Mindenkinek megvan a saját útja az egészség és a boldogság felé – Interjú Dr. Szilágyi Zsuzsanna pszichoterapeutával, a MyWay Mental Center alapítójával 

Olvasási idő: 4 perc

Függőség, megelőzés, felépülés. Többek között ezeket jártuk körbe Dr. Szilágyi Zsuzsanna PhD pszichoterapeutával, a MyWay Mental Center alapítójával, aki közel négy évtizedes tapasztalattal segíti klienseinek megtalálni a saját útjukat az egyensúlyhoz és az egészséghez. Az interjúban szó esik a függőség természetéről, korai jeleiről, és arról is, hogyan támogathat a környezet – vagy éppen hol kezdődik a valódi prevenció.

Hogyan alakul ki a függőség pszichológiai szempontból?  

„A függőség kialakulásának alapja az agy jutalmazási rendszerének megváltozott működése, ami kényszeresen beindul, amikor valamilyen tevékenységet vagy szert az agy jutalomként érzékel. Ha valami örömet, boldogságot, megkönnyebbülést ad – legyen az egy pszichoaktív szer vagy egy viselkedés –, akkor az agy újra és újra meg akarja ismételni azt. A pszichoaktív szerek különösen alattomosak ebből a szempontból, mert tudatmódosító hatásuk révén kialakul egy illúzió a szerhasználó fejében: hogy ez ellazít, segíti az alvást, jobbá teszi az emésztést, növeli az önbizalmat, vagy éppen javítja a konfliktuskezelést. És ami a legmegtévesztőbb, hogy ezek az illúziók az elején valóban működnek

A szakértő szerint a dopaminszint megemelkedése kibillenti az agy érzelmi egyensúlyát, és kényszeres ismétlési vágyat alakít ki. Amikor ez a dopaminlöket elmarad, szorongás lép a helyére, amit az agy csak a viselkedés ismétlésével tud csillapítani. Így alakul ki az a körforgás, amely nemcsak szerekre, hanem viselkedéses addikciókra – mint a munka- vagy ételfüggőség – is jellemző. Mivel az érzelmi központ összekapcsolódik a gondolkodással és döntéshozatallal, kibillenése beszűkíti a viselkedéssel kapcsolatos gondolatokat – mintha egy torz motivációs rendszer venné át az irányítást.

Dr. Szilágyi Zsuzsanna

Melyek a legkorábbi, alig észrevehető jelek, amelyek a függőség kezdetére utalhatnak?

„A legkorábbi jelek gyakran pont azért nem tűnnek fel, mert a függőségi folyamat kezdetekor szociális és személyes előnyök jelennek meg.”

„A szerhasználat vagy viselkedés segít távol tartani a negatív érzelmi állapotokat, a frusztrációt, a kudarcélményeket – így rövid távon még az érzelmi stabilitás is javulhat. A környezet sokszor azt látja, hogy valaki nyitottabb, energikusabb, jobban van. A függő részéről a tagadás nagyon korán megjelenik – az énvédő mechanizmusok tudattalanul működésbe lépnek, és már a legelején is elhárítják a belső felismerést.”

A pszichoterapeuta szerint idővel észlelhetőek személyiségváltozások: a függő elhanyagolja a kapcsolatait és kötelezettségeit, figyelme teljesen a szerre vagy viselkedésre irányul. Gyakori a tagadás, a hárítás, a visszahúzódás és a hazudozás. Megváltozhatnak az alvási szokások, eltűnik az öröm a korábban kedvelt tevékenységekből. A felismerést megelőző időszak akár 15–20 évig is eltarthat. Idővel azonban a nyereségek és veszteségek aránya megfordul, és a hangulati zavarok, depresszív tünetek is dominánssá válhatnak.

„Mindenki egyéni úton, személyre szabottan alakítja ki a függőséget, és a felépülés is mindenkinél más” – állítja Dr. Szilágyi Zsuzsanna PhD. Ez a szemlélet nemcsak a terápiás hozzáállását határozza meg, hanem átszövi a MyWay Mental Center küldetését is. Hisz abban, hogy minden embernek megvan a saját útja az egészség és a boldogság felé, és ő ezen az úton holisztikus szemléletben kíséri és támogatja klienseit – biztonságos, elfogadó térben, személyre szabott módszerekkel. A MyWay filozófiája szerint minden út, amit választunk értékes és tanulságos, és a változáshoz vezető út önazonosságot, bátorságot és támogatást kíván.

A terápiás munka mellett azonban nem hagyható figyelmen kívül az egyén környezete sem, hiszen a kapcsolati háló szerepe kulcsfontosságú a felismerésben és a felépülés támogatásában is.

