Karácsonyi időutazás

2024. december 24. | Időtlenség művészete, Címlap

Olvasási idő: 3 perc

Minden család másképp ünnepli a karácsonyt, mégis vannak közös pontok, amelyek egy kultúrkörön belül fellelhetőek. Sokszor évszázados szokásokat elevenítünk fel, máskor éppen új hagyományokat teremtünk, miközben izgalmas utazásra indulunk az ünnep generációkon átívelő nosztalgiavonatán.

A dédimtől örökölt mézeskalácsforma, egy tavaly vásárolt asztaldísz, a nyolc évgyűrűs fenyőfa a nappaliban, Anya bejglireceptje, a karácsonyfa mellett elénkelt ezeréves dal. Csak néhány kiragadott pillanat, mely megmutatja, hogy az ünnepkör nélkülözhetetlen kellékei és a puha kalácsként köré fonódott hagyományszálak hogyan varázsolják valóban időtlenné azt a pár napot, amit ünnepnek nevezünk.

Az ünnep mint kitüntetett időpillanat

Az ünnepek ideje és a hozzájuk kapcsolódó szokások már évszázadok óta részei életünknek. A hagyományok megidézik az idő múlását, és összekötnek minket a múltunkkal, a családunkkal, a közösségünkkel, reprezentálják jelenünket, és előrevetítik jövőnket. Mert az lehet kérdés, hogy milyen színű díszek lesznek 10 év múlva a karácsonyfán, vagy milyen új fogások kerülnek az ünnepi asztalra pár év múlva, de az nem kérdés, hogy lesz karácsonyfa, lesz ünnepi vacsora és ott lesz a család, együtt. Ezeken a kereteken nem tervezünk változtatni. 

Az ünnepi időszak során mindannyian érezzük a nosztalgia melegét, amely elmosódott határokat teremt a régi és az új között.

Az emlékek, az illatok, az ízek és a dallamok mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ez az időszak kiragadjon minket a mostból, és elrepítsen bennünket a különleges idő-nélküli állandóságba.

Ahogy a mézeskalács forma és a bejglirecept öröksége a családi kötelékek szimbóluma, úgy a karácsonyfa alatti ajándékok is megjelenítik a szeretetet és a gondoskodást, amelyet az emberek egymás iránt tanúsítanak. A fa, és az alá rejtett meglepetések nem csupán tárgyak, részesei az ünnepi varázslatnak, amely körülöleli az otthonunkat, és fénnyel tölti meg a szíveinket. Vajon honnan származnak az ünnepünk nélkülözhetetlen kellékei? Dédszüleink is készítettek adventi koszorút, állítottak karácsonyfát és megajándékozták ilyenkor egymást?

Kép forrása: Yuganov Konstantin

Egyetemes szimbólum, mégis alig 200 éves hagyomány

Az első feljegyzés az adventi koszorúról az 1830-as évekből származik, amikor Johann Heinrich Wichern, német evangélikus lelkész, 1839-ben elkészítette az első ilyen koszorút. Az elterjedése is izgalmas időutazásra hív bennünket, ugyanis a magyar hagyományokba a 20. század közepén érkezett meg, egészen pontosan Erdélybe, ahová az ott élő szászokon keresztül került, és onnan, majd csak az 1980-as években lépte át az országhatárt, és vált az ünnep elengedhetetlen kellékévé hazánkban. Az érdekesség ebben az, hogy az emberek többsége sokkal régebbinek gondolja az adventi koszorú hagyományát, mert szimbólumrendszerében egyetemes jelekre utal. A zöld ág az újraéledő életet, a kör a teljességet szimbolizálja, a gyertya Jézus és életszimbólumként jelenik meg.

A „fénylő fa”

A fenyőfa mint örökzöld növény „a telet túlélő”, azon győzedelmeskedő szimbólumként vált a karácsonyi ünnepkör részévé. Korábban egyetlen fenyőág, majd a 17-18. századtól egy egész fenyőfa lett az ünnepi időszak központi eleme. Magyarországon az első karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz grófnő állította 1824-ben, de egészen a 20. századig kellett várni annak elterjedésére, és ekkor is főképp a polgári családoknál jelent meg. A falvak lakosainál is fokozatosan elterjedt az 1900-as években. Gondoljunk bele, egy elektromos világítás nélküli sötét kis házban, a gyertyákkal feldíszített karácsonyfa, hatalmas „fénylő faként” az egész lakást beragyogta, és olyan különleges látványt nyújtott, amit máskor nem lehetett megtapasztalni. Napjainkban is feldíszítjük fénnyel, égősorral a fát, de ma már le kell hozzá kapcsoljuk a lakás világítását, hogy láthassuk valódi ragyogását. 

karácsony

Kép forrása: Nicole Michalou

A szeretetünk tárgyi kifejezése

A karácsonyi ajándékozás szokása a keresztény hagyományokban gyökerezik, a napkeleti bölcsek Jézusnak vitt ajándékainak (arany, tömjén és mirha) történetében.

Ugyanakkor, ez a szokás az ipari forradalmat követően kezdett elterjedni és napjaink fogyasztói társadalmában teljesedett ki igazán.

A 18. században a karácsonyi ajándékozás elsősorban vallási és szimbolikus jelentőséggel bírt, ahol a családtagok szerény ajándékokkal, például házilag készített tárgyakkal fejezték ki szeretetüket. A 19. század során a polgári társadalom megerősödésével az ajándékozás a középosztály körében elterjedt szokássá vált, és egyre inkább az anyagi javak ajándékozása került előtérbe. Ez a tendencia tovább erősödött a 20. században, és mára az ünneplés elengedhetetlen részévé vált szeretteink megajándékozása. 

Egy varázslatos karácsonyi este nem csupán az ajándékokról szól. A családi összejövetelek, a közös beszélgetések, a különböző korokból származó hagyományszálak újraszövése adja a karácsony évszázadokat átívelő értékét. Az ünnepi asztal körül ülve, kedvenc ételeinket fogyasztva, emlékek elevenednek meg és új történetek születnek, amelyek később, a következő generációk számára jelentik majd a nosztalgia pillanatait. Mindez pedig a hagyományok újabb rétegeit építi fel, amely a már meglévő szálakat szövi tovább. S hogy milyen emlék-fonalat örökítünk tovább? Ez csak rajtunk áll.

Magam és a kollégáim nevében kívánok áldott karácsonyi pillanatokat minden kedves olvasónknak!

Szerző: Dr. Ujhelyi Nelli – főszerkesztő, Longevity Magazin

(Kiemelt kép forrása: Nicole Michalou)

További érdekes cikkeink

Kövess minket máshol is

Ezeket olvastad már?

Az ageizmus létezik, de tehetünk ellene 
Az ageizmus létezik, de tehetünk ellene 

A világ lakossága egyre tovább él – amely számos előnnyel, de talán még több kihívással is jár.  Bár a társadalmi egyenlőség kérdésében az utóbbi években jelentős előrelépések történtek, van egy terület, amelyről keveset beszélünk, pedig mindenkit érint: az ageizmus,...

bővebben
Posztbiotikumok, a bélflóra új generációs támogatói
Posztbiotikumok, a bélflóra új generációs támogatói

A bélrendszer egészségének megőrzése az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kapo, különösen a mikrobiom szerepének jobb megértésével. Talán a prebiotikumok és probiotikumok szerepét már nem kell bemutatni. A legfrissebb kutatások azonban egy fontos új...

bővebben