Minden év január harmadik hetén az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét fókuszba helyez egy olyan súlyos betegséget, amely a legtöbb esetben, jó eséllyel megelőzhető. A kampány célja, hogy figyelemfelkeltéssel és edukációval tegyen azért, hogy a méhnyakrákot érintő tévhitek helyét átvegye a tudatosság, a prevenció fontosságának hangsúlyozása, valamint, hogy cselekvésre ösztönözzön mindenkit, akinek lehetősége van a védőoltás és a szűrővizsgálatok igénybevételére.
A méhnyakrák: számok mögött a valóság
„A méhnyakrák egyike a nőket érintő leggyakoribb daganatos megbetegedéseknek, és egyike azoknak, amelyek kialakulása az orvostudomány jelenlegi állása szerint szinte teljes mértékben megelőzhető.” olvasható Dr. Krasznai Zoárd és Dr. Molnár Szabolcs szülész-nőgyógyász szakorvosok, közösen jegyzett 2022-es tanulmányában.
Az írás folytatásából megtudhatjuk, hogy a betegség kialakulásáért 99,9%-ban a humán papillómavírus (HPV) felel. Épp ezért, a célzott szűrővizsgálatok és a HPV elleni védőoltás fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. A WHO becslése szerint, a két hatékony megelőzési módszer széles körű elterjedésével a méhnyakrák szinte teljesen eltűnhetne a a halálos betegségek listájáról.
A méhnyakrák világszerte a nők körében az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés.
Magyarországon évente több mint 1000 nő szembesül a diagnózissal, és körülbelül 400 életet követel a betegség.
Ezek a számok riasztóak, különösen annak tudatában, milyen hatékonyan lép fel a védőoltás a betegséggel szemben, és mennyire jól gyógyítható a szűrővizsgálatoknak köszönhetően korán felfedezett elváltozás.
A magas halálozási arány a Magyar Orvosi Kamara szerint döntően annak köszönhető, hogy a magyar nők csupán egy negyede jár rendszeresen méhnyakrákszűrésre. Miközben, a betegséget kiváltó HPV rendkívül elterjedt vírus, amely szexuális érintkezés útján terjed, és gyakran tünetmentesen van jelen a szervezetben. Bár sok esetben a fertőzés magától elmúlik, egyes típusai hosszú távon veszélyesek lehetnek, és daganatos elváltozásokhoz vezethetnek. Ezért kulcsfontosságú a megelőzés, amely az említett két pilléren nyugszik: a HPV elleni védőoltáson és a rendszeres méhnyakszűrésen.

Kép forrása: JOURNEY STUDIO7
A védőoltás ereje
Hazánkban 2014 óta ingyenesen elérhető a HPV elleni védőoltás a 7. osztályos lányok számára, 2020-tól pedig már a fiúknak is lehetőségük van térítésmentesen megkapni az oltást. Az oltás önkéntesen igényelhető, de rendkívüli hatékonyságát számos kutatás igazolja: az oltottak körében jelentősen csökken a méhnyakrák kialakulásának kockázata.
Egy 138 692 nő adatát elemző kutatás kimutatta, hogy a 2008-ban Skóciában bevezetett oltóprogram 80-90% közötti mértékben csökkentette a méhnyakrák előtt kimutatható kórállapotok kialakulását.
A HPV elleni vakcinával kapcsolatos félreértések és tévhitek miatt sokan nem élnek ezzel a lehetőséggel, pedig a védőoltás nemcsak a méhnyakráktól, hanem egyéb HPV által okozott daganatos megbetegedésektől is védelmet nyújt. Fontos, hogy a szexuális élet megkezdése előtt a leghatékonyabb az oltás. Éppen ezért érhető el az ingyenes védőoltás a kiskamasz korba lépő lányoknak és fiúknak. Érdemes a szülőknek tájékozódni az oltásról, megismerni annak jelentőségét, mert így tudják segíteni gyermekeiket abban, hogy a jövőben kevesebben szembesüljenek a HPV okozta betegségekkel, és legfőképp a méhnyakrákkal.
Fontos tudni, hogy a legújabb vizsgálatok azt mutatják, hogy a felnőttek körében is hatékony lehet az oltás. A témáról bővebben ide kattintva olvashatsz.
A szűrővizsgálat életet menthet
A prevenció másik alappillére a rendszeres méhnyakszűrés. A szűrővizsgálatok lehetőséget adnak arra, hogy a méhnyakrák kialakulása előtt az orvosok felismerjék az esetleges kóros elváltozásokat, és időben beavatkozhassanak.
Kritikus fontosságú ez a lépés, hiszen a méhnyakrák azon kevés daganattípusok közé tartozik, ahol kimutatható a rák kialakulása előtti állapot, tehát a korai felismerés ennél a betegségnél valóban életet menthet.
A legtöbb orvosi ajánlás szerint a méhnyakrák szűrés megkezdésének legkésőbbi időpontja 21 éves korban van, legkorábban pedig a szexuális élet megkezdésétől számított egy év elteltével ajánlott. 21 és 65 éves kor között célszerű évente részt venni méhnyakrákszűrésen.
2025-re az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét szervezői célul tűzték ki, hogy még több nőt motiváljanak arra, hogy rendszeresen vegyenek részt szűrővizsgálatokon. Ez nem csupán statisztikai adatokat javítana, hanem életeket menthetne meg.

Kép forrása: Photoroyalty
Cselekvéssel a betegség megelőzéséért
Ez a hét nemcsak a figyelemfelkeltésről szól, hanem a cselekvésről is. Akár szülőként, akár nőként, akár csak felelősségteljes állampolgárként sokat tehetünk a saját magunk és mások egészségéért. Ismerjük meg a HPV elleni oltás fontosságát, támogassuk egymást a szűrővizsgálatokon való részvételben, és terjesszük a megelőzés üzenetét. Beszélgessünk róla szeretteinkkel, barátnőinkkel vagy akár munkatársainkkal is.
A méhnyakrák nem csupán egy statisztikai adat – mind a 400 élet, amelyet évente elveszítünk, egy édesanyát, egy testvért, egy barátnőt, egy kollégát jelent. Az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét üzenete ezért rendkívül fontos: a tudatos döntéseinkkel életeket menthetünk.
A méhnyakrák megelőzhető. Egyetlen oltás, egy pár perces szűrővizsgálat, egy beszélgetés az orvossal – ezek a lépések nemcsak egészséget, hanem tudatosságot és hosszabb életet is jelenthetnek.
Mikor voltál utoljára méhnyakrákszűrésen? Lehet épp itt az ideje foglalni egy időpontot a nőgyógyászodhoz.
Szerző: Dr. Ujhelyi Nelli – főszerkesztő, Longevity Magazin
(Kiemelt kép forrása: BLACKDAY)