Vannak virágok, amik nem a nappalt választják szirmaik kibontására, hanem a bársonyos éjszakát. Mint az Éjkirálynő kaktusz, mely gyakran csak egyetlen éjjel erejéig virágzik, megőrizve sejtelmességét. Mi ma a titok? Érték, vágy, vagy luxus? Talán mindez egyszerre, és még valami több.
A titkokat magunkban hordozzuk. Súlyuk lehet könnyű, akár egy selyemszál, de mázsás is, mint a meg nem élt vágyak, ki nem mondott szavak, vagy eltemetett félelmek. Bármelyik legyen is, körülöttünk minden arra sarkall bennünket, hogy ezeket nyílttá tegyük, miközben egy részünk talán óvón elfedő és termékeny sötétet áhít.
A dilemma érthető. Túl sok olyan időszak volt a történelemben, amikor a női titok nem erő volt, hanem mélységes fájdalom, néma kiáltás. De ma már más időket élünk. A csönd levetette kényszerű és szűk ruháját, és helyette elegáns, éjfekete estélyit öltött. Méltóságteljes tekintetében ott tükröződik, hogy erő van abban is, amit nem oszt meg.
„A világ kérdez. Mindig és hangosan. Azt akarja, hogy mutass, ossz meg, mesélj, és látszódj, de nem minden érték mérhető pillantásokban, és nem minden szépség virágzik ki a fényben.”
Van egy növény, amelyik pontosan tudja ezt.
Az Éjkirálynő kaktusz nem tűri a tűző napot. A közvetlen fény megégeti – épp, mint a női lélek bizonyos rétegeit, ha túl hamar, túl sokszor, túl sokak előtt kell mezítelenné válnia. Van, amit csak a sötét ölelésében lehet kibontani, mert ott nem válik áruvá. Ez a növény nem kér figyelmet, nem keresi.
Kép forrása: BubbleTeaOriginal
„Egyetlen éjszakán át virágzik, de akkor maradandó nyomot hagy.”
Aki látja, nem felejti, de aki nem figyel, elveszíti. Nem ismétel, nem alkalmazkodik, és nem virágzik újra csak azért, mert kérik. Ritkasága a lényege.
Nem egyszerű növény, hanem megtestesült tartás és méltóság. Magasan, sziklák ölelésében kapaszkodik a tengerszint fölött, ahol a levegő ritka és tiszta, és minden apró cseppnyi nedvességet gondosan megőriz. Légzőgyökerei szinte láthatatlanok, mégis szívósan ragaszkodnak, hogy éltető forráshoz jussanak. Szárai feszesek és karcsúak, mint egy bálterembe lépő nő alakja, akinek minden mozdulatában ott van az időtlen elegancia, a tudatos visszafogottság és a magabiztos csend.
A női titok pontosan olyan, mint azok a növények, amelyek éjjel virágoznak. Nem a világosságot keresik, hanem a belső fényt, amit nem lehet mesterségesen előcsalogatni. Ahogyan az Éjkirálynő virága is csak akkor tárja ki szirmait, amikor a levegő párája és a sötétség sűrűje már szinte kézzel fogható, a női lélek is saját klímáját teremti meg a kibomláshoz. A pillanat, amikor megszületik benne a megmutatkozás igénye, nem kívülről fakad — hanem belülről. Mint a nedvesség, ami titkon gyűlik a gyökerekben, míg végül megfeszíti a szárat, megduzzasztja a bimbót, és előhívja a virágot, ami addig csak sejtelem volt.
Kép forrása: PhotoSunnyDays
Ez az új luxus, ami nem visszatart, hanem táplál. Aki hordozza, nem rejtőzik, hanem izgalmas, és a nyilvánvalón túlmutató szirmait növeszti. Ahogy a növény sem kérdőjelezi meg saját időzítését, úgy nekünk, nőknek sem szabad siettetnünk azt, ami még formálódik legbelül. Ez segít különbséget tenni felszín és mély között, és visszaadni az irányítást, hogy mit mutatok meg, kinek, és mikor.
Még ha el is felejtettük, hogyan kell titkot hordozni, a test ösztönösen emlékszik, mint a nyílni készülő virág. Elég egy lassabb mozdulat, egy nem kimondott válasz, vagy az a pillanat, amikor valamit megtartunk magunknak. Mint az Éjkirálynő, aki tudja, mikor jön el az ő ideje, és hogy titka, minden várakozást megér.
Szerző: Punyi-Jevuczó Diána – Fonóasszony
(Kiemelt kép forrása: Boiko Olha)
Ezek is érdekelhetnek:
