181 nap, 400 cikk, 40 interjú – Féléves a Longevity Magazin

Olvasási idő: 4 perc

Eltelt félév, s talán már egyre többen értik: a longevity nem sprint, maraton. Nem eszközkészlet és nem egy újabb életmódtrend, sokkal inkább egy átfogó filozófia, a testi, szellemi és lelki egészség összjátéka. Egy olyan komplex szemlélet, amely képes megváltoztatni a jövőnket – ha készen állunk rá. Hat hónapja dolgozunk azon, hogy minél többen tapasztalják meg, a longevity valóban élhető, örömteli életszemlélet, olyan, amelyre mindenkinek szüksége lenne. Fél év után bátran kijelenthetjük: az olvasóink velünk együtt hisznek ebben. 

Az újdonság varázsa?

Azt tapasztaljuk, hogy a longevity épp egy globális térhódítás küszöbén. Fél éve pedig már Magyarországon is jelen van. Prof. dr. Barabási Albert-László világhírű magyar hálózatkutató lapunknak adott interjújában úgy fogalmazott:

„A longevity rövidesen az egész világon be fog robbanni, mert egy meghatározó új terület, amely rengeteg ipari és tudományos szegmensre lesz hatással.”

Egy teljesen új fogalmat megismertetni a hazai társadalommal egyszerre izgalmas feladat és óriási felelősség. Amikor fél évvel ezelőtt elindítottuk a Longevity Magazint, pontosan tudtuk: nemcsak egy új platformot hozunk létre, de az olvasóink szemléletét is jelentősen formáljuk majd. Hat hónapja a „longevity” kifejezés még szinte ismeretlen volt a hazai közbeszédben – ma pedig örömmel látjuk, hogy egyre több helyen találkozunk vele, egyre többen értik, használják, és azonosulnak vele. Az elmúlt fél év során nemcsak cikkeket és exkluzív interjúkat adtunk közre, hanem egy új gondolkodásmód alapjait raktuk le, hiszen az egészséges, tudatos, hosszú élet reálisan megvalósítható lehetőségét mutatjuk meg, nap mint nap. 

És milyen lesz a hazai longevity ökoszisztéma? Olyan, amilyenné közösen formáljuk. Mi, a Longevity Magazin teljes stábja, és a kedves olvasóink, köztük Te, aki épp e sorokat olvasod.

Kép forrása: KieferPix

181 nap a longevity szemlélet jegyében

Hat hónappal ezelőtt útnak indult valami, ami azóta nemcsak egy jól működő magazinná, hanem igazi közösséggé formálódott. Olyan emberek csatlakoztak hozzánk, akiknek valóban fontos a saját egészségük, hosszú távon. A Longevity Magazin fél éves lett, és bár a számok is beszédesek – folyamatosan növekszik az olvasóink, a social media felületeinket követők és a hírlevél feliratkozók száma – de nekem sokkal többet jelent ez az időszak, mint felfelé mutató görbét egy statisztikában. Egy valóra vált küldetést, egy izgalmas életszakasz kezdetét, és az ikigai megélését.

A japán kultúra szerint az ikigai az élet értelme, az a szenvedély, a hivatás, a tehetség és társadalmi hasznosság metszéspontja, amely valódi örömet és célt ad a mindennapoknak. Az elmúlt fél évben, főszerkesztőként, megtaláltam a saját ikigaimat: azt csinálom, amit szeretek; amiben hiszek; amivel mások életét is jobbá tehetem; és ami a saját fejlődésemet is napról napra inspirálja.

Mindezt nem egyedül teszem, egymagamban nem is tudnám. A Longevity Magazin teljes stábja áll mellettem, élén az alapító tulajdonossal, Dr. Baucsek Katalinnal. A kollégáim munkája, elhivatottsága és kreativitása nélkül a Longevity Magazin ma nem tartana ott, ahol. Büszke vagyok arra a közös értékrendre, amely mentén építkezünk: az egészségtudatosság, az értékteremtés, az innováció határozza meg működésünk minden részletét.

