Míg Amerikában és a nyugati társadalmakban azt látjuk, hogy az ötvenes, hatvanas korosztály a fénykorát éli, addig hazánkban még mindig egyfajta stigmát jelent, ha az ember elmúlt 40 éves. Kishonthy Csilla szépségápolási szakértővel arról beszélgettünk, hogyan definiálhatja újra magát egy 50 vagy 60 éves nő, és miért nem csak a fiatalok kiváltsága a „jónőség”.
Szépségápolási szakértőként fő célcsoportod az ötvenes, hatvanas korosztály. Jellemzően milyen problémákkal fordulnak hozzád és milyennek látod őket?
Akik hozzám érkeznek, már készek felfedezni és megmutatni a bennük rejlő lehetőségeket, arra vágynak, hogy újra kapcsolatba kerüljenek a szépségükkel, elveszettnek hitt nőiességükkel. Olyan nők, akik egyaránt szeretnék felülírni a korosztályuk sémáit, valamint a magukról alkotott negatív gondolati mintákat.
Bár gyakran emlegetjük egy kategóriaként az ötveneseket és a hatvanasokat, a két korosztály két külön jelenség.
Míg az előbbiek még javában dolgoznak, addig az utóbbiak között már jócskán vannak nyugdíjasok, akik az unokák születésével új szerepkörbe kerülnek nagymamaként. Mindkettő csoportra igaz, hogy kicsit elveszettek, elégedetlenek, vágynak a változásra, de nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá.
Az ötvenesek a menopauza időszakában vannak, annak tipikus tünetarzenáljával: ki a hőhullámokkal küzd, ki alvászavarral, mások az alattomosan felkúszó kilóktól szenvednek.
Ez az évtized nagyon intenzív testi változásokat hoz, a hormonháztartás teljesen átrendeződik, az anyagcsere lelassul, ezek hatására pedig a bőr és a haj állaga, kinézete és kezelhetősége is megváltozik.
A legtöbb nő ilyenkor pánikba esik, mert rádöbben, hogy innen már nincs visszaút, a termékeny időszaknak vége, legalábbis biológiai értelemben. Sokan megkérdőjelezik a nőiességüket, a női mivoltukat, ugyanakkor ezzel párhuzamosan megjelenik bennük egy nagyon erős vágy, hogy megőrizzék a fiatalságukat. Ezzel magyarázható az a tendencia, hogy ez a korosztály előszeretettel vesz igénybe akár drasztikusabb szépészeti beavatkozásokat is.
Hatvan felett a nők kiegyensúlyozottabbá, egyben elfogadóbbá válnak önmagukkal szemben. Magyarázható ez azzal is, hogy addigra már lecsengenek bennük a nagy hormonális változások, stabilizálódik az új élethelyzetük – például az unokák születésével új életcélt találnak – a nyugalom és az egyensúly érzése szép lassan visszatér a mindennapjaikba. Ezért is hívom ezt az életszakaszt az egyensúly korszakának. Miközben odafigyelnek a külsőségekre is, azért leginkább a valódi értékek, a minőség, az öngondoskodás, az egészség megőrzése, a tudatos élet kerül a fókuszba.
Kishonthy Csilla
Te hogy látod, a mai ötvenesekre hogyan hat a korunkra jellemző szépség- és fiatalságkultusz? Mennyire jellemző rájuk a plasztikafüggőség?
Ebben az életkorban már mindenki tudja, hogy amit a közösségi médiában lát, az nem a valóság. Az ötvenes, hatvanas éveikben járó színészek, hírességek – mint például a 60 éves Demi Moore, aki az elmúlt időszakban leginkább drasztikus megfiatalodásával került újra a figyelem középpontjába – a külsejükből élnek, a testüket eszközként használják, de azt mindannyian tudjuk, hogy ők nem lehetnek reális példaképeink, mert a rajtuk elvégzett beavatkozások túlzóak. Az öregedés egy természetes biológiai folyamat, ahhoz, hogy ne látszódjanak a jelei, óriási erőfeszítéseket kell tenni, mindamellett, hogy jelentős anyagi befektetést is igényel. Ugyanakkor van egy komoly árnyoldala is: akik a sorozatos plasztikai sebészeti műtétektől várják a megoldást, nem képesek elfogadni az öregedést, az életük, mindennapjaik fókusza végletesen beszűkül a testük fiatalon tartására irányuló törekvésben. Kérdés, hogy ez meddig fokozható, hiszen ennek is elérkezik előbb vagy utóbb a végső határa, amit már nem lehet tovább feszíteni.
Szakmabeliként egyébként nem vagyok az esztétikai beavatkozások ellen, azoknak is megvan a maguk helye és szerepe, de mint oly sok minden másra, erre is igaz a mértékletesség betartásának aranyszabálya. Lehet vele szépíteni, ideig-óráig elodázni az öregedés külső jeleit – miközben azért tudjuk, hogy a biológiai óra akkor is ketyeg, ha a külsőnk még fiatalnak látszik –, de ezt a végtelenségig nem lehet űzni. Sokakban felmerül a kérdés, hogy ha már nem fiatalok, akkor a ráncaik és barázdáik miatt kevésbé értékesek? Sok ötvenes-hatvanasban okoz ez önértékelési zavart, identitásválságot.
Mit szoktál tanácsolni azoknak a hölgyeknek, akiken látod ezt a meghasonlottságot? Hogyan tudnak visszatérni az egyensúlyi állapotukhoz és hogyan tehetnek rendet magukban?
Célom, hogy a hozzám forduló nők számára inspiráló és gyakorlati úton mutassam meg, hogyan válhatnak újra sikkes, magabiztos nővé – olyanná, amilyennek mindig is képzelték magukat. Az öltözködés, szépségápolás és smink lehetőségeinek finomhangolásával egy teljesen új látásmódot nyújtok nekik, amely megváltoztatja az önmagukról alkotott képet, és újra összhangba hozza a külső és belső világukat.
