Hetente elfogyasztunk egy bankkártya tömegének megfelelő műanyagot

2024. november 17. | Címlap, Kiemelt, Longevity-Flow

Olvasási idő: 3 perc

Az emberi test egy olyan összetett, érzékeny és különleges rendszer, amelyről minél szélesebb tudással rendelkezünk, annál több meglepetéssel szolgál. Túlzás nélkül állítható, hogy egy végtelen precizitással megalkotott mestermű, amely aprólékosan jelez nekünk, ha egy picit elakadt, ha éppen valamivel intenzívebb törődést igényelne. 

Fizikai egészségünk megőrzéséhez elengedhetetlen lehet, hogy a tudományos kutatások alapján megvizsgáljuk, hogy mit is tehetünk önmagunkért, a szabad szemmel nem látható környezeti károkozások mérsékléséért. Egy 2019-ben publikált tanulmány szerint hetente elfogyasztunk egy teljes bankkártya tömegének megfelelő műanyagot – mikro- és nanoműanyag formájában. A mikroműanyag mára egy közismert fogalom. Használjuk, de nem feltétlenül ismerjük a valódi veszélyekkel teli jelentés tartalmát, illetve keveset hallani azt a megközelítést, hogy mit tehetünk az ártalomcsökkentés érdekében. 

Az éltető víz működésünk alapeleme, hiszen testünk hatvan százaléka élettani sóoldatból épül fel. Pontosan ezért a minőségi folyadékpótlás elengedhetetlen feltétele a fizikai egyensúly hosszú távú fenntartásának. Azonban egy 2024-es felmérés szerint, mindössze egyetlen liter ásványvízben 240.000 mikro- és nanoműanyag található. Méghozzá a mérleg erőteljesen a nanoműanyag oldalára billen, amelyről egyelőre még kevesebbet tudnak a szakemberek, de a jelenlegi tanulmányok arról szólnak, hogy ezek a minúsculáris, azaz parányi méretű részecskék képesek behatolni a sejtekbe. 

műanyag

Kép forrása: New Africa

Ez az adat kifejezetten a műanyagba zárt ásványvízre vonatkozik, de az üvegbe palackozott vizeknél jóval szívderítőbb a helyzet. Hasonlóan a fordított ozmózis – reverse osmosis – alapú víztisztító berendezésekhez, amelyek kiváló alternatívát nyújthatnak a műanyagmentes vízfogyasztáshoz az otthonunkban.

A laboratóriumi kutatások szerint a levegőben, vízben, élelmiszerekben, ruházatban jelenlévő nanoműanyag részecskék olyan citokinek, azaz fehérjék felszabadulását segítik elő, amelyek kapcsolatba hozhatók gyulladások megjelenésével, szív- és érrendszert érintő panaszokkal és az oxidatív stresszel.

Ha a testünket tápláló ételek kérdésében mérsékelni szeretnénk a nanoplasztikumok előfordulását, akkor az ellenőrzött biogazdaságból származó friss alapanyagok, probiotikus joghurtok vagy a fermentált zöldségek biztonságos megoldást jelenthetnek. Fontos továbbá, hogy ha nem bio termelőktől vásárolunk, akkor a zöldségeket és gyümölcsöket alaposan megmossuk, meghámozzuk, mert így tovább csökkenthetjük a szervezetünkbe kerülő műanyag részecskék számát. Célszerű műanyag csomagolások helyett papír vagy üveg csomagolóanyagban tárolt élelmiszereket vásárolni.

műanyag

Kép forrása: Oksana Mizina

Lévén, hogy a kint- és a bent szorosan összekapcsolódik, nem lehet elmenni a mintegy második bőrként viselt ruházatunk mellett. A megjelenésünk vagyis az, hogy milyen minőségű textil érintkezik a bőrünkkel esszenciálisan befolyásolhatja az egészségünket. Kihat a környezetünkre, a levegőre, amelyet belélegzünk és a minket körülvevő világra.

A bőrünk erős védvonalat képez a mérgező anyagok meggátolásában, és egyelőre nem is került bizonyításra, hogy a szépségápolási termékeinkből jelentős mennyiség felszívódhatna.

Mégis megnyugtató lehet, hogy a prémium kategóriás termékeknek az előállítás, a gyártás és a csomagolás folyamata mind-mind szakmailag alátámasztottan lekövethető.

A nanoplasztikumok jelenléte életünk minden területén, az étkezésünktől kezdve a ruházatunkig, komoly hatással van egészségünkre, de van lehetőség a mérséklésükre. Tudatos választásokkal, mint a biogazdaságból származó ételek fogyasztása, műanyagmentes vízfogyasztás, minőségi ruházat vásárlás, jelentősen csökkenthetjük a káros hatásokat. A tudományos kutatások figyelembevételével és a megfelelő életmódbeli döntésekkel mindannyian hozzájárulhatunk a saját egészségünk és a környezetünk védelméhez.

Szerző: Baranyai Kata

(Kiemelt kép forrása: Puhhha)

Források:

  1. Human Consumption of Microplastics
  2. Rapid single-particle chemical imaging of nanoplastics by SRS microscopy

További érdekes cikkeink

Kövess minket máshol is

Ezeket olvastad már?

A lelkierő pszichológiai edzése
A lelkierő pszichológiai edzése

Amikor az élet kihívásokat gördít elénk, van, aki meginog, és van, aki megerősödik. De vajon mi határozza meg ezt?  Úgy tűnik a lelkierő, vagyis az a belső hajtóerő, amely segít talpon maradni és fejlődni a nehézségek közepette. Ez azonban nem velünk született...

bővebben