A cikk termékmegjelenítést tartalmaz.
A Kanadai-Magyar Kereskedelmi Kamara és a Generali Biztosító Zrt. közös szervezésében került sor a Living Longer, Living Healthier című üzleti reggelire, amely a hosszú és egészséges élet gazdasági, társadalmi és vállalati vonatkozásait helyezte a középpontba. Az esemény célja az volt, hogy a magyar üzleti szféra vezetői első kézből nyerjenek betekintést a longevity szemlélet gazdasági aspektusaiba, és közösen gondolkodjanak a jövő kihívásairól.
Az esemény nyitóelőadását Kovács Dóra, a Generali International Desk managere tartotta, aki a kék zónák tanulságain keresztül mutatta be, hogyan válhat a hosszú élet tudatos életmóddal elérhető céllá. „A kék zónák lakói nem csupán hosszabb életet élnek, de az életminőségük is jobb. Ez az üzenet számunkra is iránytű lehet: az egészség és a jóllét nem elvont fogalmak, hanem mindennapi döntéseink eredményei” – hangsúlyozta. A krónikus betegségek ugyanis világszerte óriási költségeket okoznak nemcsak a különböző egészségügyi rendszereknek, hanem az egyéneknek, és közvetetten a vállalatoknak is a munkából való kiesés, a táppénzes napok számának növekedése miatt. Mit tehetünk egyénileg, és mit tehet a munkáltató a prevenció, a komolyabb betegségek megelőzése érdekében? Milyen szerepe van a vállalati egészségbiztosításnak, a rendszeres szűrővizsgálatoknak és a vállalati wellbeing programoknak az egészségmegőrzésben? Az előadásban ezek a kérdések, illetve a válaszok is terítékre kerültek.

Kovács Dóra
Az esemény meghívott szakértői előadója Dr. Baucsek Katalin LL.M., a The Longevity Hub és a Longevity Magazin alapítója volt, aki a longevity-gazdaság globális kihívásait és lokális hatásait elemezte. Kiemelte, hogy a hosszú élet kérdése ma már messze túlmutat az egészségügyön, és komplex gazdasági, társadalmi és munkaerőpiaci dimenzióval bír.
„A longevity nem csupán egészségtudományi kérdés, hanem inter- és multidiszciplináris gondolkodás terepe: a biztosítás, a munka világa, a technológia és a társadalmi struktúrák mind érintettek benne”
– emelte ki előadásában, ahol többek között elemezte, mit jelent a munkaerőpiac számára, ha a társadalom életkora kitolódik, és milyen új iparágak és befektetési lehetőségek nyílnak meg ebben az új helyzetben.

Dr. Baucsek Katalin LL.M.
A két előadás után kerekasztal-beszélgetés következett, amelyet Schaub Erika, a Generali személybiztosítás, ügyfél- és állomány területekért felelős igazgatósági tagja moderált. A beszélgetés középpontjában az állt, hogyan ültethető át a longevity szemlélet a gyakorlatba egyéni, vállalati és biztosítási szinten. „A hosszú élet csak akkor valódi érték, ha azt jó egészségben és méltó körülmények között tölthetjük. Ehhez a biztosítói szektornak is új válaszokat kell adnia” – mondta.
A panelbeszélgetésen Kratochvill Renáta, az Ergobreak vállalati mozgásprogram vezetője arra világított rá, milyen fontos szerepe van a mindennapi mikro-szokásoknak. „Nemcsak az számít, mennyit sportolunk heti szinten, hanem az is, hogy a munkaórák közben mennyi időt szánunk a testünk átmozgatására. Az egészséges hosszú élet apró döntésekkel kezdődik” – fogalmazott.
Árvai Katinka, a Nokia People Consultant munkatársa a munkahelyi kultúra átalakulására hívta fel a figyelmet:
„A hosszú élethez hosszú távon fenntartható munkakörnyezet is kell. A dolgozói jóllét és a rugalmasság nem luxus, hanem versenyképességi tényező.”
A technológia oldaláról Tobákos Ferenc, a TritonLife digitális vezetője emelte ki a digitalizáció szerepét: „Az adatvezérelt egészségügy és a preventív szűrések forradalmasítják a hosszú élethez való hozzáállásunkat. A jövőben a digitális egészségügyi ökoszisztémák adják meg azt a keretet, amelyben a longevity valóban megvalósulhat.”

Az esemény végére világossá vált, hogy a longevity szemlélet nem csupán inspiráló tudományos vízió: túlmutat az egyéni egészségügyi érdekeken, és sokkal inkább a vállalatok, intézmények és közösségek jövőjét meghatározó stratégiai kérdés. A kerekasztal-beszélgetés értékes gondolatokat indított el arról, miként lehet a hosszú, egészséges életet támogató megoldásokat beépíteni a biztosítási rendszerekbe, a vállalati működésbe és a mindennapi életbe.
A rendezvény egyik legnagyobb hozadéka, hogy párbeszéd indult a különböző iparágak szereplői között, amely hosszú távon a hazai longevity-gazdaság építésének alapját teremtheti meg.
Sajtóközlemény
(Kiemelt kép: Dr. Baucsek Katalin LL.M., Kratochvill Renáta, Tobákos Ferenc, Árvai Katinka, Schaub Erika)




