A pszichés traumát sokáig kizárólag lélektani eseményként kezelték. Az utóbbi évtizedekben azonban az idegtudomány, az epigenetika és a testorientált terápiás irányzatok egyértelműen bebizonyították: a trauma nemcsak az emlékezetben, hanem a test sejtjeiben is nyomot hagy.
A fájdalmas múlt nem csupán gondolatainkban és érzelmeinkben él tovább, hanem hormonális, neurológiai és izomreakciók formájában is rögzül – akár hosszú éveken át. Ez a felismerés új megértést hozott a tudományban, és új irányokat is a gyógyulás útján: ha a test is hordozza a traumát, akkor a gyógyulásnak is testi szinten kell elkezdődnie.
A tudattalan trauma-emlékezet
Az egyik legfontosabb felismerés, hogy a trauma nemcsak a pszichénkben, hanem a testünkben is mély nyomot hagy. Sokszor előfordul, hogy egy illat, hang vagy érintés váratlanul aktivál régi félelmeket, anélkül, hogy tudatosan fel tudnánk idézni a múltbeli eseményt. A test emlékezik – és ez az emlékezet sejtszintű lenyomatokat is jelent.
A trauma hatása érezhető az idegrendszer működésében, az izomtónusban, az emésztésben és a hormonháztartásban is.
A trauma, mint idegrendszeri állapot
A poszttraumás stressz szindrómában (PTSD) szenvedők agyában a limbikus rendszer – különösen az amygdala – túlműködést mutat, míg a racionális gondolkodásért felelős prefrontális kéreg alulműködik. Ez az idegrendszeri egyensúlytalanság azt eredményezi, hogy az érintettek gyakran akkor is veszélyben érzik magukat, amikor nincs valós fenyegetés. A trauma tehát nemcsak egy emlék, hanem egy tartós idegrendszeri túlélőreakció.
A test ennek megfelelően reagál: szapora szívverés, izomfeszültség, alvászavarok, emésztési problémák jelentkezhetnek.
A Harvard Egyetem kutatásai kimutatták, hogy a krónikus stressz és trauma megzavarja a hipotalamusz–hipofízis–mellékvese (HPA) tengely működését, amely hosszú távon hormonális zavarokhoz, gyulladásokhoz és immunrendszeri problémákhoz vezethet.
Kép forrása: Pablo Calvog
Öröklődhet a trauma?
A sejtmemória tudományos alapját részben az epigenetika szolgáltatja. A Mount Sinai Medical Center 2015-ös kutatása, amelyet Rachel Yehuda vezetett, kimutatta, hogy a holokauszt-túlélők gyermekei olyan epigenetikai változásokat hordoznak a stresszválasz szabályozásában, amelyek érzékenyebbé teszik őket a stresszre.
Ez a kutatás az elsők között igazolta embereknél, hogy a trauma biológiai hatásai epigenetikai úton generációkon keresztül öröklődhetnek.
A test és lélek szétválása – és újraegyesítése
A trauma gyakran a testtől való elidegenedéssel jár. Az érintettek beszámolói szerint elveszítik kapcsolatukat saját érzeteikkel, néha túlságosan érzékennyé válnak, máskor pedig elnyomják a test jelzéseit. Ezt a jelenséget disszociációnak nevezzük, amely nemcsak pszichológiai, hanem neuroszenzoros folyamat is. A hagyományos, beszélgetésalapú terápiák ezekben az esetekben gyakran nem elégségesek, hiszen a test emlékeihez nem mindig férünk hozzá tudatosan.
Testorientált terápiák: visszatérés a testhez
Bessel van der Kolk pszichiáter The Body Keeps the Score című könyvében azt írja:
„azok a terápiás módszerek a leghatékonyabbak, amelyek a testet is bevonják a feldolgozásba”.
Ilyen például a Somatic Experiencing (Peter Levine módszere), amely a testérzetek tudatosításával segíti az idegrendszer lecsillapítását. Levine megfigyelése szerint a vadon élő állatok túlélés után nem traumatizálódnak – mivel ösztönösen remegéssel, mozgással vezetik le a feszültséget. Mert a traumát nem elnyomni, hanem átélni, feldolgozni és végül elengedni szükséges ahhoz, hogy valódi gyógyulás történjen.
Kép forrása: Albina Gavrilovic
Az integrált megközelítés jövője
A legújabb terápiás irányzatok – mint a neurofeedback, a szenzoros integrációs terápia vagy a pszichoszomatikus orvoslás – már nem választják szét a testet és a lelket. Ehelyett az idegrendszer újrahuzalozására és a testi-emocionális integrációra fókuszálnak. A gyógyulás ebben az értelemben nem csupán a trauma „megbeszéléséről” szól, hanem a testhez való visszatérésről is – hogy újra otthon érezzük magunkat a saját testünkben.
A trauma nem csupán egy múltbéli esemény, hanem egy jelen idejű testi-idegrendszeri állapot, amely befolyásolja, hogyan érzékeljük a világot – és önmagunkat benne.
A legnagyobb kihívás nem feltétlenül az emlékek felidézése, hanem az, hogy újra biztonságban érezzük magunkat a saját testünkben. A tudomány és a testorientált terápiák felfedezései azt üzenik: a gyógyulás lehetséges. Nem kell örökre hordoznunk azt, amit valaha túléltünk. A test, amely a traumát megőrizte, képes a gyógyulásra is – ha megtanulunk újra hallgatni rá, együttműködni vele, és szeretettel visszatérni hozzá. Mert valódi szabadság akkor kezdődik, amikor már nem a múltunk diktálja a jelenünket, hanem mi magunk írjuk újra a történetünket – testben és lélekben egyaránt.
Szerző: Mertain Lilla
(Kiemelt kép forrása: ShotPrime Studio)
Források:
- Peter Levine, PhD: Peter Levine’s Brilliant Secret to Overcome Trauma
- Sehungary.com: A Somatic Experiencing módszertana
- PsychAlive: Dr. Peter Levine on the Somatic Experiencing Approach and the Cocept of Titration
- Bruce S. McEwen: Physiology and Neurobiology of Stress and Adaptation: Central Role of the Brain
- Pubmed.ncbi.nlm.nih.gov: Transgenerational effects of posttraumatic stress disorder in babies of mothers exposed to the World Trade Center attacks during pregnancy
Ezek is érdekelhetnek:
