A 2017 óta Svájcban élő coach és változásmenedzser története bizonyítja, a genetika nem a végzetünk, az epigenetika, vagyis az, ahogyan élünk felülírhatja a kevésbé szerencsés gének betegségprogramját. Meg lehet gyógyítani önmagunkat, ha őszintén szembenézünk az életünkkel és gyökeresen változtatunk az életmódunkon.
Pontosan milyen betegséggel kellett szembenézned, és milyen módszerek segítettek a leküzdésében?
2017-ben diagnosztizálták nálam a Crohn-betegséget, ami egy krónikus, autoimmun eredetű, akár az egész bélrendszert is érintő gyulladás. Bár a tüneteim már jó ideje megkeserítették az életem, a betegségemre csak később derült fény: Németországba kellett utaznom egy fontos megbeszélésre, amelyen az új főnököm is jelen volt, ráadásul az utolsó pillanatban még egy prezentációval is megbíztak. Jól akartam teljesíteni, ezért nagyon ideges voltam és már napokkal az utazás előtt előjöttek a tipikus tünetek. Három napig szenvedtem, a hazafelé tartó repülőúton pedig már olyan rosszul voltam, hogy aznap éjjel bekerültem az ügyeletre. Két héttel később kézhez kaptam a diagnózist, az orvosom kortizont és szteroidokat írt fel. Persze akkor még nem láttam át az összefüggéseket, pedig visszatekintve egyértelmű: a stresszes munkahelyi helyzetek mindig felerősítették a panaszaimat. Ám hiába kaptam szteroidokat, nem igazán segítettek, ezért elkezdtem alaposabban utánajárni az alternatív kezelési lehetőségeknek. Az igazi fordulópontot végül egy nagyobb kivizsgálás jelentette 2021 elején, amelyből kiderült, hogy az állapotom rosszabbodott, az addig alkalmazott kezelés már hatástalan, ezért egy jóval erősebb, úgynevezett biológiai, immunszupresszív terápiára kell áttérni. Ennek az a lényege, hogy gyengíti az immunrendszer működését.
Akkor már Bázelben éltem a családommal, két pici gyerekkel, segítség nélkül, miközben négyhetente kaptam volna az infúziót, ami minden erőmet kiszívta volna.
Megijedtem attól, hogy mi vár rám és a családomra, ha az állapotom csak egyre rosszabb lesz és akkor határoztam el, hogy én ezt nem akarom. Megkértem az orvosomat, adjon egy kis időt, mert szeretnék kipróbálni valamit. Addigra már rengeteget olvastam a gyulladáscsökkentő táplálkozásról, a detox kúrákról és az ő beleegyezésével belevágtam. Olyan szakemberekhez fordultam, akik segítettek teljesen átalakítani az étrendemet.
Milyen étrendet követtél és az hogyan hatott a betegségedre?
Egy három hónapos, gyulladáscsökkentő FODMAP-diétát kezdtem el. Ennek az a lényege, hogy azokat az ételeket kell kerülni, amelyek nagyobb mennyiségben tartalmazzák a tüneteket okozó szénhidrátokat. Olyan élelmiszereket lehet fogyasztani, amelyeknek alacsony a FODMAP – azaz fermentábilis, oligoszacharid, diszacharid, monoszacharid és poliol – tartalma, így a tejtermékeket, az alkoholt és a cukrot azonnal kizártam, és végigcsináltam egy tisztítókúrát is. Ekkor már egy ideje coachképzésre jártam, és elkezdtem mélyebbre ásni önmagamban, mert rájöttem, hogy ezen a téren is bőven van teendőm. Hatékony stresszkezelési technikákat tanultam és a meditációt is beépítettem az életembe. A táplálkozás, a meditáció, az önismeret és a sport együtt hozta el számomra a testi-lelki egyensúlyt. Lépésről lépésre építettem újra magam.
Az epigenetika lett a reményem: az, ahogyan élek, gondolkodom, érzek, és a testem idővel meggyógyult – gyógyszerek és terápia nélkül. De ami talán még ennél is fontosabb: közben belül is teljesen átalakultam. Amikor visszamentem kontrollra, az orvosom legnagyobb megdöbbenésére, a laboreredményeim tökéletesek lettek.
Azóta eltelt négy év, nincs szükségem szteroidokra, a vizsgálatok szerint a bélrendszerem egészsége teljesen helyreállt. Az én esetem azt bizonyítja, hogy hiába a genetikai hajlam, a családon belüli előzmény, amit az epigenetika mond, az sokkal fontosabb: az, ahogyan élünk és gondolkodunk, óriási hatással van arra, hogy egy betegség aktiválódik-e vagy sem. Ezért is annyira lényeges a prevenció. Azt kellene megtanulnunk, hogy nem szabad addig várni, amikor már baj van. Hanem ma, most el kell kezdeni tenni magunkért.
