A fogászat ma már messze nem csupán a szép mosolyról, a tömésekről és a fogszabályozásról szól. Egyre világosabbá válik, hogy a rágószerv működése szoros kapcsolatban áll a testtartással, a légzéssel, az alvással, az idegrendszerrel és az általános regenerációs képességgel is. A funkcionális szemlélet megjelenésével a fogorvos szerepe átalakul: az izolált beavatkozások helyett egy komplex, egészségközpontú rendszer részesévé válik.
Interjúnkban egy olyan szakemberrel beszélgettünk, aki praxisában következetesen integrálja a posturológia, az alvásorvoslás, a légzésterápia, a neurológia és a mikrobiomkutatás eredményeit a mindennapi fogászati ellátásba. Szó esik arról, mikor válik egy „egyszerű” harapási eltérés szisztémás problémává, hogyan hat az alvásminőség a kezelési döntésekre, miért kulcsszereplő a fogászat a prevencióban, és hogyan formálja át a következő évtized a szakma helyét az egészségmegőrzés rendszerében.
Hogyan változott meg az elmúlt évtizedekben a fogászat szerepe az egészségmegőrzés rendszerében, és hol látod ebben a funkcionális/holisztikus szemlélet helyét?
Nagyon sok változásnak vagyunk tanúi a fogászatban. Mégis elsőre hadd kezdjem azzal, ami nem változott. A mosoly szerepe az önértékelésben sok-sok éve köztudott, korcsoporttól, nemtől és országtól. Azaz sok éve tudjuk, hogy a fogászat nagyon sokat tud adni a páciensek önértékeléséhez. Ugyanígy régóta tudott az is, hogy a fogászati gyulladások gócként is tudnak viselkedni, azaz a test távolabbi pontjain, vagy általánosan tudnak gyulladást, immungyengülést okozni.
“A fog végén ott lóg az ember” egy régi tanítás, ami már a 90-es években is egy alap mondás volt egyetemi katedrákon.
Az más kérdés, hogy mára sokkal többet értünk ez alatt.
Kép: Dr. Hermann Gábor
Az újdonságokra áttérve, ahogyan az önértékelésből, a pszichés, mentális kapcsolatot vezetjük tovább, érdemes megemlíteni, hogy korábban is tudtuk, hogy vannak érzékenyebb páciensek, akik más módon reagálnak egy kezelésre, fájdalomra. Megértve a fájdalomérzet, a szenzoros érzékenység egyénenként rendkívüli módon való különbözőségét, az arcfájdalmak, állkapocs ízületi kezelések világában a hagyományos materális kezelések mellé/vagy helyett megérkezett a “bio-pszicho-szociális” kezelési koncepció, ami jelentős változás a kezelési felfogásban.
Újdonság az is, hogy mára megismertük azt az összefüggés-rendszert, amelyben nyomon követhető, ahogyan a fogakat és állcsontokat érintő elváltozások okai és a fogászati beavatkozások, harapás változás következményei lényegesen túlmutatnak a száj-nyak területen. A rágószerv egyik kapcsolódási formája az a biomechanikai összefüggés, amiben a harapás a testi fascia és izomrendszeren keresztül hat a nyaki és háti gerincre, végeredményben az egész testre. A másik kapcsolódás az úgynevezett Tonic Postural System (Testtartási Rendszer) ahol a rágószerv a testtartásért felelős idegi szabályozáson keresztül kommunikál az egész testtel. Azaz a szájüreg, rágószerv olyan érzékeny szenzoros rendszer, amit nem lehet nem figyelembe venni a testtartás, egyensúly szabályozásában. Ez a fajta, úgynevezett posturológiai fogászat, sikeres lehet a sportban, testtartási és akár koncentrációs zavarok kezelésében (társszakmákkal közösen).
Ezek az újdonságok alapvetően írhatják át a fogszabályozás, harapás beállítás felfogását, hiszen ezt a fantasztikusan érzékeny rendszert ki lehet használni és egy teljesen új felfogású fogászati kezelési iskolát lehet kialakítani.
Jelentős újdonság az alvászavarok világa is, hiszen a horkolás, alvási apnoe kezelésében bebizonyosodott, hogy a fogászat, alvásfogászat rendkívül hatékony és az alvásorvosi csapat egyenrangú része lett a somnológia (alvásorvolás), fül-orr gégészet mellett.
Amit még feltétlenül meg kell említeni, az a száj mikrobiom szerepének felértékelődése. Mára tudjuk, hogy a szájüregi mikrobiom és a bél mikrobiom kommunikálnak és a szájhigiéne, táplálkozás sokat tud javítani és rontani általános egészségügy állapotunkon.
Összességében elmondhatjuk, hogy a fogászat nagy digitális forradalma mellett egy csendesebb, de a jövő szempontjából fontos változás történik, ami egy egészségközpontú, funkcionális szemlélet jelent és alapjaiban befolyásolja a fogászati jövőjét.
Milyen élettani összefüggéseket látsz ma már egyértelműnek a rágószervi rendszer, a légzés, az alvás és az idegrendszer működése között?
Érdemes külön említeni a témákat. Az már önmagában nagy változás, hogy nem önmagukban a fogakat, fogsorokat, nyelvet, állkapcsokat, izmokat, nyálkahártyát, nyáltermelő mirigyeket nézzük, hanem, ezek komplex funkcióit egységben tekintjük és rágószervnek, mint működési egységnek hívjuk.
Valójában ezek az új fogalmak azért is szükségesek, mert a nyugati orvoslás korábbi redukcionista szemléletével szemben most az ellenkező irányú integratív, funkcionális felfogás indult el. Ezért fontos például a fogszabályozáson belül az új, funkcionális iskolát Egészségközpontú Funkcionális Fogszabályozásnak elnevezni és a fej-nyaki területen együttműködő szakmák munkáját Fej-Nyaki Funkcionális Orvoslásnak hívni, mert így tudjuk ezt a munkát a funkcionális orvoslásba integrálni.
A légzés hatalmas felértékelődésen ment át, mind a sport edzéstanban, a biohacking világban és szerencsére a terápiás iskolákban is. Ami a fogászat, szájüreg, rágószerv szempontjából fontos, az a szájlégzés kérdése. A szájlégzés kialakulása komplex folyamat, ami ugyancsak lényegesen túlmutat egy szakmán és test-területen. Már annak kialakulása is a mélyben zajló kibillent folyamatokat jelez, de sajnos a krónikus szájlégzés önmagában is egy sor egészséget gyengítő folyamatot indít be.
A szájlégzés például az alvászavarok egyik leggyakoribb kategóriájával a légút típusú alvászavarokkal függ össze. A nappali szájlégzés hajlamosít az éjszakai szájlégzésre, – persze vannak olyanok is, aki napközben stabil orrlégzők, éjszaka viszony kinyílik a szájuk- és ott vesznek levegőt. Így vagy úgy, a kialakult horkolás és alvási apnoe rendkívül sok embert érint és ezekben a terápiában a légzés visszaalakítása orrlégzésre egy fontos kezelés cél lehet. A száj, légzés, nyelv érintettsége teszi fontossá, hogy az alvásterápiában a csapat része legyen az alvásfogászat, de a logopédia és légzéstréning is.
Az alvászavarok kialakulásában is, a rágószervi és testtartás kapcsolatában is rendkívül fontos szerepet játszik az idegrendszer egyensúlya.
A horkolás során túllazult nyelv, garat, légút szövetek vegetatív idegrendszeri szerepe még most is kutatások tárgya, azt tudjuk, hogy egyes agyidegek, vagy nyaki szegmentális idegek stimulálása segít feszesen tartani a légút falait. A testtartási rendszer egy másik nagyon érdekes terület, ami összeköti a rágószervet a test egészével és így az idegrendszerrel.
