Kíváncsiság, bátorság és változás – ezek jellemzik leginkább Sulciová Silvia pályafutását, aki a bankvilág és olajipar kihívásai után ma vezetői tanácsadóként, szellemi és üzleti edzőként és executive coachként támogatja ügyfeleit. Mindemellett előad, ír, edukál. Hisz abban, hogy a határaink feszegetése nem luxus, hanem életfeladat. Szerinte az igazi fejlődés ott kezdődik, ahol a komfortzóna kényelme véget ér. Az interjúban mesél merész döntéseiről, amelyek új utakra vitték, és arról, hogyan lehet felelősséget vállalni a saját sorsunkért – és közben megtalálni azt az erőt, amiről nem is tudtuk, hogy bennünk van.
Ambiciózus és agilis személy benyomását kelted, honnan ered ez benned?
„A családom minden tagja nagyon szorgalmas, alázatos volt a munka terén, de karrierről senki sem álmodott a kisvárosi egyszerű létben. Én már gyerekként is az otthoni, iskolai kereteket feszegettem, folyamatosan kérdeztem és véleményt alkottam. Többre vágytam, amivel otthon nem igen tudtak mit kezdeni. Ugyanakkor sosem definiáltam magam karrieristaként, nekem az első a tanulás volt, ami által csak jobban szerettem volna élni. Inkább szorgalomról és teherbírásról, fegyelmezett hozzáállásról beszélhetünk az esetemben, karrier tudatosságról kevésbé szerintem. Az életem sokáig – bármennyire is másként hat – Seneca jegyében telt »vezetik a végzetek az akarót…« alapon.”
Ha tényleg tudatos lettél volna, akkor lehet, hogy – ahogy kiskorodban fogalmaztál – miniszter lettél volna.
„Még lehetek.” – mondja nevetve Silvia. „Viccet félretéve, gyerekként nem akartam olyan keményen dolgozni, mint a szüleim, akik a helyi papírgyárban és a kertben, szőlőben is rengeteget robotoltak. Ezt láttam, és apukám mindig azt mondta, hogy a gyár igazgatói sokkal jobban élnek, nem sejtve, hogy ezzel megpecsélte a jövőmet. Amikor a rendszerváltás után megjelentek a mi kisvárosunkban, Párkányban a nyugati autók, láttam, hogy a vállalkozóknak milyen kocsijaik vannak, miközben a tanító nénik gyalog jártak. Én addig tanító néni szerettem volna lenni.”
„Emlékszem, titkárnő anyukám a gyárból mindig hazahozta a főnöke szlovák újságait, hogy tanuljam a nyelvet. Az egyikben láttam egy gyönyörű, sötét limuzint, és mellette azt írták, hogy a pozsonyi bankárok ilyen autóval járnak. Apunak Zsigulija volt, ami télen nehezen indult.”
„Tudtam, mennyit keresnek a szüleim, és a lapokból azt is, hogy mennyit egy pozsonyi bankár. Kamaszként eldöntöttem – én bizony bankár leszek.”
„Hiába mondták a szüleim, hogy a pozsonyi közgazdasági egyetemre csak a pénzes vállalkozók gyerekei kerülnek be. Tudom, féltettek a csalódástól, nem volt se pénzük, se kapcsolatrendszerük, hogy elintézzék a felvételimet. Én viszont szentül hittem, hogy a tudás is lehet járható út, nekem ez volt a kapaszkodóm. Éjjelekig tanultam, elszánt voltam. S az adott évben az első helyek egyikén vettek fel 3400 jelentkező közül – ezt egy 30 évvel ezelőtti újság online archívuma is őrzi. Ez egy sorsfordító pillanat volt, mely egy életre megerősített, hogy lehet nagyot álmodni, csak aztán tenni is kell érte.”
Sulciová Silvia
Egyértelműen kitűnik szavaidból, hogy szereted a lehetetlennek tűnő feladatokat.
