Ha megkíséreljük újra értelmezni az öregedést a longevity tudományának fényében, az többé már nem elkerülhetetlen leépülésként jelenik meg, hanem egy összetett, folyamatosan alkalmazkodó rendszerként – amely tükrözi, hogyan élünk, milyen hatások érnek bennünket, és hogyan reagál minderre folyamatosan a szervezetünk. Ennek a paradigmaváltásnak a középpontjában áll Dr. David Furman, akinek munkája az immunológia, az adattudomány és a mesterséges intelligencia metszetében vizsgálja, miként zajlik az öregedés a biológia legmélyebb szintjein.
Az immunrendszert a szervezet és a környezet közötti dinamikus kapcsolódási pontként értelmezve Dr. David Furman kutatásai egy kulcsfontosságú felismeréshez vezetnek: az öregedés és a betegségek legkorábbi jelei már jóval a tünetek megjelenése előtt kirajzolódhatnak. Mivel a mesterséges intelligencia ma már az emberi érzékelésen túlmutató mintázatokat is képes felismerni, a szakma a puszta megfigyeléstől az előrejelzés felé mozdul el – és egyre inkább a beavatkozás irányába tart. Ennek nyomán az öregedésről alkotott képünk is gyökeresen átalakul: egy mélyen egyéni, mérhető folyamattá válik, amelyet talán életünk során először, érdemben is befolyásolhatunk.
A munkád az immunológia, az adattudomány és az öregedés határterületein mozog. Visszatekintve mi volt az a kiindulópont, ami először irányította a figyelmedet az öregedésre az immunrendszeren keresztül?
Az a gondolat vonzott, hogy az öregedés nem egyszerű, passzív leépülés, hanem egy szabályozott folyamat, amely bizonyos mértékig befolyásolható is. Az immunrendszer azért kezdett különösen érdekelni, mert afféle érzékelő és közvetítő felületként működik a szervezet és a külvilág között – a fertőzéseket, a stresszt, a környezeti hatásokat és a viselkedést egyaránt biológiai jelekké alakítja. Idővel ezen a szemüvegen keresztül kezdtem el az öregedésre tekinteni.
Kontinenseken és tudományterületeken átívelő szakmai utat jártál be. Hogyan formálta ez a tapasztalat azt, ahogyan az öregedésre mint komplex rendszerre tekintesz?
Ráébresztett, hogy az öregedés nem egy szimpla biológiai folyamat, hanem egy összetett rendszerszintű jelenség, amelyet a kultúra, a környezet és a megélt tapasztalatok egyaránt alakítanak. Ez a felismerés a rendszerszemléletű biológia felé terelt, és fokozatosan eltávolított a leegyszerűsítő, redukcionista gondolkodástól.
A kutatásaid a betegségek kialakulását jóval megelőző korai immunválaszokra fókuszálnak. Immunológiai nézőpontból milyen új lehetőségek nyílnak meg a hosszú távú egészség megértésében?
Ma már évekkel a betegségek megjelenése előtt képesek vagyunk felismerni a diszfunkció első jeleit. Ez az orvoslást a betegségek utólagos kezelésétől az előrejelzés és a korai beavatkozás irányába tereli.
A Stanford 1,000 Immunomes Project keretében példátlan léptékben térképezted fel az immunrendszert. Volt olyan mintázat, amely különösen meglepett?
Megdöbbentett, milyen mélyen formálja a környezetünk és az életutunk az immunrendszerünket – sokszor még a genetikánál is erősebben. Az immunrendszerre egyfajta érzékelő rendszerként tekintek, amely a környezetből érkező információkat fordítja le, és bizonyos esetekben akár fel is gyorsíthatja az öregedést. Ez megváltoztatta, ahogyan az egyéni különbségekre tekintek az egészség és az öregedés terén.
A mesterséges intelligencia mára a munkád egyik központi eszközévé vált az öregedés és az egészséges élettartam kutatásában. Hogyan formálja át az AI az öregedés tudományát és a hosszabb, egészségesebb élet iránti törekvéseinket?
Az AI lehetővé teszi, hogy olyan mintázatokat is felismerjünk a biológiai komplexitásban, amelyek szabad szemmel vagy hagyományos módszerekkel rejtve maradnának. Nem csupán felgyorsítja a felfedezéseket – átalakítja azt is, hogy milyen kérdéseket tudunk egyáltalán feltenni az öregedés természetéről.
Munkád során hatalmas, rendkívül összetett adathalmazokkal dolgozol. Hogyan formálta ez azt a szemléletet, ahogyan az egyéni különbségekről és a személyre szabásról gondolkodsz a longevity tudományában?
Egyértelművé vált számomra, hogy nem létezik egyetlen, mindenki számára érvényes öregedési pálya. A személyre szabás a longevity tudományának kiindulópontja.
A longevity tudománya egyszerre táplál reményt és kelt túlzó várakozásokat. Az akadémiai vállalkozások világában te hol húzod meg a határt a valódi előrelépés és a túl korai ígéretek között?
Úgy, hogy bizonyos mechanizmusokhoz, bizonyítékokhoz és a szakmai alázathoz tartom magam. Az igazán jelentős áttörések rendszerint csendben születnek – jóval azelőtt, hogy divattá válnának.
A jövőben mely irányt tartod a legígéretesebbnek az immunológia és az öregedés kutatásában az egészséges élettartam meghosszabbítására?
A rendszerszintű immunológia, a mesterséges intelligencia és a dinamikus biológiai modellezés találkozása. Az öregedés szimpla mérésétől egyre inkább annak tudatos alakítása felé mozdulunk el.
Mi a legnagyobb félreértés ma a longevityvel kapcsolatban?
Az, hogy elsősorban a hosszabb élet eléréséről szól. Valójában a működőképesség, a reziliencia és az életerő megőrzése a tét.
Hogyan formálta az életedet az, hogy az öregedést kutatod?
Arra tanított, hogy az egészségre kapacitásként tekintsek – annak a képességeként, hogy tudunk szeretni, alkotni, mozogni és értéket teremteni. Számomra ez az egészséges longevity lényege.
Ha a longevity tudománya valóban beváltja a hozzá fűzött reményeket, milyen érzés lesz majd idősnek lenni?
Olyan, mint a vitalitás meghosszabbodása. Több év több erővel, életcéllal és örömmel.
Ha egyetlen gondolatot hagyhatnál útravalóul az olvasóinknak, mi lenne az?
Az öregedés nem pusztán valami, ami megtörténik velünk. Egyre inkább olyasmi, amit megérthetünk és befolyásolhatunk.
Révész Boglárka – Longevity Magazin
