egy plusz szolgáltatás. Ez egy üzenet: fontos vagy nekünk és bízunk benned. És amikor ezt egy csapat valóban érzi, az a teljes szervezetet áthangolja emberileg és üzletileg is.
Udvardi-Gocs Mária
Hogyan látod: miért van most különösen nagy szükség a nemzetközi színtéren olyan programokra, mint amilyet ti képviseltek?
Úgy érzem, most egy olyan időszakban élünk, amikor a világ kollektíven fáradt. Az emberek mindenhol túlingerelt idegrendszerrel, felgyorsult élettel és állandó bizonytalansággal élnek. A legtöbben próbálnak még jobban teljesíteni, miközben egyre nehezebb valóban jól lenni nemcsak mentálisan, hanem fizikailag és energetikailag is. Ezt a feszültséget mindenhol látni: a munkahelyeken, a családokban, a közösségekben. És minél jobban próbáljuk kívülről kontrollálni a dolgokat, annál jobban elveszítjük a kapcsolatot belül.
A Holinstinct pontosan erre a korszakra született. Mi abban hiszünk, hogy a jóllét csak akkor lehet valódi és tartós, ha a test, az elme, az érzelmek és az energia együtt vannak jelen.
A mozgás, a táplálkozás, az idegrendszeri tudatosság és a belső munka nem különálló dolgok, mind ugyanannak az egyensúlynak a részei.
Ha valaki jól táplálja a testét, rendszeresen mozog, és tudatosan figyel arra, hogyan pihen, hogyan lélegzik, hogyan kapcsolódik magához akkor az idegrendszere biztonságban érzi magát, és ez az alapja a mentális stabilitásnak is. És ez nemcsak jó érzés, hanem produktívabbá is tesz. Egy kiegyensúlyozott, jól táplált, energikus ember tisztábban gondolkodik, nyugodtabban reagál, és sokkal kreatívabban működik.
A nemzetközi színtéren ezért most különösen nagy szükség van olyan programokra, amelyek nemcsak oktatnak, hanem megtanítják, hogyan lehet újra egészben lenni. Ahol az emberek nemcsak gondolkodnak a változásról, hanem érzik is, megélik, és beépítik a mindennapjaikba az étkezéstől a mozgásig, a légzéstől a belső csendig.
Mert a jövő jólléte nem arról szól, hogy többet csináljunk, hanem arról, hogy jobban legyünk. És amikor az ember jól van testben, lélekben és energiában, az mindenre kihat: a kapcsolataira, a munkájára, és végső soron az egész életminőségére.
Mi adja neked ma a legnagyobb erőt és inspirációt a mindennapi munkádban?
Egyértelműen a lányom, Luna. Ő az, aki minden nap emlékeztet arra, miért kezdtem el ezt az utat, és miért fontos, hogy másképp éljek, mint korábban. Nekem nagyon mély belső hajtóerő, hogy megmutassam neki: lehet úgy élni, hogy jól vagy. Hogy csinálhatod azt, amit szeretsz, lehetsz ambiciózus, és közben maradhatsz egészséges, kiegyensúlyozott, boldog ember. Azt szeretném, ha megtanulná, hogy nem kell túlhajszolnia magát, hogy nem kell mások elvárásainak megfelelnie ahhoz, hogy értékes legyen. És hogy rendben van, ha pihen, ha nemet mond, ha figyel magára. De talán a legfontosabb, amit szeretnék neki átadni, az az, hogy mindig hallgasson a saját belső hangjára. Hogy megtanulja felismerni, mit érez, mire van szüksége, és merjen hinni abban, amit belül érez igaznak. Szeretném, ha tudná, hogy a kapcsolódás önmagunkhoz nem önzés, hanem az alapja annak, hogy másokhoz is tisztán, szeretettel tudjunk kapcsolódni. Amikor ránézek, mindig ez jut eszembe: hogy ez az, amit igazán továbbadhatok. Nem a tökéletes élet, hanem az, hogy bízhat magában, és hallhatja a saját belső iránytűjét bármilyen helyzetben.
Külföldön élő magyarként érzel-e felelősséget vagy lehetőséget abban, hogy Te és a Holinstinct fontos regionális szereplővé válva a hazai szakembereket is képviseljétek a közép-európai longevity piacon?
Ma már nem országokban, hanem emberekben és kapcsolódásokban gondolkodom. A világ számomra nem határokra oszlik, hanem különböző tapasztalatokra, nézőpontokra és történetekre, amelyek mind ugyanarról szólnak: arról, hogyan lehetünk jobban önmagunkkal és egymással. A Holinstinct pontosan ezt a szemléletet képviseli. Nemzetiségeken, iparágakon és kultúrákon átívelően azt szeretnénk megmutatni, hogy a jóllét univerzális nyelv mindenhol ugyanazt jelenti: tudni hallgatni a testedre, figyelni az energiáidra, megtalálni az egyensúlyt a mozgásban, a táplálkozásban és a gondolkodásban.
A világ most olyan időszakát éli, amikor egyre több ember érzi, hogy a régi ritmus nem működik tovább. A teljesítmény önmagában már nem elég, az egészség, az érzelmi biztonság és a belső béke lett az új alap. A Holinstinct ebben a változásban híd szeretne lenni: a tudomány és az emberi lélek, a racionalitás és az energia, a teljesítmény és a jelenlét között. Számomra ez nemcsak szakmai küldetés, hanem emberi felelősség is emlékeztetni arra, hogy bárhonnan jövünk, végül mind ugyanazt keressük: azt a pontot, ahol jól érezzük magunkat a saját életünkben.
Szerző: Dr. Ujhelyi Nelli
(Kiemelt kép: Udvardi-Gocs Mária)