„Ha nem próbálod meg, nem sikerül. Ha megpróbálod, annak még jó vége is lehet.”
„Én a mai napig sok újat megpróbálok, és a pofonok, akadályok nem tudnak eltántorítani. Hiszek a szorgalomban, mely fejlődéssel párosul. Abban is, hogy érdemes vállalni a kockázatokat, mert a legnagyobb veszteség nem egy kudarc, hanem az elszalasztott lehetőségek.”
Silvia elhivatottsága és kitartása meghozta gyümölcsét: egészen fiatalon belecsöppent a banki világba. Az egyetem második éve után már dolgozni is szeretett volna, így született meg az ötlet: fogta az Aranyoldalakat, és sorra felhívta a bankok központi számait – míg végül a Bank Austria-nál szerzett egy állást egyetlen hónapra.
„Egy hónap után mondták, hogy megtartanának. Nem azért, mert valamit tudok, a hozzáállásomnak akartak esélyt adni. Itt maradt meg bennem egy életre, hogy vezetőként karaktereket veszünk fel, mert a hiányzó skillek megtanulhatóak.”
Ezután a hitelosztályon további három évet töltött a banknál, s míg kortársai a kollégiumban szórakoztak esténként, ő testközelből élte át a pénzügyi világ egyik jelentős fúzióját, szívta magába az ismereteket, gyakorlati tudást és nyelveket.
„Amikor az egyetem elvégzése után azt mondták, menjek ki Bécsbe egy magas nemzetközi pozícióba, eszembe se jutott, hogy ne tudnék megküzdeni a kihívásokkal.”
„Naivan bátor voltam, talán föl se fogtam, hogy nagy lehet a kabát.”
„Volt mögöttem három kőkemény dolgos év tapasztalata, rengeteg tanulás, egy banki fúzió, amit később továbbiak követtek, meg öt nyelv a zsebemben. Nem ismertem lehetetlent, se túlaggódást. A következő külföldi állomás már egy másik bankon keresztül Párizs volt, ide egy francia felső vezető hívott látva 2 évig, hogyan viszem át sorra a szlovákiai leánybank projektjeit az anyavállalat testületein. A bátorságom, eltökéltségem sokat segített az évek során.”
Végül tizenegy évnyi banki karrier, ebből 8 évnyi felsővezetői tapasztalat után kiszállt a pénzügyi világból, hogy édesanyja betegsége miatt háttérbe helyezze a munkát. A több hónap családi fókusz végén egy váratlan ajánlat érkezett a kőolajiparból. A Slovnaft (MOL-csoport) vezérigazgatója tanácsadó csapatának irányítását vette át. Bár semmit sem tudott az olajiparról, gazdasági tapasztalatai, a megélt céges konszolidációk, átalakítások levezénylése a különböző bankokban és határozott fellépése miatt megint ráadtak egy kabátot, hogy belenőjön. 4 év után pedig Budapesten a cégcsoporton belül 2. szintű vezető lett 30 országra kiterjedő felelősséggel, jó pár területet irányítva 11 év alatt.
„Én olyan típus vagyok, aki addig csinál valamit, amíg nem működik. Nem nagyon értem azt a kategóriát, hogy nincs megoldás.”
„A gazdasági kihívások többsége hitem szerint megoldható – gondolkodni kell, embereket megnyerni, folyamatokat átalakítani. Szeretek újítani, látni a változást, ahogy okos emberek elkötelezetten összefognak és csapatként hatékonyan dolgoznak.”
Sulciová Silvia
Nyilatkoztad, hogy az ábécének sok betűje van, és célod, hogy az emberek ne az utolsó betűként tekintsenek magukra. Te hányadik betű vagy a saját ábécédben?
„Jól hangzana, ha azt mondanám, hogy mindig az első helyen vagyok. Általánosságban igyekszem magamra odafigyelni, jól élni, szeretni, aktív és boldog lenni. Néha a szeretteink kerülnek jobban előtérbe, nálam is. Viszont ilyenkor is fontos határokat szabni magunknak időben. S megérteni, hogy nem lehet mindig minden szerepünkben tökéletesnek lenni, és ahogy a repülőn is mondják: először magadra tedd fel az oxigénmaszkot, mert másoknak csak utána tudsz segíteni.”
Silvia úgy látja, hogy a mai fiatalabb generáció tudatosabban kezeli az önmagára fordított idő fontosságát, köszönhetően a már könnyebben elérhető pszichológiai és önismereti tartalmaknak, és látva szüleik veszteségeit a sok munka miatt. Ugyanakkor a közösségi média hamis tökéletességet sugall, ami sokakban megfelelési kényszert szül, különösen a nőknél. Fontosnak tartja, hogy az emberek hitelesebben mutassák meg a valóságot, mert az élet tele van kihívásokkal, és ezekről őszintén kellene beszélni, hogy a média torzításai ne jelentsenek lelki terhet.
Szoktál azon gondolkodni egészség szempontjából, hogy hol leszel 10-20 év múlva? Milyen időskort képzelsz el magadnak, és mit teszel érte?
„Nem azon agyalok, hogy hány évig fogok élni, hanem arra figyelek, hogy a jelenben jól legyek – testileg és lelkileg egyaránt.”
„Hiszek abban, hogy az értelmes élet, a lelki harmónia és szeretet, a jó közösség, a mozgás és az egészséges táplálkozás az alvással együtt mind hozzájárulnak a hosszú, minőségi élethez. A görcsösség azonban nem jó. Fontos, hogy tudatosak legyünk, de ne essünk túlzásokba e téren sem – engedjük meg magunknak az örömöket, melyekhez számomra a finom ételek, az emberek és a kultúra is szervesen hozzátartozik. Ahogy Popper Péter is mondja, nem mindegy, hogy száz nem túl jó, vagy hatvan jó évünk van. Számomra az életminőség a legfontosabb, és arra törekszem, hogy azt jól megéljem.”
Silvia úgy látja, hogy az egyensúly az élet különböző szakaszaiban más és más formát ölt és újradefiniálódik. Az elmúlt évben rengeteg új helyzetben találta magát, melyek motiválják, megadják a reggeli „miért keljek ki az ágyból” érzést. A vállalkozói lét, a nyilvános szereplések, az írás, és az ügyfelek kihívásai mind folyamatos alkalmazkodást és tanulást kívánnak, amelyek saját bevallása szerint lételemei. „Szeretem a jó embereket magam körül” – mondja.
„Az élet egy tanulólecke, és időnként ki kell lökni magunkat a komfortzónánkból, mert csak így ismerhetjük meg igazán önmagunkat és találhatjuk meg újabb helyünket a világban.”
Sulciová Silvia
Szerinted a vezetői készségek tanulhatók, vagy inkább velünk születnek?
„Ma már azt vallom, hogy a vezetés egy szakma – nemcsak tanulható, de tanulni is kell. Az emberekkel bánni azt is jelenti, hogy ismerem önmagamat, értem a saját és mások mozgatórugóit, és tudatosan kezelem a különböző generációk, személyiségtípusok és munkahelyi dinamikák hatásait. A jó vezető nemcsak irányít, hanem inspirál, erőt ad, felemel, mert hiába a legjobb üzleti stratégia, ha az emberek nem állnak a vezető mögött.”
