Glicinnel a nyugodt alvásért és a fiatalos bőrért

2024. december 22. | Egészségkód, Címlap, Kiemelt

Olvasási idő: 3 perc

Egy molekula, amely pihentető alvást, fiatalos bőrt és akár hosszabb életet ígérhet – ez a glicin, amiből az étrendünk jóval kevesebbet tartalmaz, mint néhány generációval ezelőtt. A pótlására azonban számos lehetőségünk van ráadásul amellett, hogy támogathatjuk a fiatalságunk megőrzését, még a kávénkat is bűntudat nélkül édesíthetjük a glicinnel.

Sokoldalú csodaszer?

A glicin egyike a legegyszerűbb aminosavaknak, amelyeket a szervezet a fehérjék építőköveként használ fel. Legnagyobb mennyiségben a kollagén típusú fehérjékben fordul elő, de részt vesz a glutation előállításában is, ami a szervezetünk által előállított antioxidáns, vagyis megvédi a sejtjeinket az oxidatív stressztől. Ez a védelem pedig alapvető fontosságú az öregedési folyamatok lassításában és az egészségünk megőrzésében. De emellett számos pozitív hatást írhatunk a glicin számlájára. Azontúl, hogy segít az elalvásban és az izmok regenerálódásában, még a vércukor szintünket is optimalizálja.

A pihentető alvás kiemelt támogatója

Arról, hogy az alvásunk hossza és minősége milyen szinten járul hozzá, vagy inkább alapozza meg az egészségünket, egy korábbi cikkünkben részletesen írtunk. Most pedig újabb szereplő lép színpadra, aki hozzájárulhat ahhoz, hogy az alvásunk valóban pihentető legyen, még akár akkor is, ha nem sikerül elérni a bűvös 8 órás időtartamot. Egy japán kutatás szerint az elalvás előtt elfogyasztott glicin csökkenti a testhőmérsékletet, ami mélyebb alvást tesz lehetővé, a kutatásban résztvevők pedig arról számoltak be, hogy a glicin hatására frissen és energikusan ébredtek.

A kutatás megerősítette azt is, hogy a glicin fogyasztása utáni 6 órás alvás, minőségét tekintve megfelelt egy (glicin nélküli) 8 órás alvásnak, ami sokak számára lehet jó hír.

Csökkenti a gyulladásokat és lassítja az öregedést

A szervezetben fennálló gyulladásos állapotok lehetnek felelősek az öregedésért és több, idős korban megjelenő betegség kialakulásáért is. A glicin azonban hatékonyan veszi fel a harcot a gyulladással, csökkentve ezzel az idő múlásának látható jeleit. Egy 2019-es, az Aging Cell folyóiratban megjelent kutatás szerint, amely az aminosavak mitokondriális működésre gyakorolt hatását vizsgálta, a glicin-kiegészítés segítheti a sejtek energiaellátását és csökkentheti az oxidatív károsodást. Az eredmények arra utalnak, hogy ez az aminosav hozzájárulhat az öregedés lassításához és a sejtek jobb működéséhez.

Kép forrása: Production Perig

A kollagén egyharmada glicinből áll…

A bőrünk rugalmasságáért felelő kollagén egyharmadát glicin alkotja, ez pedig önmagában is elég indok lehet arra, hogy beépítsük az étrendünkbe.

Több fronton is támogatja a bőrünket: gyorsítja a sebgyógyulást és csökkenti a ráncok kialakulásának esélyét, hozzájárulva a fiatalságunk megőrzéséhez.

Ismét megerősítést nyer tehát a sokat hangoztatott mondás, miszerint “a szépség belülről fakad”.  De hogyan gondoskodhatunk a glicin pótlásáról a hétköznapokban?

A glicin akár a kedvenc édesítőszered is lehet

Ha természetes módon szeretnénk pótolni a glicint a szervezetünk számára, nincs jobb, mint egy friss alapanyagokból készült, alacsony hőfokon, hosszú ideig főzött húsleves. Érdemes tehát beiktatni az étrendünkbe és a heti rutinunk részévé tenni az akár 12 óráig készülő terápiás húsleves főzését.

Persze erre nem mindig van lehetőségünk, és sokan szeretnének kiszámíthatóbb módon gondoskodni a glicin beviteléről. Számukra nyújthat megoldást a por formájában beszerezhető glicin, amivel mellékízmentes édes íze miatt akár a reggeli kávénkat, teánkat is édesíthetjük.

Egyes szakértők előszeretettel ajánlják édesítésre, mert a hagyományos cukorral és a különféle édesítőszerekkel ellentétben, nem üres kalória, hanem fehérje, így a szervezetünk számára kedvezőbb és a vércukorszintet is képes optimalizálni.

Azonban az adagolás tekintetében minden esetben javasolt az orvosunkkal vagy táplálkozási tanácsadónkkal egyeztetni, és a saját szervezetünk egyedi igényeihez, reakcióihoz igazítani bármilyen új étrend-kiegészítő bevezetését.

glicin

Kép forrása: New Africa

Jolly joker anti-aging hatóanyag

A glicin egy kitűnő bizonyíték arra, hogy a változást sokszor a kis dolgok, apró lépések jelentik. Ez az egyszerű molekula számos területen képes pozitív hatást gyakorolni a szervezetünkre, legyen szó jobb alvásról, fiatalos bőrről vagy az öregedés lassításáról.

Az alábbi kapcsolódó cikkeinket ajánljuk, ha szeretnél még többet tenni:

 

Szerző: Hevesi Szandra
(Kiemelt kép forrása: Kmpzzz)

Források:

  1. Wiley Online Library: Glycine ingestion improves subjective sleep quality in human volunteers, correlating with polysomnographic changes
  2. Aging Cell, 2019 június: Glycine supplementation extends lifespan of male and female mice
  3. Szabó Gál Bence: A glicin jótékony hatásairól röviden

 

További érdekes cikkeink

Kövess minket máshol is

Ezeket olvastad már?

A lelkierő pszichológiai edzése
A lelkierő pszichológiai edzése

Amikor az élet kihívásokat gördít elénk, van, aki meginog, és van, aki megerősödik. De vajon mi határozza meg ezt?  Úgy tűnik a lelkierő, vagyis az a belső hajtóerő, amely segít talpon maradni és fejlődni a nehézségek közepette. Ez azonban nem velünk született...

bővebben