Mikor válik egy fogászati eltérés a te szemszögedből nem lokális, hanem szisztémás kérdéssé?
Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a fogászat egy önkéntes orvosi beavatkozás és az orvos és páciense közösen döntenek, mennyire merülnek el az összefüggésekben. Kialakulnak majd olyan rendelők (mi például ebbe az irányba megyünk) ahol az első találkozástól kezdve a komplex összefüggéseket keressük. Viszont azt is el kell ismerni, hogy az emberi szervezet kompenzációs kapacitása csodálatos, tehát vannak annyira egyensúlyban lévő szervezetek, ahol megtehetjük, hogy nem kell annyira túlgondolni egy kezelést és nem feltétlenül alakulnak ki negatív következmények. Ehhez csak annyit kell hozzátenni, hogy sajnos a jelenlegi külső körülmények között egyre kevesebb az olyan, akinek jelentős kompenzációs kapacitásai lennének.
Nagyon jelentős harapási eltérések, fájdalmak, aszimmetriák, komplex tünetek, mint szájlégzés, alvászavar, vagy éppenséggel krónikus általános megbetegedések, gerincsérv, csípő probléma, visszatérő sérülések mind olyan helyzetek, amikor igenis az oki terápia érdekében komplex megközelítésre van szükség és vizsgálni kell az összefüggéseket.
Hogyan határozod meg egy páciensnél az első vizsgálat során, hogy hol ér véget a klasszikus fogászat kompetenciája, és hol kezdődik az integratív gondolkodás szükségessége?
Amint említettem, kialakulnak klinikák, ahol a páciens tudja, hogy minden esetre komplex szemlélettel tekintenek és vizsgálják az adott tünet kapcsolódását az egész szervezettel. Nálunk ez lett az alap felfogás. Nagyjából kezdenek kikopni a kínálatból a “sima” fogszabályozó kezelések.
Mit jelent a gyakorlatodban az, hogy a kezelés nemcsak esztétikai vagy mechanikai, hanem funkcionális célokat is szolgál?
A fogászatban, fogszabályozásban kialakultak az úgynevezett “légút központú” vagy “airway centric” kezelési irányok. Ez a harapásvételben, vagy harapás beállításban jelentős különbség sok korábbi harapásvételi elvhez képest. Mi ezt az elvet alkalmazzuk a kezelések során. A fogászati kezelésekben a testkezelés (manuális, vagy gyakorlat alapú) és a logopédia fontos szerepet játszik. Gyermekeknél a nyitott szájtartás, gyermekkori fogszabályozás, vagy alvászavar kezelésében a krónikusan visszatérő felsőlégúti gyulladások okainak keresése és kezelés funkcionális gyermekgyógyászati feladat, ezt is igyekszünk integrálni a kezelésekbe. A funkcionális szemlélet több ponton különbözik a hagyományos mechanikai szemlélethez képest:
- a korábbi felfogásban a harapási és fogazati eltérések kialakulásában a genetikai elképzelés volt/van leginkább elterjedve. Ezzel szemben mi elfogadjuk azt, hogy a fogak állcsontok fejlődése egy komplex, a funkcionális környezet által jelentősen befolyásolt folyamat.
- a hagyományos felfogás szerint a harapási és fogazati eltérések nem függnek össze a test más területeivel funkcióival. Ez szerintünk teljesen túlhaladott nézet. Dönthetünk úgy, hogy nem akarunk foglalkozni ezekkel az összefüggésekkel, de azt állítani hogy nincs bizonyított összefüggés, már nem állja meg a helyét.
- a hagyományos felfogás szerint a harapási eltérések, fogazati eltérések önmagukban patológiás elváltozások, melyeknek következményei lehetnek. A modernebb komplex etiológiai felfogásban maximum azt állapíthatjuk meg, hogy ha fennáll egy másik jelenség is a fogak, harapás eltérése mellett, akkor közös okai vannak a két jelenségnek, vagy egyik a másik hajlamosító tényezője, de nem ok okozati az összefüggés.
- a funkcionális kezelés nem állhat egy lábon, nem egy “one man show”. Ez egy csapatkezelés.
- a kezelési irányok mellett az alkalmazott készülékekben, módszerekben is lehet különbség.
- egy egészségközpontú kezelésben a cél a szép mosoly mellett a maximális helyi és távoli pozitív hatás és minimális helyi és távoli mellékhatás.
Milyen szerepet tulajdonítasz ma az alvásminőségnek a fogászati és fogszabályozási döntésekben?
A fogászat és alvás kapcsolata többszintű. Az alvási apnoes páciensek nagy része nem is tud az állapotáról. Egyes vizsgálatok 80%-ra teszik a lakosság azon részét, amely apnoes, de sem ők, sem az alvásorvoslás nem tud erről. Azaz a fogászat egyik nagy szerepe alvás ügyben a korai felismerés, előszűrés. Ehhez komoly edukáció szükséges, hogy átmenjen az információ, melyek a korai jelek, amiket meg tudunk figyelni a pácienseken egy átlag fogászati kezelés alkalmával. Így sok olyan fogászati probléma más megvilágításba kerül, hiszen potenciális alvászavarra utalhat a jelenlétük. Ilyenek például a fogágybetegséges és az állkapocs ízületi problémák. Azaz ezeket az eseteket potenciális alvászavar részeként kell vizsgálnunk és főleg az állkapocsízületi terápiában az alvásjavítás a kezelés részévé kell, hogy váljon.
A fogászatban említettem a légút központú szemléletet, ami nagy váltás. Fontos kiemelni az alvásfogászatot, ami egy külön területté nőtte ki magát. Fontos megjegyezni az is, hogy nagyobb beavatkozások gyógyulása, főleg nagy sebészi műtétek esetében jelentősen függ attól, hogy mennyire regeneratív az alvás.
Végül, de semmi esetre sem utolsó sorban a gyermekkori kezelések időzítésében, komplex kivitelezésében van az egyik nagyon jelentős váltás. A fogazati, harapási eltérés nem egy önmagában álló random probléma, amivel várhatunk a fogváltás végéig és kiegyenesítjük a mosolyt, hanem egészen más módon kell ezt kezelni. A gyermekkori harapási eltérés szerves része egy tünetegyüttesnek, melyben a nyitott szájtartás, visszatérő arcüreg, vagy mandula gyulladás és sok, egészen távoli tünet (testtartás) ugyanannak a testi egyensúlyi kibillenésnek a része. Így értelemszerűen nem várni kell, hanem a komplex problémát komplex módon kezelni, melynek része a gyermek alvásminőségének javítása is.
Hogyan változtatja meg a terápiás stratégiát, ha egy páciensnél a teljesítmény, a regeneráció vagy a mentális terhelhetőség is fókuszba kerül?
A regeneráció, teljesítmény fontos elemei a száj, rágószerv felől a következők:
- rágószerv és testtartási rendszer összefüggése
- szájüregi mikrobiom és test működési egyensúlya
- fogászati gócok, gyulladások
- alvásminőség
- rágás
- nyelv pozíciója, nyelés folyamata
Ezek mind nagyon fontos területek és érdemes vizsgálni ezeket a sportteljesítmény, munkahelyi és iskolai teljesítmény és általános egészségmegőrzés szempontjából is.
Mit gondolsz, miért maradt sokáig periférián a szájüreg és a teljes test működésének összefüggése az orvosi gondolkodásban?
Sajnos eddig kellett várni a nyugati orvosláson belül a paradigmaváltásra, hogy elinduljon az integráció. Alapvetően az orvosi szakterületek szétaprózódása szinte lehetetlenné teszi, hogy átlássuk a teljes rendszer működését.
Az evidence based gondolkodásban nem csak a saját szakmámban megjelent kutatásokra kellene hagyatkozni, hiszen időközben a bél-agy tengely, a PNEI rendszer, a biopszichoszociális elméletek bizonyítást nyertek. Csont-élettani alapkutatások, a száj szenzoros működésének leírása, a testtartás neurológiai kutatásai, valamint a mikrobiom kutatások alapján mára nehezen tagadható, hogy sokkal több mindenre van hatásunk – és mellékhatásunk- mint a fogak tömése, a harapás rekonstrukciója, vagy egy szép mosoly kialakítása.
Milyen indikátorok jelzik számodra egyértelműen, hogy egy páciensnél komplexebb megközelítésre van szükség?
Mint korábban említettem, egy egységben, egyensúlyban lévő szervezetben megtehetjük, hogy csak a fogakra koncentrálunk, csak sajnálatos módon, legalábbis a mi praxisunkban, főleg olyan esetek jönnek, ahol nem lehet nem figyelembe venni az összefüggéseket.
- jelentős harapási eltérések
- aszimmetriák
- alvászavar
- állkapocsízületi fájdalom
- testtartási eltérések
- nyitott szájtartás, szájlégzés
- sport teljesítmény kihívások
Hogyan lehet a prevenciót valódi klinikai döntéssé tenni, nem csupán edukációs üzenetté?
A rágószerv funkcionális összefüggései nagyon jó alapot adnak a preventív szemléletnek.
Mivel az arc fejlődése nemcsak a “genetika műve”, hanem egy funkcionális környezet alakítja, ezért egészségközpontú fogszabályozó orvosként kötelességünk a minél hamarabbi beavatkozás. Ennek része, hogy képezzük a gyermekorvosokat, védőnőket, logopédusokat, minden gyermek terápiában dolgozó kollégát és természetesen szülőt, hogy milyen korai jelekre figyeljenek. A beavatkozás nem feltétlenül fogszabályozás. Egészen kis korban rágás terápia, altatási pozíció, nyelvfék ellenőrzés, majd később testkezelés, tréneres terápiák, majd 3-5 éves kortól már akár fogszabályozó készülékes beavatkozás is. A helyes funkció, ideális alvásminőség az alap, amit el kell érnünk. Ez az ideális arcfejlődés és általában ideális fejlődés alapja. Serdülőkorban, felnőtt korban akár a mindennapi életben, akár a sportban az egyensúly, testtartás és mozgásmintázat lehetnek célok. A rágószerv működésének felmérése és egy korrekció a testtartási rendszer felől kevesebb sérülést, gyorsabb rehabilitációt hozhat. De a fogorvos hozhatja be sokszor a nyelvhelyzet, szájlégzés kérdését a testtartás és sportorvoslás területére. Rendszeres szájüregi mikrobiom és egyes biomarkerek mérése korán jelezhet belső gyulladást és adhatunk visszajelzést, tanácsot, táplálékkiegészítőt.
Mit jelent számodra a „minimálinvazív” szemlélet, nem technikai, hanem hosszútávú egészség szempontból?
Megelőzés, rendszeres felmérések proaktív beavatkozások. A fogászati rendszeres találkozók jelentősen átértékelődnek majd a jövőben és a fogorvos ideálisan szoros együttműködésben lesz a funkcionális orvossal és a teammel, vagy akár a sportorvosi teammel, alvásorvosi teammel.
Hogyan illeszkedik a fogászat az életminőség-alapú orvoslás szemléletébe, különösen a középkorú és idősebb páciensek esetében?
A kulcs az integráció és csapatmunka. Az ideális jövőkép az, hogy a funkcionális szemléletben gondolkodó családorvos “képben van” a rágószerv funkcióival és rendszeres szűrést kér a fogorvos kollégától és nemcsak arról, hogy vannak-e szuvas fogak, vagy ínygyulladás, hanem a mikrobiom mennyire van egyensúlyban és a rágószerv és testtartási rendszer kapcsolata harmonikus-e. A fogorvos rákérdez az alvásminőségre, rágásra és felhívja a páciensek figyelmét a rágás kognitív fontosságára is, együttműködik a logopédussal, testterapeutával, még ideálisabb esetben a személyi edzővel, optometristával és akár szájüreg felől, akár szenzoros talpbetéttel, akár szem-egyensúly gyakorlatokkal támogatják a testegyensúlyt, kiegyensúlyozott testtartási rendszert, de akár a vegetatív idegrendszer egyensúlyát is.