Amióta Silvia vezetői tanácsadóként, üzleti és szellemi edzőként és executive coachként dolgozik, már nem kell sok vezetőt és nagy csapatokat irányítania. Mikor 15 év után eljött az olajiparból, nem tartott attól, hogy hiányozni fog a régi léte, tudta, hogy a legfontosabb – az inspiráció – az élete része marad, sőt, ki fogja szélesíteni azt. A multis környezet után a tudás- és tapasztalatmegosztás továbbra is meghatározóak az életében, csak most más formában – írásokon, előadásokon, beszélgetéseken, felső- és középvezető, cégtulajdonos ügyfelei, és új projektjei révén. Az egyik ilyen szerelemprojektje keretében kéthetente inspirációs előadásokat tart egy belvárosi kortárs galériában, ahol interaktív beszélgetéseket vezet vállalkozók és vezetők részére. Úgy látja, hogy a kapcsolódás ereje nagyon erősen működik ebben a közegben, és nem a struktúra vagy a pozíció számít, hanem az, hogy mit tud átadni másoknak.
„A művészetek inspirálnak, a leadership pedig az életem a pszichológiával, tudatossággal együtt. Ezen az eseményen mindez találkozik, itt őszinte, tabumentes beszélgetések zajlanak, az inspiráció és biztonságos valóság zónáját építjük.”
„Adni szeretnék, az vagyok, amit hátrahagyok, amit mások elvisznek inspirációként, bátorítás gyanánt. Tudatában vagyok, hogy sorsokat formálok, egyéni ügyfeleim esetében egyértelműen, s most ez kezd nagyobb méreteket ölteni a futó projektjeim által. Szeretem látni, ahogy emberek erőt merítenek, szintet lépnek, kilépnek a megszokott keretek közül. Walt Disney-vel értek egyet: »ha meg mered álmodni, meg is tudod valósítani«.”
Sulciová Silvia
Hogyan látod ma a női vezetők helyzetét a vállalati világban? Milyen kihívásokkal szembesülnek felsővezetőként?
„A számok egyértelműek: minél feljebb megyünk a vállalati hierarchiában, annál kevesebb a nő, és a vezető pozíciókban továbbra is alulreprezentáltak vagyunk. A társadalmi sztereotípiák, a családi elvárások és a belénk kódolt megfelelési kényszer, perfekcionizmus mind hatással vannak erre, de a kérdés az, hogy hagyjuk-e, hogy ezek határozzanak meg minket.”
„Hiszem, hogy a megoldás az önismeret, saját fejlődés és hitrendszer – mert a sikeres nő mögött mindig ott van saját maga is. Meg legyen egy támogató mentora, tanácsadója, aki kölcsönadja a hitét neki, míg megtalálja a sajátját. »Jó kislányként« szocializálódunk, de ha mindig azon aggódunk, hogy ki mit mond, mi történhet és miért nem fog sikerülni, soha nem lépünk előre. Merni kell látszani, a láthatóság ugyanis nem öncélú, hanem lehetőség arra, hogy kapcsolódjunk és pozitív hatással legyünk másokra.”
Mondhatjuk, hogy az élet legtöbb területén proaktívan kell cselekedni…
„Igen, felelősséget vállalni – nem várni másokra vagy a körülményekre, hanem megteremteni azt, ami hiányzik. Mindig azt nézni, hogy mit tudok én tenni, mire van szükségem ahhoz, hogy fejlődjek, kitől tanulhatok, hol próbálhatom ki magam.”
„Ahogy a nagypapám mondta, a félelem pontosan megmutatja, merre van az utad – amitől tartasz, az valószínűleg az, ami igazán vonz.”
„Nagyon fontos, hogy ne hasonlítgassuk magunkat másokhoz, mert mindenkinek más az útja – ami valakinek működik, az másnak lehet, hogy zsákutca. A lényeg, hogy tudd, mire vágysz, mit akarsz, hogyan éred el, mit kell tenned érte kitartóan, és közben a saját gondolataid, céljaid és tetteid legyenek azok, amik előre visznek, nem pedig korlátoznak.”
Szerzők: Dr. Ujhelyi Nelli – főszerkesztő és Révész Bogi
(Kiemelt kép: Sulciová Silvia)
Ezek is érdekelhetnek:
