A kéz szorítóereje többet mond az öregedésről, mint gondolnád

2025. január 27. | Címlap, Egészségkód, Kiemelt

Olvasási idő: 3 perc

Mindannyiunk számára jól ismert mozdulat, amikor reggel megragadjuk a kávéscsészénk fülét, kezet rázunk egy találkozó alkalmával vagy épp felemeljük a teli bevásárlószatyrainkat. Ezek a mindennapi mozdulatok többet mondhatnak az egészségünkről, mint azt korábban gondoltuk volna. Egyre több kutatás igazolja, hogy a kéz szorításának ereje, ami első blikkre jelentéktelennek tűnhet, valójában az öregedés, sőt a hosszú élet egyik legjobb előrejelzője lehet. 

Az egészséged a kezedben van – szó szerint

Tekintsünk a szorítóerőre úgy, mint egy pontosan kalibrált homokórára. Egy eszköz, ami precízen követi az idő múlását, miközben azt is megmutatja, milyen tempóban öregszik a tested. Így nem csoda, hogy ez az egyszerű, mégis sokatmondó képesség mára az öregedés egyik legmegbízhatóbb biomarkerévé vált, hiszen objektív képet nyújt arról, mennyire vagyunk egészségesek – vagy hogy biológiai értelemben mennyire „öregszünk”.

Egy 2019-es szakirodalmi áttekintés kimutatta, hogy a szorítóerő szoros kapcsolatban áll számos egészségügyi tényezővel:

az általános izomerőtől kezdve a csontsűrűségen, a csonttörések kockázatán, az eséseken és az alultápláltságon át egészen a kognitív funkciókig, az alvásproblémákig vagy akár a depresszióig.

Egy szuszra még elolvasni is sok, mi mindent jelezhet előre az izmok állapota, ami jól láthatóan a fizikai, mentális és általános egészségi állapotunk komplex tükreként szolgál.

De a kutatások itt nem állnak meg. Egy 2015-ös vizsgálat például arra a megdöbbentő eredményre jutott, hogy a markolaterő még a szisztolés vérnyomásnál is pontosabb előrejelzője lehet a szív- és érrendszeri halálozás kockázatának. Ez különösen fontos felismerés egy olyan korban, amikor az egyszerű, gyors és nem invazív szűrővizsgálatok iránti igény egyre nagyobb.

Kép forrása: Peter Porrini

Nemcsak a szív egészségét jelezheti azonban. Egy 2011-es kutatás kimutatta, hogy a fogóerő az általános izomerő és állóképesség legjobb előrejelzője, míg egy 2018-as tanulmány szerint a kognitív hanyatlás is szoros összefüggésben állhat a szorítóerővel. Ráadásul ez az összefüggés nemcsak az általános populációban figyelhető meg, hanem olyan specifikus csoportokban is, mint például a skizofréniával diagnosztizált személyek.

A kéz szorítóereje tehát az egészségi állapot globális „lakmuszpapírja” lehet, így joggal merül fel a kérdés: vajon érdemes-e céltudatosan edzeni a szorítóerőt, és ha igen, hogyan kezdjük el? 

Edzeni vagy nem edzeni?

Sokan emlékszünk arra az alap matekszabályra, hogy minden négyzet téglalap, de nem minden téglalap négyzet. Valahogy így van ez a szorítóerővel is. Téves azt hinnünk, meg kell erősítenünk a szorítóerőnket, és ezzel máris csökkentettük az említett betegségek kockázatát. „Bárcsak ilyen egyszerű lenne. Valójában arról van szó, hogy ez csak egy nagyon jó mutatója az általános erőnlétnek.”  – mondja a GQ cikkében Ingrid Anderson, a fizikoterápia doktora (DPT) és az Intown Physical Therapy tulajdonosa.

kéz

Kép forrása: Chutima Chaochaiya

Ennek ellenére akadnak olyan helyzetek, amikor érdemes a szorítóerőt célzottan edzeni. Ha valakinek panaszai vannak a csuklója, könyöke vagy keze körül, a rehabilitációban a fogóerő-fejlesztés hasznos lehet, különösen teniszkönyök esetén. Továbbá akkor is indokolt a fejlesztés, ha a fogásod korlátozza az edzéseid hatékonyságát, például nagy súlyok emelésénél. A markolat fejlesztéséhez végezhetsz súlycipelést nehéz tárgyakkal, miközben lassan sétálsz, vagy kipróbálhatod a rúdon függést 10-20 másodpercig, esetleg használhatsz stresszlabdát és csuklógörgőt az erősítéshez.

Az erőnlét és az egészségi állapot sokszor az apró részletekben rejlik. Bár a szorítóerő önmagában nem a hosszú élet kulcsa, fejlesztése erősebbé és kiegyensúlyozottabbá tehet, szó szerint kézben tartva az életed ritmusát.

Szerző: Révész Bogi

(Kiemelt kép forrása: Andrey_Popov)

Források:

  1. Firth et al.: Grip Strength Is Associated With Cognitive Performance in Schizophrenia and the General Population: A UK Biobank Study of 476559 Participants
  2. Trosclair et al.: Hand-Grip Strength as a Predictor of Muscular Strength and Endurance
  3. Richard W Bohannon: Grip Strength: An Indispensable Biomarker For Older Adults
  4. Leong et al.: Prognostic value of grip strength: findings from the Prospective Urban Rural Epidemiology (PURE) study
  5. Hannah Singleton: Longevity Experts Say Grip Strength Is An Indicator of How You’re Aging—Here’s Why That Matters

További érdekes cikkeink

„A gyógyító étrendek összekapcsolják az egészséget, az örömöt és a közösségi élményt” – Interjú Szathmári Orsolya természetgyógyásszal

„A gyógyító étrendek összekapcsolják az egészséget, az örömöt és a közösségi élményt” – Interjú Szathmári Orsolya természetgyógyásszal

Hogyan válhat a konyha a hosszú távú egészség és az egyensúly laboratóriumává? Szathmári Orsolya nyelvtanárból lett természetgyógyász, aki Svájcban, két gyermek mellett értette meg: az étel nemcsak táplálék, hanem az egészség, az egyensúly és a közösség záloga. Ma már...

bővebben

Kövess minket máshol is

Ezeket olvastad már?

LONGEVITY MAGAZIN – ÚJ KORSZAK
LONGEVITY MAGAZIN – ÚJ KORSZAK

  Vannak korszakok, amelyek nem az események külső változásával kezdődnek, hanem azzal, hogy másként kezdünk figyelni. Az elmúlt években megszoktuk, hogy a hosszú élet ígéret. Próbáltuk megközelíteni rutinnal, képletekkel, trendekkel, mintha az emberi test egy...

bővebben