Bozsik Barbarát várostervezőként mindig is az foglalkoztatta, hogyan lehet a fizikai tér formálásával valódi társadalmi változásokat elindítani. Később ugyanezt a célt egy másik dimenzióban folytatta tovább: létrehozta a Soluna Platformot, egy digitális felületet, egyben közösségi teret, amely abban segít, hogy mentálisan és érzelmileg is kapcsolódhassunk önmagunkkal és másokkal.
Várostervezőként mi inspirált a Soluna platform létrehozására? Milyen személyes és szakmai felismerések indítottak el ezen az úton?
Bécsben tanultam várostervezést és már a kezdetektől az foglalkoztatott, hogyan lehet a fizikai tér formálásával társadalmi folyamatokat is elindítani – olyanokat, amelyek valódi, minőségi változást hoznak az emberek életébe. A városi tér nem pusztán esztétikai kérdés. Sokkal inkább szól arról, hogy mindenki megtalálja benne a saját helyét. Nem véletlenül hívják a jól működő köztereket a város nappalijának: ezek a terek nemcsak befogadnak, hanem találkozásra, kapcsolódásra is hívnak. A Soluna valójában ennek a gondolatnak a digitális megfelelője. Egy olyan tér, amely – bár más dimenzióban létezik – ugyanazt a célt szolgálja: valódi kapcsolódásra ad lehetőséget önmagunkkal, másokkal és a közösséggel.
Szakmai pályám során több területen dolgoztam párhuzamosan – gyakran egyszerre több, egymástól független projektben. Látszólag minden működött: folyamatosan kaptam a pozitív visszajelzéseket és szerettem azt, amit csináltam, mert mindig is meg tudtam találni a belső hajtóerőt és mentem a flow-val. Ám idővel egyre inkább úgy éreztem, ez az őrült tempó, az örökös teljesítménykényszer felőrli az energiáimat. Ez a felismerés pedig rendszerszintű kérdéseket is felvetett bennem.
Mi történik egy olyan szakmai kultúrában, ahol a túlterheltség válik normává? Hol van benne hely a tapasztalatok értékelésének, a minőségnek, az újrarendeződésnek?
A Soluna ezekre a kérdésekre adott válaszként született meg. Olyan térként képzeltem el, amely nemcsak fizikailag, hanem mentálisan és érzelmileg is lehetőséget teremt, hogy felismerjük a legmélyebb igényeinket és azok szerint kezdjünk el élni.. Egyfajta belső fenntarthatóságot kínál: lehetőséget arra, hogy önazonosan, önmagunk legjobb verziójaként legyünk jelen a világban.
Végül mi kényszerített rá arra, hogy változtass?
Évekig éltem úgy, hogy az alvás luxusnak számított, a túlélési eszköztáram pedig jobb híján kényszermegoldásokból állt. A mindennapjaim tipikusan túlélő üzemmódban teltek, ahol teljesen elmosódott a határ a munka és a magánélet között. Közben vezetőként is egyfajta köztes térbe szorultam: alulról próbáltam tartani és támogatni a csapatomat, miközben fentről nem érkezett valódi segítség. A környezetem számára természetes volt, hogy mindent megoldok, de ez a maximalizmus, az állandó megfelelési kényszer végül teljesen felőrölt és fizikai tüneteket produkált. A gyomrom folyamatosan, iszonyatosan fájt, két hét alatt tíz kilót fogytam – a testem többé már nem fogadta be ezt az életformát. Ez volt az a pont, ahol már nem lehetett továbbmenni anélkül, hogy szembenézzek önmagammal és az életemmel. Természetesen elmentem kivizsgálásokra, de semmiféle szervi elváltozást nem találtak. Ez persze részben megnyugtató volt – de egyben nyugtalanító is: ha nem szervi elváltozás, akkor vajon mi okozza?
Ekkor kerültem egy olyan kiváló szakemberhez, aki életmódbeli összefüggésekben is gondolkodott.
Ezután lett egyértelmű, hogy amit tapasztalok, az egy krónikus túlterhelés következménye, amit testi tünetek kísérnek, de valójában pszichoszomatikus gyökerű.
Bozsik Barbara
Min kellett változtatnod a gyógyulásod érdekében?
Először is oda kellett figyelnem az alvásra a táplálkozásra, aztán minden külső kapaszkodót, amit addig stresszkezelésre használtam – többek között az alkoholt –, el kellett engednem. Itt indult el az a folyamat, amit ma már egyértelmű fordulópontként látok: elértem egy határt, ahol már nem lehetett tovább játszani az egészségemmel. A testem ultimátumot adott. Nagyon sokat tanultam azokról a folyamatokról, amik ilyenkor zajlanak az emberben és meditálni is elkezdtem – eleinte Dr. Joe Dispenza módszerével –, és lassan elkezdtem érteni, mi zajlik bennem stresszhelyzetben.
És akkor ott volt a kérdés, ami szinte fejbe vágott: hogyan lehet, hogy 32 éves, világlátott nőként most szembesülök ezekkel az alapvető összefüggésekkel? Miért nem tanultam meg korábban, hogyan működik a testem?