Milyen tapasztalataid vannak a sportteljesítmény, a harapás és az idegrendszeri szabályozás kapcsolatáról?
A sportfogászat egyfajta felfedezetlen új területe a sportorvoslásnak. A hagyományos sportfogászat a múltban a fogászati szűrésre és ellátásra a gócok elkerülésére és kezelése, valamint a fogazat és állkapocs védelmére koncentrált(sportfogvédők).
A további lehetőségek csak most kerülnek a sportorvoslás látóterébe. A szájüregi mikrobiom, valamint a nyálból nyert különböző biomarkerek egy nagyon fontos új terület a megelőzésben és a kötőszöveti leépülés korai előrejelzésében. Ugyanakkor az egyik legfontosabb mégis a rágószerv kapcsolata a testtartási rendszerrel, ezen belül is a testtartás neurológiai szabályozási rendszerével.
A különböző sport teljesítményfokozó sínek a harapás, állcsont helyzet és neurológiai receptor érzékelésen keresztül tudnak sok érdekes pozitív hatást kifejteni. Jellemzően a rágószerv felőli beavatkozások (sport teljesítményfokozó sínek, harapás beállítás, vagy más – proprioceptív érzékelésen dolgozó beavatkozás) a fej, nyak, váll, csípő mozgástartományát tudja javítani, a testtartást, mozgásmintát tudja egyensúlyba hozni, növelheti a marokerőt és más erőkifejtést, ennél fogva az ugró és futó teljesítményt, akár a légzésvolument és kognitív képességeket is. A sportfogászat ideálisan a sportorvosi és erőnléti edző-csapattal szorosan együttműködik, részt vesz átigazolások során a sportoló (értékének és rizikóinak) felmérésében, nagy versenyek, idénykezdés előtt felméri a rizikófaktorokat és támogatja a sérülés utáni rehabilitációt.
Hogyan változtatja meg a terápiás gondolkodást, ha nemcsak tüneteket, hanem adaptációs képességet vizsgáltok?
Az adaptációs képesség ebben a pillanatban inkább elméleti kérdés. Ennek vizsgálatára még nincsenek konszenzusok. Természetesen az alvásminőség mérése, a HRV, bizonyos látásvizsgálatok, bőr ellenállás-mérés és más stressz, vegetatív idegrendszeri mérések összességében alkalmasak lehetnek az adaptív kapacitás mérésére, de ez egyelőre terv szinten van a rendelőnkben. Az viszont tény, hogy egy kibillenés esetén két terápiás stratégiánk lehet. A konkrét probléma direkt kezelése és az adaptációs kapacitás erősítése. Úgy látom, hogy a fogászat ezekkel a szemléletbeni és terápiás újdonságokkal nagymértékben tud az adaptációs kapacitáson is segíteni.
Éppen ezért gondolom, hogy a rendszeres fogászati szűrés a jövőben egészen új értelmet is nyerhet, de ki kell hangsúlyozni, hogy ideális esetben mindez a funkcionális szemléletű családorvos által koordinálva. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora hozzáadott értéke lesz a jövőben, hogy az okos, viselhető eszközökből kinyert adatot a funkcionális orvos időről időre figyeli és proaktívan tud előírni olyan beavatkozásokat, melyek az adaptív kapacitást visszaerősítik, a test működésének egyensúlyát visszaállítják.
Mit látsz ma a legnagyobb kihívásnak a páciensek részéről: a megértést, az együttműködést vagy a hosszú távú elköteleződést?
Egyértelműen a stressz és az időhiány. Természetesen fontos az edukáció, hogy egyre többen megértsék, hogy a tünetek gyors kezelése a tűzoltás kevés és a valós gyógyulás az életmód és stressz management felől érkezik, de úgy látom, hogy ez a felfogás változik. Sajnos a legnagyobb kihívás az, hogyan tudunk változtatni életünkön, mennyire tudjuk a társadalmi nyomás ellenére lelassítani életünket és átalakítani a prioritásokat, időmanagementet.
Hogyan lehet az orvosi felelősséget és az egyéni felelősséget egyensúlyban tartani egy komplex kezelési folyamatban?
A fenti válaszban is említettem, hogy egyre többen ébrednek rá, hogy páciensként felelősségük van a valós gyógyulásban. Van egyfajta evolúciós folyamat, amit megfigyelek a rendelőben. Amióta a weboldalon egyértelművé tettük, hogy a kezeléseink nem “egyszerűen” csak a szép mosolyt adják, hanem az egészségközpontú felfogás egyfajta nyomozást, komplex szemléletet is jelent, nagyjából eltűntek azok, akiket ez nem érdekel.
Azaz megjelent az a páciens kör, amelyik eleve a nyitott szájtartás, alvásminőség, teljesítmény iránt is érdeklődik. Viszont még eléggé jellemző, hogy a kezdeti lelkesedés elszáll és egyfajta alkudozás alakul ki arról, mit lehetne “kispórolni” a kezelési csomagból, mert nem fér bele az időbe. Nagyon jellemző például, hogy a gyermekek kezelésénél az iskolai délutáni programok, a különóra és edzések utánra sorolódik az otthoni kezeléssel kapcsolatos gyakorlás. Látjuk, hogy hiába vannak intenzív edzések a sportban, a gyermek testtartása, egyensúlya nagyon nincs rendben. Az ideális jövőkép az lenne, ha a család és az edzők is belátnák, hogy ezek a kezelések, melyek a testtartási rendszeren dolgoznak végeredményben a sportteljesítményt (és az iskolait is) jelentősen növelhetik, azaz egyfajta “alapozó edzőtáborként” is felfoghatók és ideiglenesen más délutáni programok elé sorolhatók. Belátom, ez még időt igényel, csakúgy mint az, hogy egy felnőtt hogyan tud lelassítani és más prioritásokat bevezetni az életében.
Milyen szerepet játszik az interdiszciplináris együttműködés a mindennapi gyakorlatodban, és hol látod ennek a határait?
Mint említettem korábban, a redukcionista szemléletű nyugati orvoslás konkrétan elzárta egymástól a szakmákat, nem is tudtunk egymásról, nem tudtuk, hogy közünk van egymáshoz. Most, hogy ráeszmélünk arra, hogy gyakorlatilag ugyanannak a kibillenésnek az egyes tüneteit kezeljük, sokan jövünk rá, hogy miért nem volt annyira hatásos, tartós a kezelésünk, miért alakultak vissza a tünetek. Azaz nagyon nagy a nyitottság.
Tavaly kezdtem el a Fej-Nyaki Funkcionális Orvoslás 12 hónapos programját, ami két nagyon fontos céllal indult: kialakítani egy közös nyelvet, megértést, mi is történik ezen a területen, milyen nagy rendszerekkel is foglalkozunk és a másik cél a közösség építése. Nagyon jó látni a lelkesedést, logopédusok, gyógytornászok, fogorvosok, optometristák vannak egyelőre a csoportban, várjuk majd a gyermek és felnőtt háziorvosokat és más terapeutákat is, akik ezen a területen dolgoznak. Azaz a közös nyelv kialakítása az első, a közösség építése a második nagy feladat. Utána a kezelési protokollok kialakítása, amiben nagyon fontos, hogy először legyenek meg az elvek és utána az, hogy ki-mit csinál, Ugyanis nem minden praxis-közösségben lesznek hasonló végzettségű kollégák, azaz a szükséges feladatokat ilyen esetben más szakma kell, hogy átvegye. A legnagyobb kihívás az, hogy megint visszatérve a jelenlegi orvoslás szétszabdaltságához, nagyon sok szakterület jött létre, ami egy komplex kezelésnél nagyon sok kolléga bevonását jelenti és az kihívás a páciensnek is és a belső kommunikációban is. A jövőben keresztképzésekkel, – sajnos egyes területek kihagyásával- fog fejlődni ez a munka, amiben lesznek érdeksérelmek is, de ez elkerülhetetlen.
Mit gondolsz, hogyan fog átalakulni a fogászat pozíciója a következő 10–15 évben az egészségmegőrzés rendszerében?
A digitális forradalom jelentősen alakította a közelmúltban is a fogászatot. Ennek nagyon sok pozitív, kényelmi és minőségbeni hatása volt és lesz.
A funkcionális szemlélet integrációja más irányban hoz változásokat. A klasszikus magányos farkas fogorvosi lét egy integrált szereppé változik.
Akár a sportfogászatot nézzük, az alvásfogászatot, vagy a gyermekkori fogszabályozást, mindegyik esetben az a konklúzió, hogy a legideálisabb felállás az, ha egy sport rehabilitációs csapatban, klinikán dolgozik a sportfogorvos, egy komplex alvásklinikán dolgozik az alvásfogorvos és egy funkcionális orvosi központban a gyermekfogorvos és gyermek fogszabályozó orvos. Ezen kívül a hagyományos vizsgálati és terápiás módszerek mellé felzárkóznak a nyáltesztek, posturológiai testtartási rendszer vizsgálati módszerek és terápiás eszközpark. Ezek már helyben AI-al lesznek kiértékelve és visszamérve. Azaz nagyon izgalmas változások várhatók.
Hol látod a legnagyobb kockázatát annak, hogy a funkcionális szemlélet nem jelenik meg?
Mivel feltűnően egyre stresszesebb a lakosság, ha csak tüneti kezeléseket végzünk, egyre több a mellékhatás, sikertelen eset, mert hiába a látszólag jól megtervezett kezelés, ha éjszaka a páciens csikorgat, fogakat szorít, az nagyon sok mellékhatást okozhat. Az alváshiány csökkent regenerációt jelent, növelve a lassú csontanyagcserét, lassú gyógyulás, lassabb kezelést jelent. Ráadásul a feszült test más fájdalomérzékelést jelent, azaz a páciens teste mindenre sokkal érzékenyebben reagál. A rizikós kezelések száma ugrásszerűen megnőtt. Én úgy látom, hogy ha nem foglalkozunk a test támogatásával a kezeléseink előtt, vagy alatt, egyre több sikertelen esettel, vagy kezelési mellékhatással fogunk találkozni.
Milyen alapelveket tartasz elengedhetetlennek ahhoz, hogy a komplex szemlélet orvosilag hiteles és hosszú távon fenntartható maradjon?
“One health, one medicine” a mottója a 12 hónapos Fej-Nyaki Funkcionális Orvoslás programunknak.
Meg kell értenünk orvosként, páciensként, hogy a tüneti kezeléseket le kell, hogy váltsa az életmód alapú funkcionális orvoslás. Már most is nagyon sok okos eszköz áll rendelkezésre, hogy egy proaktív, preventív életmód-orvoslás alakulhasson ki, egyfajta folyamatos kapcsolat orvos és páciensei között.
Rendkívül fontosnak tartom az egészség-közösségek és terapeuta közösségek szerepét, azaz kis közösségeket kell építenünk a hasonló gondolkodású terapeuták között és az egymást támogató páciensek között, az orvos pedig példát mutat és hitelesen közvetíti az egészséges életmódot.
(Főkép: Dr. Hermann Gábor – https://hermannortho.hu/ Készítette: robertbalog.com)
Dr. Baucsek Katalin LL.M. -Longevity Magazin
