Kevesebb mint két másodperc alatt minden eddiginél részletgazdagabb CT-felvétel készíthető a Siemens Naeotom Alpha.Prime fotonszámláló CT-jével. A gép, egy traumás beteg egész testéről alacsony sugárterhelés mellett alkot képet úgy, hogy közben már a beteg ellátása, sokktalanítása is megkezdődhet.
A világ legkorszerűbb, csúcskategóriás berendezését az idei áprilisi világpremierje előtt, január 9-én adták át a Semmelweis Egyetemen, ahol kifejezetten a halaszthatatlan beavatkozást igénylő, sürgősségi, illetve traumatológiai betegek ellátását szolgálja. Az első fotonszámláló CT három évvel ezelőtt, globálisan az elsők között került az egyetemre. Világszerte példátlan, hogy egy intézményben két csúcskategóriás fotonszámláló CT is rendelkezésre áll.
A gyorsaság és pontosság kulcsfontosságú
„Három éve működik egyetemünkön az első fotonszámláló CT, amely alaptevékenységünk mindegyik szegmensében igen fontos minőségi előrelépést jelentett, s amellyel az eltelt idő alatt 30 ezer vizsgálatot végeztünk el. Kiváló képminősége gyorsabb és megbízhatóbb diagnózist tesz lehetővé, kisebb sugárterhelés mellett. Újdonságot jelentett a rezidensek és a medikusok oktatásában is, továbbá az elmúlt három esztendőben számos új lehetőséget biztosított tudományos együttműködések kialakításához. Különösen nagy öröm és büszkeség számomra, hogy az országban első és mindezidáig egyedüli berendezés után most a második fotonszámláló CT-t is átadhatjuk, amit főként a sürgősségi és a traumatológiai ellátásban használunk” – fogalmazott az ünnepélyes átadáson köszöntőjében dr. Merkely Béla, a SOTE rektora.
Az új géppel egy év alatt akár 30 ezer vizsgálatot is el lehet végezni, és nem túlzás mindezt nemzetközi jelentőségűnek nevezni, hiszen a világon elsőként a Semmelweis Egyetemen állítunk munkába két ilyen kiváló eszközt
– tette hozzá. Az első gép mostantól kezdve döntően a tervezett diagnosztikus ellátásban, a nagyon gyors új CT pedig a sürgősségi és traumatológiai ellátásban kap szerepet.

Kép forrása: VesnaArt
A világon elsőként
„Mielőtt a világon bárki használni kezdte volna a fotonszámláló CT-ket, mi már konkrét mérésekkel rendelkeztünk ezzel a technológiával.” – emelte ki köszöntőjében dr. Pavlik Lívia kancellár.
„Három éve, elsőként a világon ide, a Semmelweis Egyetemre került az első fotonszámláló detektorral rendelkező készülék, és az azóta eltelt idő alatt kiemelkedő kutató-fejlesztő munka zajlik az egyetemmel karöltve, világviszonylatban is fantasztikus eredményeket produkálva.” – jelentette ki Vincze Rita, a Siemens HealthCare Kft. ügyvezetője. Ennek a kiváló partneri viszonynak és együttműködésnek köszönhető az, hogy ma tovább tudunk lépni ezen az úton, és a világon elsőként a Semmelweis Egyetem sürgősségi részlegére kerülhetett a Naeotom Alpha.Prime CT készülékünk, amelyet áprilisban vezetünk be a globális piacra – mondta Vincze Rita.
Az új technológia előnye
A CT tulajdonságairól szólva kiemelte a vizsgálati sebességét, amivel kevesebb mint két másodperc alatt vizsgálható egy traumatológiai beteg teljes teste.
A kapott kép pedig olyan részletgazdag, hogy az egymástól 0,11 milliméterre elhelyezkedő elváltozásokat is precízen képes felfedezni, nagyon alacsony sugárdózis mellett.
További előnye a szélesebb és rövidebb, 82 centiméter hosszú alagút, amely jobb hozzáférést biztosít a beteghez, az extrának számító, 340 kilogrammos terhelhetőség, továbbá a 120 kilowatt teljesítményű cső – sorolta az ügyvezető a csúcskategóriás készülék jellemzőit.
Az első fotonszámláló CT 2021-ben, a világpremierjével egyidőben került az egyetemre (a Harvardon 2023-ban üzemelték be az első fotonszámláló CT-t), és az elmúlt három évben bebizonyította: javítja, hatékonyabbá teszi a betegellátást. Az új technológia a hagyományos CT-vel összehasonlítva a képalkotás új dimenzióját jelenti, amit leegyszerűsítve úgy is lehetne jellemezni, mint a fekete-fehér és a színes fotó közötti eltérést, ezért színes CT-nek is szokták nevezni – foglalta össze dr. Maurovich Horvat Pál, az Orvosi Képalkotó Klinika (OKK) vezetője. A hagyományos CT-nél nagyobb felbontásnak köszönhető pontosabb leletek eredményeként a betegek számára megterhelő invazív beavatkozások akár 50 százalékát lehetett megspórolni. A betegellátásban elért eredmények mellett a klinikaigazgató kiemelte az elmúlt időszak tudományos aktivitását is, ez alatt az idő alatt körülbelül harminc nemzetközileg jegyzett tudományos kéziratot írtak kollaborációk segítségével.

Kép forrása: wedmoments.stock
A sürgősségi, traumatológia ellátás szolgálatába állított második fotonszámláló CT a régió egyik legforgalmasabb CT-laborjába került, amelyben a sürgősségi ellátásban 2023-ban 46 ezer, 2024-ben 120 ezer CT-vizsgálatot végeztek. Az új eszközzel az első nyolc hét alatt közel 6000, átlagosan napi 100-110 vizsgálatot végeztek, stabil működéssel, meghibásodás nélkül. A klinikaigazgató szerint ez is bizonyítja, hogy jó döntés volt a sürgősségire telepíteni az új technológiát.
Sajtóközlemény
(Kiemelt kép forrása: semmelweis.hu)