„A szépség abban a pillanatban kezdődik, amikor úgy döntesz, önmagad leszel.” – Coco Chanel szavai ma talán aktuálisabbak, mint valaha. De mit jelent önmagunknak lenni egy olyan világban, amely folyamatosan új szépségideálokat állít elénk? Miért keresünk mindig valami tökéleteset, miközben tudjuk, hogy a szépség szubjektív, és talán sosem érthető meg igazán? A Louvre és a L’Oréal november 13-án megnyílt, közös kiállítása, a „De toutes beautés!”, nemcsak a művészet esztétikai szépségét tárja elénk, hanem megmutatja, hogyan alakították ezek az ideálok társadalmi normáinkat, és milyen hatással vannak ma is önképünkre. Nézzük meg!
A szépség három dimenziója: rítusok, ideálok, identitás
A Louvre kiállítótermébe lépve egy karoling kori elefántcsont fésű aprólékosan faragott mintázata fogad, mellette egy ókori egyiptomi sztélé, amelyen Nefertiti hercegnő kohl vonalakkal kihúzott misztikus szemei tűnnek fel. Nem messze Pisanello „Egy hercegnő portréja” pillant ránk a falról. Tárgyak, melyek nemcsak a múlt lenyomatai, hanem jelenünk formálói is, mert itt a szépség nem csupán látható, de átélhető.
De milyen történetet rejtenek valójában?
Az ókori Egyiptom rítusai mély szimbolikát hordoznak: a Nefertiti hercegnő szeme köré rajzolt sötét vonalak egyszerre jelentettek védelmet a Napisten erejével és az isteni szépség szimbólumát.
A faragott elefántcsont fésű hajkoronák elkészítése mellett a társadalom rendjét is közvetítette: a díszítések finomsága a tulajdonos rangját hirdette. Az antik szobrok harmonikus testei, az izmos karok és lágy hajlatok mind az isteni rendet idézik, a perzsa és mezopotámiai formák finom díszítései a mértani tökéletesség ideáját hordozzák. Aztán ott a reneszánsz. – Pisanello hercegnőjének portréja, amely egyszerre emberközeli és fenséges. A terem közepén a Hermaphroditus szobor lágy formái azonnal magukra vonják a figyelmet. Nem férfi, nem nő – hanem mindkettő és egyik sem egyszerre. Több mint egy szobor; fontos üzenetet közvetít: a szépség nem tűr határokat – sem kulturálisakat, sem nemi szerepeket, sem időbeli korlátokat.
Kép forrása: Gorodenkoff
A szépség tükre – mit tanít nekünk a múlt?
Egy világban, ahol a szépséget manipulált képekkel teli algoritmusok és közösségi elvárások szabályozzák, könnyű elhinni, hogy nem vagyunk elég jók, az önelfogadás pedig szinte már lázadásnak számít.
A kiállítás üzenete épp ezért felszabadító: a szépség mindig is sokféle volt, és az igazi harmónia nem az ideálok hajszolásában rejlik, hanem abban, hogy elfogadjuk önmagunkat és másokat. Az ókor rituáléi pontosan megmutatják számunkra, hogy a szépségápolás nemcsak külsőség, hanem a belső béke eszköze is lehet. Ahogy látjuk: minden korszak megteremtette a maga szépségideálját – de ezek sosem voltak állandók. A szépség így nem szabály, nem norma, épp ellenkezőleg, a sokféleség ünneplése, amely értéket teremt minden egyedi vonásban.
Ideje hát önvizsgálatot tartani és felismerni: a tökéletesség hajszolása nem cél, sokkal inkább zsákutca. Az önelfogadás – bármilyen nehéz is – az első lépés a valódi szépség felé.
A „De toutes beautés!” izgalmas művészeti élmény, és emellett egy mélyebb utazás, ami segít újragondolni a szépséghez fűződő viszonyunkat. Az évszázadokon átívelő, időtlen szépségeszmény ráébreszthet minket arra, hogy a szépség nem statikus, nem állandó. Egy kapu, amely a világ és önmagunk megértéséhez vezet. Talán itt az idő, hogy ne csak a tökéleteset keressük, hanem azt, ami valódi. Mert a szépség nem a világ ideálja. A szépség a mi történetünk.
Kép forrása: Pixabay
Szerző: Révész Bogi
(Kiemelt kép forrása: detoutesbeautes.louvre.fr)
Források:
A cikk termékmegjelenítést tartalmaz.
