A kutyák nem csupán a legjobb barátaink, hanem a hosszabb élet titkainak kutatásában is főszerepet kaphatnak. Egyre inkább a tudomány középpontjába kerülnek, és nem véletlenül: biológiailag nagyon hasonlóan öregednek, mint mi emberek. Na de hol tart most a tudomány a kutyák öregedésének vizsgálatában, és mire számíthatunk a közeljövőben? Nos, könnyen lehet, hogy épp négylábú társainknak köszönhetünk majd néhány extra, egészséges évet.
Kutyák: a tökéletes modell az öregedés megértéséhez
„Ha kiderítjük, hogyan lehet megelőzni a kutyák öregedéssel összefüggő állapotromlását, akkor ez egy nagyon erős kiindulópont ahhoz, hogy ugyanezt az emberekkel is megtehessük, mivel a kutyák hasonló, korral járó betegségekben szenvednek, és olyan módon osztoznak a környezetünkben és szokásainkban, ahogyan a laboratóriumi egerek nem” – állítja Celine Halioua, a Loyal alapítója és vezérigazgatója. A Loyal LOY-002 tablettája az öregedéssel járó anyagcsere-változások visszafordítását célozza meg, például az inzulinszint növekedésének csökkentésével mérsékli a sérülékenységet.
A Dog Aging Project kutatói szerint az azonos környezet és a hasonló biológiai folyamatok mellett még egy tényező teszi a kutyákat tökéletes modellállatokká:
„a kutyák biológiailag hétszer-tízszer gyorsabban öregszenek, mint az emberek, ezért rövid idő alatt vizsgálhatók az öregedési folyamatok és az azokat lassító kezelések hatásai klinikai körülmények között.”

Kép forrása: New Africa
Dog Aging Project: gyorsított idővonalon az öregedéskutatásban
A Dog Aging Project az első nagyszabású kutatás, amely természetes környezetükben vizsgálja a kutyák öregedését. A kutatók szerint a rapamycin, egy egyszerű és olcsó gyógyszer, amelyet eddig szervátültetéseknél használtak, alacsony dózisban meghosszabbíthatja a kutyák életét, javítva a szív- és kognitív funkcióikat.
Daniel Promislow, a projekt társigazgatója szerint eredményeik fényévekkel előzik mindazt, amit embereken végeztek vagy végezhetnek, hiszen amit most kutatnak, egy negyven évig tartó emberi klinikai vizsgálatnak felel meg: azt tesztelik, képes-e egy gyógyszer meghosszabbítani az egészséges élettartamot. Kate Creevy vezető állatorvos pedig kiemelte, hogy a kutyák ivartalanítása során szerzett adatok különösen értékesek lehetnek a menopauza kutatásában, mivel pontos párhuzamot lehet vonni a nők hormonális változásaival:
„Arra vonatkozó adatokkal is rendelkezünk, hogy a kutyákat milyen korban ivartalanították – ami megfeleltethető a nők menopauzájának életkorbeli eltéréseinek -, valamint az ivartalanítás okára vonatkozó adatokkal, ami áttételezhető az orvosi okokból méheltávolításon átesett nőkre.”

Kép forrása: Harbucks
Magyar kutatók a kutyák öregedésének vizsgálatában
A kutyák intelligenciája sokkal többet árulhat el rólunk, mint eddig gondoltuk – derült ki az ELTE Etológia Tanszék legfrissebb kutatásából. A tudósok lenyűgőző felfedezést tettek: a kutyák intelligenciájának is van egy „g faktor” nevű központi eleme, amely sok jellemzőjében – többek között az öregedési mintázatában is – hasonlít az emberi megfelelőjéhez.
„A kutatók két és fél éven keresztül követték nyomon a kutyák kognitív teljesítményét, és azt találták, hogy a globális kognitív hanyatlás során a „g faktor” értéke az öregedéssel csökken – főleg, ha a kutya egészségi állapota romlik.”
Bár minden képesség hanyatlott az idő előrehaladtával, a memória és az asszociációs tanulás másképp változott, mert más tényezők is hatással voltak rájuk. Mivel ez a mintázat az emberi öregedéssel párhuzamban áll, a jövőben segíthet feltérképezni a kognitív hanyatlás mögött álló molekuláris és neurológiai folyamatokat is.
A kutyák nemcsak megérzik, ha baj van – lehet, hogy hamarosan meg is mutatják, hogyan kerülhetjük el. Amit ma rajtuk tanulunk, holnap az emberi élet éveit írhatja újra.
Szerző: Révész Bogi
(Kiemelt kép forrása: PeopleImages.com – Yuri A)
Források:
- ELTE TTK: A kutyák segítségével többet tudhatunk meg az öregedésről és az elmeműködésről
- Bognár, Z., Turcsán, B., Faragó, T. et al. Age-related effects on a hierarchical structure of canine cognition. GeroScience 46, 5843–5874 (2024)
- Hill, A.: Scientists explore longevity drugs for dogs that could also ‘extend human life
- Bailey, S.: A new leash on life: Why dog longevity could be the key to ours
- Creevy KE, Akey JM, Kaeberlein M, Promislow DEL; Dog Aging Project Consortium. An open science study of ageing in companion dogs. Nature. 2022 Feb;602(7895):51-57. doi
Ezek is érdekelhetnek: