Biológiai és kronológiai kor: Mi a különbség, és mit tehetünk érte?

2024. október 29. | Egészségkód, Longevity-szépség

Olvasási idő: 2 perc

A kutatókat már régóta foglalkoztatja a biológiai életkor összetevőinek kérdése. A tudomány jelenlegi álláspontja szerint ez egy rendkívül összetett folyamat, amelyben nagy jelentősége van a genetikai állománynak, az életmódnak, a mikrobiom diverzitásának, a környezeti hatásoknak, a stressznek és a testmozgásnak.

Ugyanakkor fontos megérteni, hogy a kronológiai életkorunk nem egyenlő a biológiaival. Vagyis az, hogy papíron hány évesek vagyunk, és az, hogy mennyinek érezzük magunkat a testünkben, tényleg nem ugyanaz. Ez pedig azt is jelenti, hogy a külső megjelenésünket nagyban meghatározza a biológiai életkorunk.

Ez világosan mutatja, hogy az anti-aging kérdése nem csupán a feszes bőr és az ősz haj eltakarásáról szól. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a fiatalos megjelenés sok esetben előnyt jelenthet. A jelenlegi társadalomban a fiatalság értéket képvisel, és a szépségideál központjában is a fiatalság áll. Gyakran olyan tulajdonságokkal ruházzuk fel a fiatalos külsővel rendelkező embereket, amelyeket valójában nem feltétlenül birtokolnak.

Kép forrása: Karolina Grabowska

Nem meglepő tehát, hogy az anti-aging kezelések virágkorukat élik. Szinte hetente jelennek meg újabb bőrfeszesítő eljárások, amelyek azt ígérik, hogy a tükörben tíz vagy húsz évvel fiatalabb önmagunkkal találkozhatunk.

Bár az öregedés jelenleg – annak ellenére, hogy számos kutatás zajlik e téren – egy természetes folyamatnak tekinthető, amelyet megállítani még nem tudunk, késleltetni azonban igen. Ez leginkább azt jelenti, hogy a lelkünket kívülről védő „burkot”, vagyis a testünket megfelelően gondozhatjuk az életkorunkhoz igazodva.

Ezért a természetes öregedés és az anti-aging összevetésénél nem lehet és nem is kell igazságot tenni. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy a pszichénkre jelentős nyomást gyakorol az, hogy folyamatosan simára retusált arcok köszönnek vissza a hirdetésekből és magazinokból.

A szépészeti beavatkozások korában már nem lepődünk meg, ha azt halljuk, hogy egy kolléganő ebédszünetben elment egy botox-kezelésre, hogy „felfrissüljön”. Ma már szinte futószalagon végezhetők olyan esztétikai beavatkozások, mint a botox, a hialuronsavas feltöltés vagy éppen a szálbehúzás. Ezek a kezelések ugyan nem veszélytelenek, de ha körültekintően választunk szakembert és megfelelő alapanyagokat, a kockázatok minimálisra csökkenthetők. Ráadásul az esztétikai beavatkozások mértékletes alkalmazása az életminőség javulásával is járhat.

Az öregedési folyamatok elleni küzdelem nem újkeletű jelenség. Már Kleopátra és Wittelsbach Erzsébet (Sissi), Magyarország királynéja is alkalmazott különböző praktikákat fiatalságuk megőrzése érdekében. Mindemellett mindkét nő művelt, nyelveket beszélő, kiváló társasági ember volt.

Kép forrása: Radiance Beauva

Talán az változott meg jelentősen az idő előrehaladtával, hogy már nemcsak a nők, hanem a férfiak is egyre nagyobb figyelmet fordítanak a fiatal bőr megőrzésére. Az anti-aging kezelések célcsoportjába így már nem csupán a harminc év feletti nők tartoznak.

Az öregedés – pozitív értelemben – sokkal összetettebb, mint az életkorunk számadatai. Nem egyenlő azzal, hogy ha öregszünk, akkor ráncosodunk és egészségi állapotunk leromlik. Az anti-aging helyett érdemes inkább a well-aging vagy pro-aging megközelítésre összpontosítani, ahol a jó közérzet és az esztétikus megjelenés kerül előtérbe.

Szerző: Baranyai Kata

 

(Kiemelt kép forrása: Kampus Production)

További érdekes cikkeink

Kövess minket máshol is

Ezeket olvastad már?

Posztbiotikumok, a bélflóra új generációs támogatói
Posztbiotikumok, a bélflóra új generációs támogatói

A bélrendszer egészségének megőrzése az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kapo, különösen a mikrobiom szerepének jobb megértésével. Talán a prebiotikumok és probiotikumok szerepét már nem kell bemutatni. A legfrissebb kutatások azonban egy fontos új...

bővebben