Az orvosok, szakemberek segítenek, de nekünk is van felelősségünk és erőnk. Sokkal több, mint hinnénk.
Tresó Bernadett
A belső változás, a szemlélet- és életmódváltás vezetett el oda, hogy az ugyancsak Svájcban élő coach barátnőddel közösen megalkottátok a Holinstinct well-being módszert. Mi ennek a lényege, kik számára és miben nyújt segítséget?
A Holinstinct vállalati well-being program koncepciója egyrészt személyes tapasztalatból, másrészt egy szakmailag megalapozott felismerésből született. A reziliencia coach képzettségű barátnőm és üzlettársam Mária, – aki projektmenedzserként a saját bőrén tapasztalta meg a burnout hatásait – az állapota miatt fél évre kényszerült felfüggeszteni a munkáját. Hasonlóan hozzám, számára is az életmódváltás hozta meg a kívánt gyógyulást. Ezek az egyéni felismerések alapozták meg azt az elképzelést, hogy a mentális és fizikai egyensúly nem választható el egymástól, és egy ilyen integrált szemléletű megközelítés a vállalati szférában is hiánypótló lehet. Piackutatásunk során világossá vált, hogy bár rengeteg stresszkezelő vagy rezilienciafejlesztő program érhető el, ezek túlnyomó többsége egy-egy szűk területre koncentrál, és nem kezeli egységként az emberi működés négy alapvető dimenzióját: a táplálkozást, a mozgást, a személyiségfejlődést és a mentális egészséget. A Holinstinct éppen ezt a komplex szemléletet helyezi a középpontba.
Programunk olyan eszköztárat kínál, amely segíti a vezetőket, elfoglalt szakembereket és bárkit, aki hosszú távon fenntartható változást keres, hogy visszanyerje belső egyensúlyát – nem külső megoldásokkal, hanem a személyes fejlődés belső logikáját követve, „belülről kifelé” haladva. Mindez azon a ma már tudományosan is igazolt tételen alapul, hogy a test és az elme szoros kölcsönhatásban működik. A krónikus stressz és a negatív kognitív minták nem csupán pszichológiai terhet jelentenek, hanem közvetlen hatással lehetnek a testi egészségre is.
Ugyanakkor az életmód tudatos átalakítása – beleértve a helyes táplálkozást, a rendszeres testmozgást, a meditációs és mindfulness gyakorlatokat, valamint a személyes önismereti munkát – nemcsak a regenerációt támogatja, hanem alapjaiban formálhatja át az egyén életfelfogását és viszonyát önmagához.
Ezért is dolgoztuk ki a Holinstinct 21 napos online programját, amely kifejezetten a burnout megelőzésére fókuszál és minden napra egy-egy konkrét lépést, gyakorlati javaslatot kínál – legyen szó meditációról, étrendi ajánlásról, önismereti és stresszkezelési feladatokról vagy mozgásformáról.
Ez azért nagyon hasznos, mert sokan ott akadnak el, hogy túl távoli a cél, nincs lebontva lépésekre.
Pontosan ez a kulcs: az új szokások kialakítása és beépítése a mindennapokba. A 21 nap kritikus – ennyi idő kell ahhoz, hogy az agy elkezdje „megszokni” az új mintákat. Ha ez sikerül, sokkal nagyobb az esélye annak, hogy tartós változás jön létre. A program nemcsak az étkezési szokásokat alakítja át, hanem a gondolkodást is. Megtanítjuk, hogyan lehet felismerni és átformálni a negatív gondolatokat, hogyan kezeljük a stresszt, milyen konkrét technikákat lehet alkalmazni a hétköznapokban. Céges partnereknek is kínáljuk ezt a programot, de számukra külön is fejlesztettünk programcsomagokat. Vezetőknek, szakembereknek, HR-eseknek, globális cégeknek például van egy hat alkalmas online webinár sorozatunk is, hat különböző, burnout-megelőzést támogató témával. Abban segítünk, hogy a résztvevők gyakorlati, azonnal használható módszereket tanuljanak.
Tresó Bernadett
Jól látom, hogy egyre nagyobb az igény a cégek részéről, hogy ilyen módon is támogassák, motiválják a munkavállalókat?