Hiszem, hogy minden nőben ott rejlik az elegancia és a kifinomultság, és hogy ez a szépség nem kiváltság, hanem egy természetes adottság, amit egy kis tudatossággal és odafigyeléssel bárki kihozhat magából, bármely életkorban, mert a „jónőség” nem csak a fiatalok kiváltsága.
Arra buzdítom a hölgyeket, hogy fordítsák a figyelmüket önmagukra és vizsgálják meg, mitől éreznék magukat igazán jól: attól, hogy ránctalannak látszanak vagy valami egészen mástól? Mi zavarja őket igazán: az, hogy öregnek érzik magukat, a munkahelyükön már nem fogadják el őket vagy hogy a férfiak már nem fordulnak meg utánuk az utcán? Az önismeret fejlesztése, a saját, valós igényeink feltérképezése, önmagunk minél alaposabb megismerése a legfontosabb kapaszkodó, amely segíthet abban, hogy visszataláljunk a belső egyensúlyunkhoz. Azt tapasztaltam, hogy azok a nők, akik ismerik magukat, könnyebben hoznak az életükben fontos döntéseket. Ez az önismeret kiterjed az egész megjelenésre is, hiszen az, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, meghatározza az öltözködésünket, a sminkünket, és a frizuránkat is, sőt szó szerint kiül az arcunkra. A külső megjelenésünk teljes összhangban van a belső önbizalmunkkal, amely egy oda-vissza ható folyamat.
Emellett persze a stílusunk megtalálása is lényeges. Semmi sem ad annál nagyobb magabiztosságot és kisugárzást, mint amikor valaki tudja, hogy mi áll jól neki és kiváló stílusérzékkel, önazonosan öltözködik.
50, 60 évesen persze kicsit újra kell tanulnunk magunkat: újra fel kell fedezni a színeket, fazonokat és már sminkelni is máshogy kell, mint húszévesen.
Megéri elmenni egy szaktanácsadóhoz, aki pontosan látja, milyen irányba érdemes elmozdulni, megtanít öltözködni, sminkelni. Az arc kontúrjai is halványulnak, a szemünk íve is változik, de egy ízléses, decens sminkkel káprázatosan széppé és harmonikussá tudjuk tenni a megjelenésünket.
Kishonthy Csilla
Beszéljünk arról is, hogy azért egy mai ötvenes már korántsem olyan, mint a nagyszüleink idejében: sokkal aktívabbak, nyitottabbak és tele vannak tervekkel. De az új ötveneseknek is meg kell tanulniuk, hogy hogyan viszonyuljanak az idősebb, már nem olyan fiatal önmagukhoz, ugyanakkor megtalálják a társadalomban betöltendő új szerepüket is.
A mostani ötveneseknek, hatvanasoknak a szüleik, amikor ennyi idősek voltak, teljesen más életfázisban voltak, öregebbnek látszottak. Akik most 50-60 évesek, számukra nagy feladat ennek a korszaknak az újraértelmezése, hiszen nekik nincs mintájuk, a felmenőiktől nem kaptak erre vonatkozó útmutatót, miközben az új minta pedig még nem alakult ki. A nyugati, jóléti társadalmakban ilyen szempontból előrébb járnak. Ott az ötvenes-hatvanas korosztály nemcsak jelentős gazdasági erővel rendelkezik, de egy olyan erős, több évtizedre visszanyúló mintával is, amihez lehet igazodni. Azt érzékelem, hogy számukra a kor tényleg csak egy szám, ami semmiben nem korlátozza őket. A megjelenésükből is ez az öntudatosság, magabiztosság sugárzik. Gondoljunk csak Helen Mirrenre vagy Meryl Streepre! Bár biztos vagyok benne, hogy rajtuk is végeztek ilyen-olyan beavatkozásokat, de méltósággal öregszenek, elegánsan vállalják a korukat. Vagy nézzük meg az olasz nőket! Olaszországban kultúrája van a szépségnek, korra, nemre való tekintet nélkül. Egy olasz nő nem lép ki az utcára anélkül, hogy ne lenne tökéletes a megjelenése, mindegy, hogy 30 vagy 60 éves.
Nyugaton a mostani ötvenesek, hatvanasok máshogy szocializálódtak. Nekik volt mintájuk, megvannak a kapaszkodóik, a hagyományaik és elfogadóbbak egymással, az idősebbekkel szemben. Mi még abban szocializálódtunk, hogy 50, 60 évesnek lenni egyet jelent az öregséggel, a női mivoltunk megfakulását, a termékenység elillanását jelzi. Amerikában egy ugyanilyen korú nő tündököl, merészebbnél merészebb álmokat sző és valósít meg, jelen van mindenhol. Nálunk a médiában sincs ez a korosztály képviselve, szinte kizárólag fiatal arcokat láthatunk a képernyőn, még nincsenek saját „Helen Mirrenjeink”. A mostani ötvenesek, hatvanasok azok, akik elkezdték kitaposni ezt az utat az utánuk következő generációknak.
Ha egy tanácsot adhatnál a mostani ötvenes-hatvanasoknak, mi lenne az?
Az öngondoskodás, a magukra figyelés fontosságára hívnám fel a figyelmüket, mert nem a ráncok öregítenek igazán, hanem a testi-lelki elhanyagoltság és a céltalanság.
Egy nő a ráncaival együtt is lehet gyönyörű, ha magabiztos, önazonos és jól ápolt.
Szerző: Jean Orsi
(Kiemelt kép: Kishonthy Csilla)
