Egészségtudatos iránytű a táplálkozás útvesztőjében

2024. december 2. | Címlap, Egészségkód, Kiemelt

Olvasási idő: 3 perc

Valódi élelemmel táplálni a testünket egyszerre felüdülés, megnyugvás és hosszú távú befektetés. Egy olyan élethosszig tartó utazás, amely egyben hatalmas önismereti út is. Az evéssel való viszonyunkat meghatározzák családi mintáink, a kultúra, amelyben szocializálódtunk, életünk során felvett vagy átalakított szokásrendszerünk, és természetesen a tudományos alapokon nyugvó egészségtudatos gondolkodásunk.

Az étkezés az egyik olyan területe az egészségtudatosságnak, amire az egyénnek teljes mértékben van ráhatása, és éppen ezért érdemes túlmenni a hagyományos kalóriaszámoláson, és mélyebb rétegeiben szemlélni, mint a mikro- és makrotápanyagok, ételallergiák, és a magunkhoz vett élelmiszer minősége.

A nem megfelelő táplálkozás gyakorlatilag ellehetetleníti az egészség hosszú távú megtartását. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az egészség a étkezéssel kezdődik. A táplálkozás tudománya dinamikusan fejlődő ágazat, ahol egyre inkább előtérbe kerül – a táplálkozáspszichológia nyomán a holisztikus szemlélet.

Azonban, ha fizikai testünk élettani szükségleteink optimális működését szeretnénk feltérképezni, akkor a modern világ kihívásait célszerű számításba venni. Ez pedig elsősorban azt jelenti, hogy a minőségi étkezés alapjait vegyszermentes, de minimum ellenőrzött biogazdálkodásból származó alapanyagok képezik. 

Ezen felül érdemes lehet táplálkozásunkat az alábbiak szerint is megfontolni:

egészségtudatos

Kép forrása: Elena Veselova

Kalóriamegvonás koplalással – autofágia a sejtek regenerálódásáért

Tápanyagban gazdag, minőségi étkek fogyasztásával a kalória kérdésköre leegyszerűsödik. A gyorsan felszívódó szénhidrátokból álló, erősen feldolgozott élelmiszeripari termékek esetében érdemes jobban résen lennünk a túlevés és a túlzott kalóriabevitel szempontjából

Előfordulhat, hogy az ünnepek alatt több kalóriát fogunk fogyasztani, amikor a meghitt, tradicionális családi összejövetelek alkalmával esetleg a kelleténél többet és többször eszünk, akkor a koplalás az autofágia aktiválásával segíthet visszanyerni az egyensúlyt. Az időszakos böjtölés regeneráló hatását mára számos tanulmány igazolta. Alkalmazása esetén a fokozatosság elvét érdemes szem előtt tartani, és lassan ráhangolódni az időszakos nem-evésre. 

Mikro- és makrotápanyagok az egészséges étkezés zálogaként

Az étkezéssel magunkhoz vett makrotápanyagok, a fehérjék, a szénhidrátok és a zsírok, míg a mikrotápanyagok az ásványi anyagok és vitaminok. A makrotápanyagok adják a hajtóerőt, az energiát életünk lendületes, tettre kész megéléséhez. Ha a mindennapjaink valamiért a megszokottnál hektikusabbá válnak, és nem tudunk elegendő figyelmet fordítani a testünket felépítő sejtek fő alkotó elemének, a minőségi fehérjének a bevitelére, akkor gyengülhet a koncentrációs képességünk, ingerültebbek és fáradékonyabbak lehetünk. A mikrotápanyagok szintén esszenciális jelentőséggel bírnak, de jóval kisebb mennyiség elegendő belőlük.

A hosszú távon fenntartható egészségtudatos étkezés mértékletességet, változatosságot és odafigyelést jelent a testünk jelzéseire. 

egészségtudatos

Kép forrása: My Ocean Production

Változatos, tápanyagban gazdag étkezés

A helytelenül megválasztott alapanyagok, teljes ételcsoportokat kizáró nagyon szigorú diéták tápanyaghiányos állapothoz vezethetnek, amely minőségi éhezést okozhat. Ez azt jelenti, hogy az energiaszükségletünk kielégül, de a szervezetünk számára nem megfelelő formában. Fontos továbbá, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerek elkerülésével, lehetőleg vegyszermentes alapanyagok beszerzésével, változatos és sok zöldséget, gyümölcsöt tartalmazó táplálkozással optimalizálhatjuk testünk tápanyagbevitelét. Ez azért hangsúlyos, mert tanulmányok arról számolnak be, hogy a haszonnövényeink bel-tartalmi értékeik, vitamintartalmuk folyamatosan csökken, éppen ezért a táplálkozásunk esetében elengedhetetlen a tudatos szemlélet. 

A tudományos alapokon nyugvó 21. századi egészségtudatos étkezés szélsőségektől mentes, amelynek esszenciális részét képezi mentális egészségünk ápolása. Ugyanis a döntési fáradtságdecision fatigue – könnyen olyan étkek magunkhoz vételére sarkallhat, amelyek korántsem szolgálják fizikai testünk élettani szükségleteit. Figyeljünk tehát testünk jelzéseire, és vigyünk tudatosságok a mindennapi táplálkozásunkba. 

Ehhez jó kiindulási pontot jelenthetnek a mostani cikkünk mellett, a honlapunkon megjelenti korábbi, táplálkozási kérdéseket vizsgáló írásaink is:

Szerző: Baranyai Kata

(Kiemelt kép forrása: Anna Zhuk)

Források: 

  1. Breintenbach Zita, Ungár Tamás Lászlóné Dr. Polyák Éva, Szabó Zoltán: A klinikai táplálkozástudomány alapjai
  2. Prof. Dr.Rurik Imre, Dr.Péter Szabolcs, Dr.Bánáti Diána: A táplálkozástudomány aktuális kihívásai

További érdekes cikkeink

„A gyógyító étrendek összekapcsolják az egészséget, az örömöt és a közösségi élményt” – Interjú Szathmári Orsolya természetgyógyásszal

„A gyógyító étrendek összekapcsolják az egészséget, az örömöt és a közösségi élményt” – Interjú Szathmári Orsolya természetgyógyásszal

Hogyan válhat a konyha a hosszú távú egészség és az egyensúly laboratóriumává? Szathmári Orsolya nyelvtanárból lett természetgyógyász, aki Svájcban, két gyermek mellett értette meg: az étel nemcsak táplálék, hanem az egészség, az egyensúly és a közösség záloga. Ma már...

bővebben

Kövess minket máshol is

Ezeket olvastad már?

LONGEVITY MAGAZIN – ÚJ KORSZAK
LONGEVITY MAGAZIN – ÚJ KORSZAK

  Vannak korszakok, amelyek nem az események külső változásával kezdődnek, hanem azzal, hogy másként kezdünk figyelni. Az elmúlt években megszoktuk, hogy a hosszú élet ígéret. Próbáltuk megközelíteni rutinnal, képletekkel, trendekkel, mintha az emberi test egy...

bővebben