Longevity Magazin

A Longevity Magazin stábja

400 cikk, 40 különleges interjú

Az elmúlt fél évben 400 cikket írtunk a longevity-tudatos életmód legkülönbözőbb aspektusairól: a lelki és fizikai egészségről, a táplálkozásról, a mozgásról, a leginnovatívabb tudományos felfedezésekről és a biohacking módszerekről. Cikkeink olvashatók az Egészségkód, az Időtlenség művészete, a Longevity-szépség, a Longevity-flow és a Hírhullám című rovatainkban.

Büszke vagyok arra, hogy 40 értékes ember osztotta meg velünk élettörténetét, szakmai tapasztalatait és longevity-tudatos életmódjának titkait.

Többek között olyan világhírű és elismert tudósokat és szakembereket szólaltattunk meg mint: Prof. Dr. Barabási Albert-László, Joanna Bensz, Dmitry Kaminskiy és Prof. Dr. Thomas D. Szucs. Nyilatkoztak nekünk a hazai longevity-szemléletű orvostársadalom kiemelkedő alakjai, mint Dr. Sobel Gábor, Dr. Gógl Álmos, Dr. Major Dávid, Dr. Szilágyi Zsuzsanna vagy Dr. Bana Richárd. De megosztották velünk ismert emberek is a saját longevity történetüket, hiszen interjút adott nekünk Árpa Attila, Ljasuk Dimitry és Szabó Doris, mellettük sportolók, szenvedélyesen alkotó vagy épp vállalkozó személyek is megszólaltak magazinunkban. Az összes interjú megtalálható a Longevity-sztorik rovatban.

Az elmúlt fél évben 40 különleges személy osztotta meg velünk történetét.

Minden egyes megjelent cikk, minden inspiráló interjú, minden olvasói visszajelzés megerősített bennünket abban, hogy szükség van erre a hangra: egy olyan platformra, amely a hosszú, egészségtudatos, kiteljesedett élet lehetőségeit tárja az olvasók elé. A visszajelzések, a növekvő közösség, a kialakuló párbeszédek mind azt mutatják, a Longevity Magazin közös ügye mindazoknak, akik szeretnének hosszú távon is minőségi életet – aktív, tartalmas és egészséges évtizedeket megélni.

A Longevity Magazin nem rövid távra tervez

Ahogyan a nevünk is üzeni, mi a hosszú távú szemléletben hiszünk – nemcsak az egészség, hanem a gondolkodás, a vállalkozás, a társadalmi hatás szintjén is.

Küldetésünk, hogy olvasóinkat valóban hosszú távon inspiráljuk a tudatosabb döntésekre, és támogassuk őket abban, hogy a saját életükben is így gondolkodjanak. Évtizedekre előre.

És ez még csak a kezdet. Együtt fejlődünk, tanulunk és alkotunk tovább. Köszönöm, hogy itt vagy velünk – mi továbbra is hol iránytűként, hol segítő társként vezetünk téged a saját longevity-tudatos életed kanyargós, ugyanakkor varázslatos útján.

Szerző: Dr. Ujhelyi Nelli – a Longevity Magazin főszerkesztője

További érdekes cikkeink

Kövess minket máshol is

Ezeket olvastad már?

A legújabb longevity peptidek és mitokondriális koktélok
A legújabb longevity peptidek és mitokondriális koktélok

Sokan vágyunk arra, hogy ne csak tovább éljünk, hanem jobban is – energikusan, egészségesen, fájdalmak nélkül. A modern tudomány és különösen a longevity egyre több lehetőséget kínál arra, hogy ezt elérjük. Két kulcsszó, amit ma már egyre gyakrabban hallani ebben az...

bővebben
Másodvirágzás
Másodvirágzás

Vannak korszakok, amik nem harsányak, mégis mélyebben beszélnek rólunk, mint bármely másik. Ez az írás arról a nőről szól, aki már túl van sok mindenen, és mégis: most kezdi újra. Nem az elején, hanem igazán. Mi, magyar nők, abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy...

bővebben