Kevesebb kalória, hosszabb élet?

2025. október 11. | Címlap, Címlap-kiemelt, Egészségkód, Kiemelt

Olvasási idő: 3 perc

Az utóbbi évek kutatásai teljesen átírták mindazt, amit eddig az anti-agingről gondoltunk. Ma már tudjuk, hogy nem csupán az évek száma számít, hanem az is, milyen tempóban írja át testünk belső órája a biológiai kódunkat. Egy friss tanulmány szerint a napi kalóriabevitel tudatos csökkentése meglepő hatással van a sejtjeink öregedésére. De vajon tényleg tovább élhetünk, ha kevesebbet eszünk?

A kalóriacsökkentés tudománya

A CALERIE Phase‑2 volt az első olyan klinikai vizsgálat, amely egészséges, nem elhízott felnőttek bevonásával két éven keresztül vizsgálta a napi kalóriabevitel 25 %-os csökkentésének hatását. Több mint 200 önkéntes vett részt a programban, és a biológiai öregedést DNS-metilációs markerekkel, köztük a DunedinPACE algoritmussal mérték.

Az eredmények magukért beszélnek: 

azoknál, akik bevezették a kalóriakorlátozást 2–3 %-kal lassabb biológiai öregedés volt megfigyelhető – ez a hatás pedig epidemiológiai modellek szerint akár 10–15 %-kal is csökkentheti a halálozási kockázatot. A kutatók szerint ez a mértékű lassulás akár 2-4 évvel hosszabb élettartamot is eredményezhet.

Kép forrása: fast-stock

Sejtszinten történő lassítás

De hogyan lehetséges mindez? A válasz az epigenetikában rejlik – vagyis abban, ahogy a gének kifejeződése idővel változik. A kalóriamegvonás az úgynevezett epigenetikai óránkat befolyásolja, vagyis a sejtek „időérzékelését”. A kutatás során több különböző biológiai életkor-becslő algoritmust is használtak, melyek alapján egyértelműen kimutatható volt az öregedés ütemének lassulása.

Ez a lassulás pedig azt eredményezi, hogy kevésbé gyorsulnak fel azok a folyamatok, amelyek az idő múlásával károsítják az egészséget és növelik a betegségek kockázatát. Csökkenti például az inflammaging – az öregedéssel járó krónikus, alacsony szintű gyulladás – mértékét is, amely számos krónikus betegség (pl. szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség, neurodegeneratív kórképek) kialakulásáért lehet felelős. A kalóriakorlátozás fokozza az autofágiát – a sejtek saját „nagytakarítását”, az elöregedett sejtek elpusztítását és újrahasznosítását –, javítja az inzulinérzékenységet és segít a hormonális egyensúly beállításában, illetve megőrzésében is.

A kutatás eredményei arra utalnak, hogy az étrendben bekövetkezett kevésbé radikális változtatás is képes valódi, mérhető biológiai hatást gyakorolni, így a kalóriakorlátozás egy tudományosan alátámasztott eszköz lehet a hosszabb és egészségesebb életért.

Nem csodaszer és nem való mindenkinek…

Fontos azonban leszögezni, hogy senkit nem biztatunk a tudományos alapokat nélkülöző kalóriakorlátozásra. Hiszen a túlzottan alacsony kalóriabevitel hosszú távon izomvesztéshez, fáradtsághoz vagy akár alultápláltsághoz is vezethet. Idősebbeknél, várandósoknál vagy intenzíven sportolóknál pedig kifejezetten káros is lehet. A hangsúly tehát nem a koplaláson, hanem a tápanyagdús, kiegyensúlyozott és személyre szabott, szakértő által összeállított étrenden van.

Az is elengedhetetlen, hogy a kalóriacsökkentés során figyeljünk a megfelelő vitamin- és ásványianyag-bevitelre. A magunkhoz vett táplálék mennyisége ugyan csökkenhet, de a minősége nem: 

a hosszú élet kulcsa a mikrotápanyagokban gazdag, gyulladáscsökkentő hatású ételekben rejlik. 

Ilyenek például a zöld leveles zöldségek, az avokádó, az extra szűz olívaolaj, a halak, a bogyós gyümölcsök és az erjesztett ételek.

kalória

Kép forrása: Sea Wave

Egy hosszú távú stratégia része

A kalóriakorlátozás nem sprint. Nem ígér gyors eredményeket, a hatását hosszú távon fogjuk érezni, a kulcs pedig a következetesség. Nem kell azonnal 25%-kal csökkenteni a bevitt kalóriát, haladhatunk kisebb lépésekben is. 

Az apró hétköznapi döntések súlyát gyakran alábecsüljük, pedig ezek hatása összeadódik és hosszú távon jelentősen képesek befolyásolni az egészségünket.

Egy ilyen lépés lehet az esti nassolásról való leszokás, a tányérunkra kiszedett adagok csökkentése vagy az is, hogy kicsivel nagyobb szünetet tartunk az étkezések között. És ha már szünetről van szó: hatékony eszköz lehet ebben a folyamatban az időszakos böjt (intermittent fasting) vagy akár a mediterrán étrend bevezetése is. Természetesen bármelyikre is esik a választásunk, minden esetben konzultáljunk szakértővel, hogy a szervezetünk igényeinek megfelelően tudjuk alakítani az életmódunkat és a táplálkozásunkat is.

A jövő étrendje?

Napról napra újabb kutatások igazolják, hogy a hosszú élet nem elérhetetlen álom, hanem tudatos döntések sorozata. A biológiai öregedés elkerülhetetlen, viszont részben befolyásolható és bár a kalóriacsökkentés nem csodaszer, a tudományos bizonyítékok szerint kulcsszerepet játszhat abban, hogy testünk fiatalabb maradjon.

Szerző: Hevesi Szandra

(Kiemelt kép forrása: StockPhotoDirectors)

Források:

  1. Daily Mail Online – Victoria Allen: Restricting your calories by just 25% can REVERSE aging, landmark global study suggests
  2. Public Health Columbia – Calorie Restriction Slows Pace of Aging in Healthy Adults
  3. Medical News Today – Robby Berman: Can reducing calorie intake slow down aging?
  4. National Institute of Aging – Cutting calories may slow the pace of aging in healthy adults

Ezek is érdekelhetnek:

További érdekes cikkeink

„A gyógyító étrendek összekapcsolják az egészséget, az örömöt és a közösségi élményt” – Interjú Szathmári Orsolya természetgyógyásszal

„A gyógyító étrendek összekapcsolják az egészséget, az örömöt és a közösségi élményt” – Interjú Szathmári Orsolya természetgyógyásszal

Hogyan válhat a konyha a hosszú távú egészség és az egyensúly laboratóriumává? Szathmári Orsolya nyelvtanárból lett természetgyógyász, aki Svájcban, két gyermek mellett értette meg: az étel nemcsak táplálék, hanem az egészség, az egyensúly és a közösség záloga. Ma már...

bővebben

Kövess minket máshol is

Ezeket olvastad már?

LONGEVITY MAGAZIN – ÚJ KORSZAK
LONGEVITY MAGAZIN – ÚJ KORSZAK

  Vannak korszakok, amelyek nem az események külső változásával kezdődnek, hanem azzal, hogy másként kezdünk figyelni. Az elmúlt években megszoktuk, hogy a hosszú élet ígéret. Próbáltuk megközelíteni rutinnal, képletekkel, trendekkel, mintha az emberi test egy...

bővebben