Az életnek titka van. Ezt semmi más nem támasztja jobban alá, mint a tény, hogy kivétel nélkül, minden ember azt keresi. A katartikus választ, ami minden kérdést megmagyaráz. De mi van, ha tévedünk? Ha ez sokkal inkább egy kérdés, ami minden választ felülvizsgál.
Az ágyam lassan körbefonja az este. Nem vagyok egyedül. Mellettem fekszenek ellenség nélkül vívott csatáim, tanulság nélkül maradt történeteim. Lassan közelebb bújnak. Talán ők is félnek egyedül. Jó lenne ilyenkor egy mese, úgy, mint régen, gyerekként. Elmerülni a világban, ahol minden bonyodalom megoldódik, ahol minden szegénylegény és kiskirályfi győzedelmeskedik. Mert a népmesék hősei mindig útnak indulnak. Átkelnek az Óperenciás tengeren, megvívják csatájuk a hétfejű sárkánnyal, szembenéznek az ismeretlennel. A gyerekkor álomszerű világában ezek a kihívások egyszerű kalandoknak tűnnek.
Ki sejti még ekkor, hogy a sárkányt, kinek fejét kell venni, felnőttként úgy hívjuk majd, félelem. Aki pedig az Óperenciás tengeren is túlra indul, az a világ legveszélyesebb kalandjára vállalkozik – átlépni önmaga határain.
A bátor, a végén elnyeri méltó jutalmát.
Kép forrása: Ekateryna Zubal
Azt hiszem ezt várjuk mi is. Méltó jutalmat. A királylány kezét, a fele királyságot, cserébe a megvívott véres csatákért, a nagy ütközetért, melyben kik valaha voltunk, talán oda is veszett. Találgatjuk, milyen lesz, mikor végre beavatást nyerünk, mikor bekopogtat hozzánk a megvilágosodás. Vajon mi lesz az? Egy üzenet a meditáció alatt? Egy motivációs idézet, mely a szívkamráig hatol? Örök lelki béke, mely fanfárok kíséretében száll le ránk, és soha senki el nem veheti?
Ha az élet titkaként, valami dicső pillanatot várunk, akkor sajnos csalódni fogunk.
A beavatás nem leereszkedő dicsfény, hanem egy felénk szálló buzogány. Pontosan olyan, mint amilyet az öreg király hajított a mesében Mirkó királyfi felé, amikor az arról kérdezte, miért sír az egyik szeme, és a másik miért nevet. Választ nem kapott, csak egy hatalmas repülő buzogányt, ami elől, ha nem tér ki, akkor talán örökre ott is marad.
Ez a beavatás! Aki elég bátor, hogy kérdezni merjen, az gyorsan húzza el a fejét, mert az élet már repíti is felé a választ. „Kérdeztél valamit a létre, fiam? Hát ezt kapd el! Világosodj meg, eszmélj fel!” Rá kell döbbennünk, hogy úgy tudunk átlépni az újba, ha a régibe szinte belehaltunk, mert abban a pillanatban dől el minden. Nem csak az, hogy el tudjuk-e kapni a fejünk, hanem hogy ezek után fel merjük-e tenni újra a kérdést.
Kép forrása: RossHelen
Tudjuk-e azt mondani, mint Mirkó, hogy „tessék, édes apámuram, itt a buzogánya, ha halálomat akarja, üssön agyon, de én innen addig nem tágítok, míg el nem árulja, mi az élet értelme”? Tudjuk-e elfogadni, hogy beavatás és megvilágosodás még senkit nem ért kanapén, csak ott, ahol az úton szembe jött a végzet? Este, az ágyban fekve, bele merjük-e suttogni a sötétbe, hogy elég bátor vagyok, hogy kérdezzek?
Mert talán eddig rossz nyomon jártunk. Talán az élet titka nem egy katartikus válasz, ami minden kérdést megmagyaráz, hanem sokkal inkább egy jól feltett kérdés, ami minden eddigi, önmagunknak adott választ felülvizsgál. Vajon miért sír a király egyik szeme és a másik miért nevet? Hogyan lehet emberré válni? Miben rejlik az élet értelme?
Ezért, ha titkot és beavatást akarsz, akkor azt javaslom, kérdezz. Aztán húzd el a fejed, és várd a buzogányt. Az élet mindig válaszol.
Szerző: Punyi-Jevuczó Diána – Fonóasszony
(Kiemelt kép forrása: ViDI Studio)