Abszolút, és ez nagyon pozitív irány. A cégek rájöttek, hogy ha nem foglalkoznak a munkavállalók jóllétével, az versenyhátrányt jelent. A HR egyik legnagyobb kihívása, hogy megtartsa az embereket, miközben minden iszonyú gyorsan változik. Ez félelmet, bizonytalanságot szül, és még inkább szükségessé teszi a prevenciót.
Ma már sok visszajelzést kapunk, hogy pont ez hiányzik: nem akkor kellene támogatást adni, amikor már nagy a baj, hanem még azelőtt.
Tehát a megelőzés a kulcs. És ehhez nemcsak a munkavállalókat, hanem a vezetőket is edukálni kell, fejleszteni a soft skilleket, hogy észrevegyék a jeleket.
Igen, pontosan, mert ez sok esetben az empátiáról és a nyitott kommunikációról szól, hogy legyen egy olyan vállalati kultúra, ahol el lehet mondani: „Nekem ez most sok. Este hat után már nem tudok új feladatot bevállalni, mert fáradt vagyok, vagy a gyerekemmel szeretnék lenni.”
A WHO szerint egészségünk és életminőségünk 60%-át az életmódunk határozza meg. Szerinted mi vezetett oda, hogy ezt elfelejtettük és hogy ezzel pontosan ellentétes irányba haladunk?
A bizonyítási vágy, a megfelelési kényszer borzasztóan erős – főleg a nagyvállalati közegben, ahol én is dolgoztam. Ott a siker mércéje még mindig az, hogy ki mennyit lép előre és nem az, hogy ki tudja egyensúlyba hozni a munkáját a magánéletével. Mindenki próbál lépést tartani és a környezetünk azt sugallja, hogy ezt a tempót muszáj bírni. Csak közben nem vesszük észre, ha már túl sok. Pedig a szervezetünk, az idegrendszerünk jelez, mégsem hallgatunk rá. Ezért is annyira fontos, hogy fentről induljon el az edukáció. Mert ha azt látom a vezetőmtől, hogy ő is odafigyel a munka-magánélet egyensúlyára, akkor én is meg merem tenni. Ez lehet a kulcs, mert végső soron csak az tud jól dolgozni és jó teljesítmény nyújtani, aki egészséges – testileg, mentálisan, érzelmileg egyaránt.
A másik probléma, hogy sokan inkább kifelé figyelnek. Arra, hogy mások mit várnak el tőlük és nem arra, hogy ők mit szeretnének valójában. Elfelejtünk megállni, befelé figyelni, reflektálni. Elfeledkeztünk az öngondoskodás fontosságáról. Én ezt úgy szoktam mondani, hogy lekapcsolódunk saját magunkról. Elnyomjuk az ösztöneinket, azt, amit érzünk. És ez így megy tíz, húsz, harminc évig.
Aztán egyszer csak ráeszmélünk: nem az értékrendünk szerint élünk és érzelmileg teljesen leválunk magunkról, miközben a testünk folyamatosan küldi a jelzéseket.
Tresó Bernadett
Mit tanácsolsz, mit tehet bárki a mindennapokban azért, hogy visszataláljon önmagához, hogy jobban érezze magát, és felismerje a saját valódi igényeit?
A legegyszerűbb, mégis az egyik legnehezebb dolog: megállni, pedig ha minden nap csak öt percet tudatosan önmagunkra szánunk, már azzal is rengeteget tehetünk magunkért. Az önreflexió az első lépés az öngondoskodás felé. Ha nem vagyunk jól, tudnunk kell, mi segít. Én például minden nap korán kelek, hogy legyen másfél-két órám reggel, ami csak az enyém. De nem is kell másfél óra, elég napi tizenöt perc. De az legyen rendszeres.
Tegyük szokássá, hogy egy kicsit minden nap foglalkozunk magunkkal: a gondolatainkkal, az érzéseinkkel, a testi állapotunkkal.
Amit még ajánlanék, az a 4×4-es légzéstechnika, ami bárhol, bármikor elvégezhető: 4 ütemre belégzés, 4 ütemig bent tartjuk, 4 ütemre kilégzés, 4 ütem szünet. Stresszhelyzetekben is nagyon hatékony, és senki nem veszi észre, hogy csináljuk. És még egy apró, de fontos dolog: ha fáradtak vagyunk, ne kávéhoz nyúljunk, hanem igyunk egy nagy pohár vizet. A testnek ugyanis legtöbbször nem koffeinre, hanem hidratálásra van szüksége.
Szerző: Jean Orsolya
(Kiemelt kép: Tresó Bernadett)