És persze világos volt, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Valójában nagyon keveseknek van ehhez megfelelő eszköztára. Én is jártam pszichológushoz, coach-hoz, próbáltam újrakeretezni a szerepeimet, de a valódi fordulatot az hozta el, amikor rájöttem: a kiégésem gyökere valójában azoknak a határoknak hiánya, amelyeket én magam voltam képtelen meghúzni.
Aztán lassan elkezdtem máshogy működni, kapcsolódni magamhoz, ami egy hosszú, belső építkezés volt, hiszen le kellett bontanom azokat a rétegeket, amelyek az identitásom köré épültek és ehelyett vissza kellett térnem egy sokkal mélyebb kérdéshez: én, mint Bozsik Barbara, mit szeretek csinálni? Mi az, ami valóban hajt? Hogyan szeretnék élni a hétköznapokban? Mik azok az értékek, amelyekből nem engedek: a kreativitás, a szabadság, a közösség – és mik azok az utak, ahol mindez jelen lehet? Onnantól, hogy ezt az új képet már láttam magam előtt, világossá vált: rengeteg út vezet ide. Az egyik ilyen út a különböző önismereti eszközökön és módszertanokon keresztül nyílt meg számomra – és végül ez vezetett el a Soluna gondolatához is. Rengeteg új tudás, felismerés és tapasztalat került elő. Ami viszont hiányzott, az egy olyan tér volt, ahol mindezt átláthatóan, rendszerezve, gyakorlati eszközökkel kiegészítve lehetett volna magyar nyelven, magyar szakértők által is, egy helyen elérni. Ez lett a cél: létrehozni egy olyan platformot, ahol ezek a szakterületek nemcsak párhuzamosan, hanem egymást erősítve vannak jelen. Ahol az edukáció kézzelfogható módszerekkel kapcsolódik össze. Megalkotni egy olyan teret, ami nemcsak tudást ad, hanem segít újra kapcsolódni önmagunkhoz.
Bozsik Barbara
Hogyan működik a Soluna Platform a gyakorlatban?
A Soluna egy online platform, amely többféle tagsági rendszerben és online kurzusok által kínál eszközöket a testi, mentális és érzelmi jóllét támogatására. Minden szinten az a cél, hogy az egyén aktív résztvevője lehessen a saját fejlődési folyamatának. Nem kívülről kap „kész megoldásokat” – hanem saját tempójában, lépésről lépésre haladhat. A platformon elérhető mini kurzusok és vezetett gyakorlatok abban segítenek, hogy konkrét, aktuális kérdéseken tudjunk dolgozni – legyen szó stresszkezelésről, döntési helyzetekről, kiégésről vagy testi tünetek mögötti érzelmi mintázatokról. Ezek az anyagok nem csupán információt adnak, hanem végigvezetnek egy önreflexív folyamaton. Úgy épülnek fel, hogy a felismerések ne csak megszülessenek, hanem el is mélyüljenek – és alkalmazhatóvá váljanak a mindennapokban. Például reggeli vagy esti rutinba ágyazott mikrogyakorlatokon keresztül. Sokan felismerik, hogy életük bizonyos mintái a múltból, a gyerekkorból erednek – de ott meg is rekednek. Ezért dolgozunk olyan eszközökkel is, amelyek segítenek ténylegesen lebontani ezeket a korlátozó hitrendszereket, és új, támogatóbb narratívákat építeni helyettük.
Mert sok esetben nem mások, hanem mi magunk állunk a saját fejlődésünk útjában.
Ha valaki elakad, hogyan kérhet segítséget, kapcsolódhat szakemberhez a platformon keresztül?
Elsősorban két fő pillérre építünk: az egyik az online eszköztár, a másik pedig a közösségi élmény. A kutatások is egyértelműen alátámasztják, hogy a hosszú, egészséges és boldog élet egyik legfontosabb tényezője a kapcsolódás – ezért mi is nagy hangsúlyt fektetünk erre. A Soluna nemcsak digitális platform, hanem egy közösségi tér is. Online fórumokkal és élő eseményekkel dolgozunk azon, hogy legyen lehetőség valódi találkozásra – akár egymással, akár a szakértőkkel. A platformon elérhetőek olyan mélyebb, tematikus anyagok is, amelyek már nemcsak reflektálnak egy-egy tünetre vagy kihívásra, hanem kifejezetten beavatkozást igénylő területekkel dolgoznak. Ez a három réteg – a mindennapi rutinok, a strukturált önismereti anyagok és a mélyebb beavatkozások – együtt alkotja a platform komplexitását.
Említetted a mindennapos rutinok fontosságát, ezek valóban működnek?
Sokan sajnos még mindig negatív felhanggal használják a „rutin” szót, pedig tudományos kutatások is alátámasztják, hogy ezek az ismétlődő minták az idegrendszer számára biztonságot jelentenek. A rutin nem más, mint egy mintázat, amit időről időre ismételsz. A kérdés nem az, hogy van-e – hanem az, hogy szolgál-e téged vagy ellened dolgozik. A Soluna ebben is segít: tudatosítani, hogy vannak mintáink – és abban is, hogyan tudjuk ezeket átírni. A mindennapokban számtalan olyan dolog van, amit „úgyis meg kell csinálni”, a szemléletváltás kulcsa az, hogy ha muszáj, akkor miért ne úgy tegyem, hogy közben jól is legyek?
Te személy szerint milyen változásokat vezettél be a mindennapjaidba, amik igazán segítettek, amikor nem voltál jól?
Számomra az út azzal indult, hogy egyáltalán megértsem: tudatosan jelen kell lennem az életemben és a döntéseimet az alapján kell meghoznom, amik valóban engem szolgálnak. El kellett engednem azokat a dolgokat, amik nem szolgálnak, akármennyire is fájdalmasnak vagy idegennek tűntek ezek az elengedés pillanatában. Számomra ez azt jelenti, hogy tudom, ki vagyok, mit miért csinálok, és ha valami nem sikerül, akkor nem omlik össze az identitásom.
Lehet, hogy nem jön össze egy projekt, de ez nem vesz el semmit abból, aki én vagyok, vagy abból, hová tartok.
Nekem ez adta meg azt a magabiztosságot, hogy nem kell mindenáron kontrollálnom mindent – és az örömöt is sokkal könnyebben megtalálom így. Persze, volt idő, amikor nagyon tudatosan építettem a rutinjaimat is: reggelente meditáltam, légzőgyakorlatokat csináltam, vezetett anyagokat hallgattam. Ma már nem minden reggel meditálok, de a mai napig vannak gyakorlatok, amit minden reggel elvégzek. Mostanra vannak eszközeim, amiket bármikor elő tudok venni, amikor kibillenek, nehézségek érnek, vagy éppen valami fontos dologra készülök.
A leglátványosabb változás pedig talán az volt, hogy megtanultam határokat húzni. Persze ez nem mindenkinek tetszett, viszont a barátok, kollégák is elkezdték visszajelezni, hogy kiegyensúlyozottabb vagyok és én is éreztem ezt belül: több volt bennem a nyugalom, a magabiztosság. És ami még igazán változott, az a belső bizalmam önmagam felé. Az a hit, hogy bármi jön, meg tudom oldani – nem feltétlenül pontosan úgy, ahogy eredetileg elképzeltem, de valahogyan biztosan.
Bozsik Barbara
Hogy látod, a közösségek, vállalati rendszerek milyen szerepet játszhatnak abban, hogy az emberek általános jólléte javuljon?
Hiszem, hogy az egyéni jóllét nem privát ügy, hanem társadalmi és szervezeti szintű felelősség is. A kiégés nem egyéni gyengeség, hanem sokszor rendszerszintű működésmód következménye. Nekem például sokat segített volna, ha már korábban megismerem azokat az eszközöket, amelyekkel ma a Solunában dolgozunk – mert nem csak én voltam rosszul. A körülöttem lévő emberek is hasonló állapotban voltak, csak nem volt közös nyelvünk, amivel elmondhattuk volna, hogy mi történik velünk. És ez sokszor egyszerűen az eszközök hiányán múlik:
nem tudjuk, hogyan kommunikáljunk, hogyan kezeljük a konfliktust, hogyan legyünk jelen és ez az, ami mentális szinten ellehetetleníti a valóban produktív, egészséges munkavégzést.
A másik probléma, hogy amíg a vezető úgy él, hogy sosem pihen, sosem kér segítséget, addig ez lesz a norma. De ha azt látjuk, hogy lehet határt húzni, időt szánni magunkra és emberként működni – akkor ez nemcsak legitimmé válik, hanem megtartó erővé is. És ha ez a kultúra erősödik, az az egész rendszernek jót tesz.
Miért csatlakoztál a The Longevity Hubhoz, és milyen potenciált látsz ebben a közösségben?
Hiszek abban, hogy a hosszú, boldog élet – a longevity – nem csupán az orvostudomány kérdése. Rengeteg más tényező befolyásolja: az, hogy hogyan gondolkodunk önmagunkról, hogyan viszonyulunk a világhoz, milyen közösségeket teremtünk magunk köré és ehhez a Soluna szemlélete – és az én saját szemléletem is – nagyon szorosan kapcsolódik. A The Longevity Hub kezdeményezés számomra egy olyan szakmai ökoszisztéma, amely nemcsak a tudást, hanem az emberi kapcsolatokat is támogatja. Én mélyen hiszek abban, hogy az együttműködésben sokkal több lehetőség van, mint az elszigetelt tehetségekben. A várostervezésből is ezt hozom: az a tapasztalatom, hogy a valódi reziliencia – legyen szó egyénről, városról vagy társadalomról – mindig a közösségeken múlik. Nem egyéni túlélők vagyunk, hanem kapcsolódó lények és ezt muszáj tudatosan erősítenünk.
Számomra a The Longevity Hub nemcsak szakmai lehetőség, hanem emberi elköteleződés is. Mert ha van egy közeg, ami megtart, ami felemel, akkor bátrabban lépünk. Mert tudjuk: nem vagyunk egyedül.
Szerző: Jean Orsolya
(Kiemelt kép: Bozsik Barbara)