A függőség nemcsak az egyén, hanem a család és a társadalom problémája is. A hozzátartozó akkor tud igazán segíteni, ha szilárd határokat húz, és nem veszi át a felelősséget a függőtől. A felépülés szakaszában a dicséret, a jutalmazás és a bizalom visszaállítása jelenthet valódi támogatást. Fontos, hogy a függő visszakaphassa korábbi szerepeit – például a szülői státuszt –, és a családi rendszer is újra tudjon rendeződni. Ehhez őszinte, félelmeket is megosztó, nyílt kommunikációra, időre, türelemre és közös újrakezdésre van szükség. 

„Ugyanakkor a valódi prevenció valójában gyerekkorban elkezdődik. Az agyunk előhuzalozódik a családi minták, rítusok, kötődési élmények mentén – ezek határozzák meg később a gondolkodásunkat, érzelmeinket, viselkedésünket. A genetika legfeljebb 16–17 százalékban számít, minden más az életmód: a család, a kortársak, az élmények.”

„Ha egy gyerek nem kap biztonságot és elfogadást, könnyen máshol – akár káros mintákban – keresi meg, ezért a megfelelő családrítusok nagyon fontos protektív faktornak számítanak.”

Dr. Szilágyi Zsuzsanna

Dr. Szilágyi Zsuzsanna

Milyen konkrét lépésekkel segíthet egy szülő? Mit érdemes csinálni a megelőzés érdekében?

„A legfontosabb a kommunikáció – beszélni, beszélgetni, és nyitva tartani az ajtókat. Már egészen kisgyermekkortól számít, hogy van-e közös étkezés, közös időtöltés, valamilyen ritmus. Ezekből épül fel egy olyan védőháló, ami később is megtart. Ne féljünk a gyerekeinktől, legyünk a szüleik. Fontos, hogy legyenek határok, hogy ne akarjunk mindent megadni nekik, és ne akarjuk minden frusztrációtól megóvni őket. A folyamatos dicséret, az állandó inger és jutalom torzítja a dopaminrendszert – nem tanulják meg elviselni a monotóniát, az unalmat, az egyedüllétet.”

„És ha ezek az élmények kimaradnak, később habzsolni fogják az életet, az ételt, az italt, a bulit – mert nem tudnak máshogy működni. Azt hisszük, hogy adunk, de közben épp a legfontosabb dolgokat vesszük el tőlük: a rugalmasságot, az önszabályozást, a valódi biztonságérzetet.”

Szilágyi szerint a függőség olyan betegség, amelyből fel lehet épülni, de ehhez elengedhetetlen a teljes absztinencia. A tartós felépüléshez azonban nem elég a szer elhagyása – valódi életmódbeli változásra és új rendszerre van szükség. Ha valaki ugyanúgy él tovább, mint korábban, csak épp nem használ szert, a gyógyulás nem lesz hosszú távú. A függőség során kialakult működésminták, játszmák újra aktiválódhatnak, ha nincs tudatos önismereti munka. A belső erőforrások mozgósítása, új megküzdési módok keresése, egyéni vagy csoportos terápiás munka segíthet abban, hogy a visszailleszkedés egy új, tiszta alapokra épülő életbe valósuljon meg.

„Az egyik legfontosabb például – és ez is a jutalomhormonok szerepére utal – a mozgás. Egy húszperces aktív mozgás már beindítja az agyban az endorfintermelést. Ez lehet egy séta is, a lényeg, hogy rendszeresen szerepeljen a napirendben. Ugyanígy fontos a táplálkozás is, nemcsak az, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy mikor. Emellett szoktam kérni, hogy írjanak össze olyan örömtevékenységeket, amiket régen szerettek vagy most szívesen kipróbálnának – aztán csinálják is. Továbbá jó lehet a mindfulness, a relaxáció, légzés, bármi, ami segít kiengedni a gőzt. A valódi újrakezdéshez nagyon komoly önismereti munkára van szükség.

„Megtanulni észrevenni, hogyan reagálok a környezet ingereire, újratanulni az érzéseim megfogalmazását, tudni, mi az, ami jó nekem, és asszertíven kommunikálni – határokat húzni. Ez az, ami nélkül nincs valódi változás.”

Ha egy üzenetet kéne megfogalmazni a függőség megelőzésére, mi lenne a legfontosabb gondolat?

A mértékletesség megtartása, mely képes hosszú távon is a belső harmóniánkat, az egyensúlyunkat és a tartós boldogságunkat egyaránt megteremteni.

A cikk termékmegjelenítést tartalmaz.

Szerző: Révész Bogi

(Kiemelt kép: Dr. Szilágyi Zsuzsanna)

További érdekes cikkeink

Kövess minket máshol is

Ezeket olvastad már?

181 nap, 400 cikk, 40 interjú – Féléves a Longevity Magazin
181 nap, 400 cikk, 40 interjú – Féléves a Longevity Magazin

Eltelt félév, s talán már egyre többen értik: a longevity nem sprint, maraton. Nem eszközkészlet és nem egy újabb életmódtrend, sokkal inkább egy átfogó filozófia, a testi, szellemi és lelki egészség összjátéka. Egy olyan komplex szemlélet, amely képes megváltoztatni...

bővebben